A BTK Filozófiai Intézet félállású tudományos főmunkatársi álláspályázatát Schmal Dániel, a tudományos munkatársi álláspályázatot pedig Németh Attila nyerte. Ezúton is gratulálunk és sok szeretettel köszöntjük új kollégáinkat!


Schmal Dániel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának habilitált egyetemi docense, kutatási területe a kora újkori filozófia története, különös tekintettel az elmefilozófiára, a kora újkori teológia és filozófia határkérdéseire, a szabad akarat, a determinizmus és a kauzalitás problémáira.

Schmal Dániel a Filozófiai Intézet 2020. április 21-én tartott főmunkatársi álláspályázatának keretében tartott előadásában a reflexív én problémája a kora újkorban címmel ismertette jövőbeli kutatásainak irányát. Az előadás összefoglalója és a kutatási irány megjelölése alább olvasható:

A reflexív én problémája a kora újkorban

Schmal Daniel 2020Ha igaz az, hogy az elmúlt évtizedekben a self a humán- és társadalomtudományi vizsgálódások középpontjába került, s olyan – mondjuk így – válságfogalommá vált, amely felé a legkülönbözőbb filozófiatörténeti korszakok kutatói fordulnak nagy érdeklődéssel, akkor aligha meglepő, hogy ma a kora újkor is kitüntetett vizsgálódási terep a „szubjektum archeológiája” számára. Az önmagaság korai modern elméleteivel és technikáival monográfiák és szakcikkek sokasága foglalkozik. Az általam folytatott vizsgálódások egy egységes, de konzekvenciáit tekintve szerteágazó szempontot kívánnak hozzátenni ezekhez. Azoknak a kríziseknek, amelyek az önmagaság új struktúráinak megjelenéséhez vezettek a 16–18. században, kitüntetett eleme a reflexivitás. Mivel a modern szubjektum nem közvetlenül a világ megfigyelésére, hanem ezt megelőzően egy-egy sajátos nézőpontot elfoglaló megfigyelő megfigyelésére fektet hangsúlyt, e szerkezeti vonás egyszerre eredményezi az önmegfigyelés új formáit, az önmagunktól való eltávolodás technikáit és ezekkel szoros összefüggésben az önreprezentáció feladatát és az önmagunkkal szembeni gyanút.

Az így kialakult új körülményeknek számos ismeretelméleti, morális és társadalmi vonatkozása is van. Az általam tervezett további kutatás irányát egy kora 17. századi szerző, Théophile Raynaud (1583–1663) nyelvelméleti megállapításai jelzik. Raynaud kiemelt jelentőséget tulajdonít a nyelv pragmatikai vonatkozásainak, annak a kontextusnak, amelyben a beszélő szavai elhangzanak. Nézete szerint a kommunikációban résztvevő feleknek az üzenet primér tartalmán túl arra a környezetre is figyelmet kell fordítaniuk, amelyben a kommunikáció zajlik. Raynaud e környezet reflexív figyelmet igénylő részének tekinti a résztvevők társadalmi státuszát, azokat a szerepeket és intézményi szempontokat, amelyek a beszélő személyiségét sem hagyják érintetlenül a kommunikációban, hiszen az egyén – állítja a szerző – nem személyisége egészével, hanem az adott helyzet által megkívánt oldalával, gyakran disszimulatív technikákat alkalmazva lép be a nyilvánosság terébe. Kontextus, reflexió és rétegzett személyiség tehát szisztematikusan összetartozik az elemzett helyzetben. A további vizsgálódásoknak ezek összefüggését kell feltárniuk a korszak filozófiai irodalmában.

Németh Attila, jelenleg a Center for Hellenic Studies (CHS), Harvard University, mint Fellow in Ancient Philosophy kutatója, 2020 szeptemberétől a BTK Filozófia Intézet új munkatársa. Monográfiája, Epicurus on the Self, 2017-ben ‘hardback’, 2020-ban pedig ‘paperback’ kiadásban jelent meg Angliában a Routledge könyvkiadónál, és neves folyóiratokban kapott pozitív recenziókat – a könyvet a Magyar Filozófiai Társaság 2017-ben Nívódíjban részesítette, 2018-ban pedig a Magyar Ókortudományi Társaság Marót Károly díjjal ismerte el. David Sedley, a University of Cambridge professzora szerint a könyv „egy olyan új perspektívát kínál, ami képes átformálni, próbára tenni és egyben gazdagítani a jövőbeli tudományos diskurzust.”

Nemeth AttilaA Filozófia Intézet tudományos munkatársaként először új, interdiszciplináris projektjét folytatja, amely az irodalmi műfajok a bölcseletre tett hatásait vizsgálja a római filozófiában. Középpontjában a latinul folytatott filozófiai gondolkodás és az irodalmi ‘én’ által megképzett ‘self’ problematikája áll, amely számos modern filozófiai relevanciával is bír. A készülő, második monográfiájának munkacíme ‘Senecan Selves’, amelynek egyik újdonsága, hogy egy olyan kontextus központú módszertannal közelíti meg Seneca különféle ‘self’-koncepcióit, ami egyszerre vizsgálja az én filozófiai, irodalmi és történeti kapcsolatait Senecánál. Egy ilyen megközelítésmód elengedhetetlen egy olyan gondolkodó tanulmányozásakor, aki alapvetően irodalmi eszközökkel filozofált. Másrészt kutatása legalább annyira szól a modern filozófia központi problémáiról, mint történeti kérdésekről: Seneca írásait részben a ‘self’ fogalmának kortárs értelmezéseivel összehasonlításban vizsgálja – például Seneca narratív énjének normatív tézisét, ami több kortárs filozófus etikai gondolkodásában is megjelent.

A Németh Attila kutatásának középpontjában álló kérdések – a személyes identitás kritériuma, a ‘self’ időbeli tapasztalata, a ‘self’ etikai vonatkozásai – mélyebb történeti és jelenkori megértése valójában nem csupán egy szűkebb filozófiai vizsgálódásra, hanem mindenkit izgató kérdésekre keresi a válaszokat. A társadalmi hasznosíthatóság jegyében új projektjének módszertana és problémaközpontú megközelítésmódja azt a további lehetőséget is megteremti, hogy emberi mivoltunkra és végeredményképpen önmagunkra reflektálhassunk a kutatás eredményeinek tükrében.