A trianoni béke 100. évfordulójával határon belül és kívül egyaránt rengeteget foglalkozott a sajtó, illetve a média. A BTK Történettudományi Intézet munkatársai is sok cikket jelentettek meg a témában, és számos interjú is készült velük. Elsősorban az MTA „Lendület” Trianon 100 Kutatócsoport tagjai nyilatkoztak, de több kollégánkat is megkérdezték a magyar történelem egyik legtragikusabb fordulópontjával kapcsolatban. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül közlünk válogatást munkatársaink Trianon centenáriumával kapcsolatos olyan megszólalásairól és írásairól, amelyek az utóbbi napokban jelentek meg.
Ablonczy Balázs cikke az Indexen: Miért pont Trianon?
Az MTA „Lendület” Trianon 100 Kutatócsoport vezetőjének írása:
„A háború végi összeomlás, majd a magyar lakosság egyharmadának elcsatolása valójában egy folyamat része volt, amely akár Mohácsnál, akár a 19. században kezdődött, biztosan nem ért véget 1920. június 4-én. Az utódállami adminisztrációk berendezkedése, az utcanevek és a bankjegyek lecserélése, a gazdaság feletti dominancia megszerzése évekig, sőt akár évtizednél is tovább tarthatott. És az a tény, hogy az elmúlt száz évben csaknem egymillió magyar jött el a valamikori Magyar Királysághoz tartozó területekről, és leszármazottaik vagy ők maguk – 2,5-3 millióan – itt élnek ma közöttünk, gondoskodik arról, hogy Trianon emlékezete csak nehezen vagy egyáltalán nem tud kihűlni.
Ablonczy Balázs. Fotó: Huszti István / Index
Az emlékezet intenzív jelenlétében talán annak is lehet szerepe, hogy például Erdély, amely már a 18. században sem volt magyar többségű terület, de a magyar kultúrában játszott szerepe, az erdélyieknek a dualista magyar politikában meglévő súlya és a nagy tömegű, onnan jövő menekült miatt meglepő élességgel került fel a mai Magyarország mentális térképére is: gondoljunk a Székely himnusz diadalútjára, a rovásírás vagy a kopjafák elterjedésére.”
„Történészként nem vagyunk versenyben azokkal a kóklerekkel, akik több tízezres nézettségű videókban magyarázzák el az igazságot lelkes nézőiknek. És ha lennénk is: elmúlt az az időszak, ami talán sohasem volt, hogy az igazságot napvilágra hozva meggyőzhetjük szlovák, román, szerb kollégáinkat az egyszeri és mindenkori magyar igazságról. Ilyen pillanat nem lesz, mert nem lehet.” – mutatott rá egyszerre több, fontos tényezőre a kutató.
Ablonczy Balázs a Blikken: Egy évszázad után sem nehéz felmérni, mekkora hatásai voltak a békeszerződésnek mind a csonkán maradt hazában, mind az elszakított területeken
Arra a kérdésre, hogy nehéz évek vannak-e a „Lendület” Trianon100 Kutatócsoport mögött, a történész ezt válaszolta:
„Nem volt könnyű, az biztos, de szerencsére csodálatos csapattal dolgoztuk végig ezt az időszakot. Az emberek sokszor gondolják azt a történészi munkáról, hogy csak ülni kell, és régi könyveket meg papirosokat böngészni, de persze egyáltalán nem erről van szó: konferenciákat szerveztünk, könyveket írtunk és adtunk ki, szóval akadt munka bőven.”
A teljes interjú itt olvasható.
Zahorán Csaba cikke a pozsonyi Új Szóban: Trianon és a magyar–szomszéd viszony a százéves évfordulón
„Ha kissé sematikusan és leegyszerűsítve is, de megpróbáljuk rendszerezni a Trianon-diskurzust, akkor három nagyobb síkot különböztethetünk meg – a politika, a történettudomány és a hétköznapok síkját –, amelyek egymással is szoros összefüggésben és folyamatos kölcsönhatásban vannak.
[…] Az egyes síkok szereplői, a politikusok, a történészek és más értelmiségiek, valamint az »átlagemberek« közül talán a történészek szerepe a legösszetettebb. Bár a történettudománnyal hivatásszerűen foglalkozók ma csak az egyik – és nem is a legjelentősebb – tényezőt alkotják ebben a felállásban, felelősségük rendkívül nagy. A történészek ugyanis azok, akik az egyes nemzetek történeti tudatát mintegy »hivatalból« (mégpedig elvileg szigorúan szakmai alapon) konstruálják és formálják. És ez még akkor is így van, ha egykori hegemóniájuk mára szertefoszlott, és – szakmai autonómiájuk növekedése mellett – intellektuális befolyássá szelídült.
A szemléletbeli, technológiai és oktatáspolitikai változásokkal, illetve – mindezzel szoros összefüggésben – a kulturális termelés átalakulásával párhuzamosan kettős folyamat figyelhető meg a térségünkben, egyebek mellett »Trianon« kapcsán is. Egyrészt megkezdődött a nagy »nemzeti narratívák« és a belőlük építkező »nemzeti történeti tudatok« széttöredezése, másrészt a hangsúlyok olyan területek felé tolódnak el, ahol már nem a »mérvadó« történészek hangja a meghatározó.
Mindazonáltal továbbra is elsősorban a történészek azok, akik a történelemkönyveket írják, vagy legalábbis az ő megállapításaik kerülnek bele a tananyagba és a szakmai publikációkon túl a népszerűsítő kiadványokba is.
A történészekre hivatkoznak – pontosan vagy pontatlanul – a politikusok, őket kérdezik meg – jó esetben – a médiában és így tovább. Bár a kulturális termelést és fogyasztást egyre kevésbé tudják irányítani, az ellenőrzés és legitimáció mechanizmusai révén még mindig számít az, amit írnak és mondanak.”
Zahorán Csaba cikkében azt szemlélteti röviden, hogy magyar és szlovák/román viszonylatban a történészek munkája milyen változatos módon érvényesül politikai, „identitásbeli”, végül pedig szakmai összefüggésben.
„[…] még bőven van mit meg- és kibeszélnünk egymással. A teljes egyetértés valószínűleg nem reális cél. Az álláspontok közelítése és – egyelőre – egy szakmai konszenzus elérése azonban nem reménytelen, még ha hosszú időbe kerül is. Bízzunk benne, hogy nem lesz hozzá szükség még száz évre.”
Ablonczy Balázs interjúja a pozsonyi Új Szóban: „Erkölcsi felháborodásból nem lesz történetírás”
„Nyilván van az emberben egy tompa igazságtalanságérzés, meg valamiféle erkölcsi fölháborodás. De van egy történészi énem, ahol ezt a felháborodást mindig igyekszem félretenni. Emlékszem azonban, hogy több mint húsz évvel ezelőtt, amikor először kutattam a Francia Külügyminisztérium Levéltárában, volt egy fél nap, amikor teljesen fel voltam háborodva, hogy miket írnak rólunk, magyarokról a trianoni békeszerződés vagy a két világháború közötti időszakban. Ezt valahogy kezelni kell, mert erkölcsi felháborodásból nem lesz történetírás. Nyilván van egy elkötelezettségem ebben a témában, meg érdekel a két világháború közötti Magyarország történelme.
Ez egy kettős dolog, mert az ember megpróbálja a személyes érzelmeit kordában tartani, de megpróbálja történészként is megmutatni azoknak, akiknek ír, hogy valamennyire elkötelezett a téma iránt.”
Bödők Gergely, a Clio Intézet társ-ügyvezetőjének interjúja itt olvasható.
Szarka László interjúja a BUMM.SK-n: Bajosan lehet a másként gondolkodók becsületének megkérdőjelezésével erős közösséget építeni
A trianoni döntés századik évfordulója kapcsán a BUMM.SK három szlovákiai magyar történészt kérdezett meg arról, hogy miként látja a döntést és annak következményeit. Szarka László, a BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa is közöttük volt.
„A nemzetállami Közép-Európa nem volt képes gátat szabni sem Hitlernek, sem Sztálinnak. A kommunizmus negyven éve után önállósultak a nemzetállamok kisebbségi nemzetei: szlovének, horvátok, macedónok, bosnyákok, szlovákok, koszovói albánok. A legnagyobb nemzeti kisebbségeket viszont felszámolták: elűztek szülőföldjéről 12 millió »népi németet«, a Szovjetunióhoz csatoltak 4,5 millió lengyelországi ukránt. A 3,5 millió közép-európai zsidót pedig a faji háborúban meggyilkoltak, a túlélők többsége pedig elmenekült innen. Mára a hét ország hét magyar kisebbségi közösségének együttes száma 3,3 millióról 2,1 millióra csökkent. Egy millió körül lehet a száz év alatt három-négy hullámban Magyarországra menekültek és áttelepültek száma.
Ma így is a térség legnagyobb lélekszámú kisebbségi csoportját alkotjuk.”
A teljes interjú itt olvasható.
Zahorán Csaba interjúja a 24.hun: Súlyos károkat okoz, ha egy politikai erő kizárólagossá akarja tenni a saját Trianon-képét
Számos Trianon-értelmezés él a magyar társadalomban, és ezek nagyrészt jól megférnek, sokszor nem kizárják, hanem inkább kiegészítik egymást – nyilatkozta a 24.hu-nak Zahorán Csaba történész. Cseri Péter arról beszélhetett az MTA BTK „Lendület” Trianon 100 Kutatócsoport tagjával, hogy miként alakult az elmúlt száz évben a békeszerződés emlékezetpolitikája.
„… érdemes kibontani, hogy miért él ilyen sokféle kép a magyar társadalomban Trianonról. Az első nagy törésvonal a határon innen és a határokon túl élő magyarság Trianon-felfogásában alakult ki. Érthető okokból. Szükségszerűen másképp élik meg a kisebbségi létbe került magyarok Trianont, amelynek hatásait generációkon átívelve a mai napig a saját bőrükön érzik.
Zahorán Csaba. Fotó: Marjai János /24.hu
Létezik ugyan a kisebbségi létnek előnye is – például egy másik nép nyelvének és kultúrájának megismerése –, de jóval több hátránya származott az elcsatolt részeken élőknek Magyarország térképének újrarajzolásából. Számos diszkrimináció érte őket az utódállamokban, ahol gyakran okkal érezték magukat másodrangú állampolgároknak. Ugyanakkor Magyarországon belül az elmúlt száz évben még erőteljesebben – koronként és társadalmi csoportonként eltérően – ment át változásokon a Trianon-kép.”
A teljes interjú itt olvasható.
Ablonczy Balázs, Krizmanics Réka és Zahorán Csaba a Partizánban: Félreértések, félremagyarázások és legendák Trianon kapcsán
A Partizánban a „Lendület” Trianon 100, az Ablonczy Balázs vezetésével tudományterületeken átívelő, 22 főből álló (a történészek mellett szociológusokból, művészettörténészekből, földrajzosokból, és így tovább) Kutatócsoport három tagjával a békediktátummal kapcsolatos legendákat, tévedéseket és vakfoltokat beszélte át Gulyás Márton.
Zeidler Miklós és Zahorán Csaba az Azonnalin: Hogyan kellene emlékeznünk Trianonra, és mit csinálnak a románok a június 4-i emléknapon?
A Bakó Bea által készített interjú során munkatársaink Trianon magyarországi emlékezetét a román emlékezetpolitikával állították párhuzamba, amely egy furcsa ellentmondást is produkált a témában, hiszen bár a románok hagyományosan 1918. december elsejét ünneplik, mint azt az eseményt, mikor ők „a saját erejükből egyesítették Erdélyt Romániával”, most mégis emléknappá avatták mindennek a nemzetközi szentesítését, június 4-ét is. A beszélgetésben kitértek arra is, hogy bár a magyarországi Trianon-emlékműveken szokás szörnyülködni, de legalábbis nagyokat vitázni, arról kevesebbet beszélünk, miért alakult így az utóbbi száz évben a Trianonra való emlékezés.
Zeidler Miklós az interjúban felidézte, milyen revizionista emlékműveket emeltek a Horthy-korban, hogyan hallgatták el a témát a Kádár-korban, és hogyan került elő ismét Trianon témája a rendszerváltás után. A budapesti Kossuth téren épülő új trianoni emlékművel kapcsolatban a történész elmondta:
„Az emlékműnek – számomra legalábbis – az a funkciója, hogy aki megáll előtte, azt elgondolkoztassa." […] „Azok az emlékművek, amelyek egy kicsit enigmatikusabbak, amelyek nem túlságosan szájbarágósak, hanem valóban megadják a gondolkodás lehetőségét, azok korszerűbbek, és olyanokat érdemes csinálni.” […] „Önmagában az emlékműszobrászat nagyon kényes téma, mert nagyon kevés művészi önkifejezési lehetőséget ad az alkotónak, hiszen ott van a hivatalos elvárás vele szemben, illetve ott van a feltételezett elvárás, amit a nézőközönség támaszt a művésszel szemben. Ezekből általában eléggé kényszeredett és sablonos megoldások szoktak születni. Meglátjuk, hogy az új emlékmű milyen hatást fog kelteni.”
| Zeidler Miklós | Zahorán Csaba |
Bakó Bea interjúja itt hallgatható meg.
Ablonczy Balázs a WMN-en: „Megszerettetni a mi értékünket, misszió” – Ignácz Rózsa, írónő Erdélyből
Ignácz Rózsát ma már kevesen ismerik, pedig kétségtelen tehetséggel rajzolta meg a Trianon által meghatározott magyar sorsokat: azokét, akik eljöttek az 1920-ban elveszített területekről, és azokét is, akik ottmaradtak. Sorsát – amely csaknem egymillió emberé a huszadik században – Ablonczy Balázs ismertette a nemzeti tragédia századik évfordulóján.
„... bátor, mindenféle politikai diktatúrával szemben álló személyiség volt, környezetének elszánt megfigyelője, akitől senki sem volt biztonságban, mert ismerősei közül bárkiből lehetett regényfigura vagy legalábbis krokihős. Miközben kávén és cigarettán élt, és fiával kamaszos szövetségben hárították el a szép színésznő kéretlen udvarlóit, egy dolgot láthatóan soha nem tudott feladni: Erdély élete minden mozzanatában kísértette.
A színésznői pályán, leghangosabb irodalmi sikereiben, még tengerentúli útjain is, pedig tizenkilenc évesen otthagyta a szülőföldjét.Pályája egy egész nemzedék rajza, amelynek tagjai – bár új hazát teremtettek maguknak a Trianon után megkisebbedett országban – elfeledni sohasem tudták, honnan jöttek.”
Ablonczy Balázs interjút adott a Radio Europa Liberă Românianak, amely román nyelven itt elérhető.
Zeidler Miklós írása szlovákul jelent meg a Historická revue-ben, a cikk itt olvasható.
Fejérdy András a balatonfüred.hun megjelent esszéje: Ünnepi gondolatok a trianoni béke 100. évfordulójára
Balatonfüred város önkormányzata felkérésére Fejérdy András, a BTK Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese esszében foglalta össze gondolatait, amely honlapjukon, valamint a Balatonfüredi Napló soros számában is olvasható.
„Arra kell tehát törekednünk, hogy a sokszínűséget megőrizve, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés jegyében teremtsünk a Kárpát-medence népei között egységet. Az egység alapja lehet térségünk közös történelmi öröksége, valamint mindazok a tapasztalatok, amelyek igazolják, hogy összefogva nagyobb eséllyel tudjuk érvényesíteni közös érdekeinket.
Hogy azonban ez az egység ne az értéket és gazdagságot jelentő nemzeti különbségek rovására valósuljon meg, szükség van a nemzeti-kulturális identitás megőrzését biztosító alkotmányos-jogi garanciákra, a kisebbségek önrendelkezési jogának elismerésére.”
Hornyák Árpád Mohács városának megemlékezésén
Mohács Város Önkormányzata a polgármesteri hivatal előtti téren emlékezett a trianoni béke aláírásának 100. évfordulója a zászlóavatással és koszorúzással. Az esemény ünnepi szónoka Hornyák Árpád volt.
A történész beszédében kiemelte, hogy a békeszerződés mikéntjét meghatározó okok miatt Magyarországnak vajmi kevés mozgástere volt, következésképpen a »mi lett volna, ha…« meglehetősen történelmietlen kezdetű kérdésfelvetésekre a válasz: nem lett volna érdemi eltérés a végül aláírt békeszerződéshez képest.
Mihalik Béla a linzi Radio FRO HungaroStudio c. műsorában: Trianon száz éves
Mihalik Bélával, a BTK Történettudományi Intézetének tudományos titkárával Ecser Máté beszélhetett Trianon 100. évfordulója kapcsán.
„…ahhoz, hogy itt Közép-Európában rendbe tudjuk rakni a dolgainkat, egymással, magyarok, románok, szomszédos nemzetek egymás között, ahhoz feltétlenül szükséges az, hogy magunk körül is rendben legyenek a dolgok, hogy magunkkal is meg legyünk békélve, és akkor, hogy ha meg leszünk magunkkal békélve, akkor meg fogunk tudni békélni a szomszédainkkal is.”
Az interjú itt hallgatható meg.
Katona Csaba a Millásreggelin: 100 éve volt Trianon
A Jazzy Rádió Millásreggeli című műsorának Mesél a múlt rovatában Katona Csaba a BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, a BTK kommunikációs referense beszélt a mind a mai napig velünk élő esemény hátteréről Kántor Endrével és Mihálovits Andrással.
„Volt egy, egyébként lipcsei születésű félig angol diplomata, úgy hívták, hogy Sir Eyre Crow. […] Idézem Sir Eyre Crow-t: »Ha etnográfiai nehézségekkel állunk szemben, nagy különbség az, hogy románok és ellenségeink, a magyarok között merülnek-e fel, vagy pedig szövetségeseink a románok és szerbek között. Első esetben, hogyha úgy találjuk, hogy lehetetlen igazságot szolgáltatni mindkét félnek, a mérlegnek természetesen szövetségesünk Románia felé kell hajlania…«”
Kép forrása: millasreggeli.hu; 24.hu
Katona Csaba a tudas.hun: Az elszakított országrészekre valaha szobrok emlékeztettek a Szabadság téren
Budapest egyik legfontosabb terén már néhány hónappal a trianoni békeszerződés aláírása után egy egész szoborcsoportot állítottak fel, mely az elvesztett országrészeket szimbolizálta. Az irredenta szoborcsoport 1945 augusztusáig állt a helyén, megsemmisítéséről biztosat nem tudni…
„… az ország tragédiaként élte át területe kétharmadának elvesztését. Az ez ellen irányuló országos tiltakozás lényegében véve a béke aláírásának percétől megkezdődött. A ceremónia alatt megkondították a harangokat, leállt a közlekedés, az üzletek, vendéglők bezártak. Ettől kezdve a két háború közötti Magyarország külpolitikájának egyik alappillérévé vált a revízió, aminek fontosságát az állam minden létező módon és formában megpróbálta hangsúlyozni. Ennek egyik fontos megnyilvánulása volt, hogy1921 januárjában – mindössze néhány hónappal a trianoni békeszerződés aláírása után – a főváros lakóit a Szabadság téren már egész szoborcsoport emlékeztette az elszakított országrészekre.”
A Szabadság tér korabeli képeslapon, az 1921-ben felállított irredenta szobrokkal. Forrás: Szecessziós Magazin
Turbucz Dávid az Újkor.hun: Horthy Miklós és a trianoni békeszerződés
„Május végén, június elején Horthy több alkalommal is nyilatkozott külföldi újságíróknak az ország aktuális helyzetével kapcsolatban. Ezekben szót ejtett a királykérdésről, a trón betöltéséről, a fehérterrorról és természetesen a békeszerződés aláírásáról. Érthető módon az utóbbival foglalkozott a legtöbbet.
A kormányzó elmondta, hogy béke csak akkor lesz, ha »igazi kibékülésre« is sor kerül. Önmagában tehát azzal, hogy aláírásra kerül a békeszerződés, még nem lesz béke – szögezte le.” […]
„Június 3-án, amikor a katolikus egyház az úrnapját ünnepelte, a kormányzó és családja is megjelent a nyilvánosság előtt. Részt vettek ugyanis a Mátyás-templomban tartott ünnepi szentmisén és az azt követő körmeneten. Az egyházi ünnep végeztével, amit a másnap aláírásra kerülő békeszerződés jelentősen beárnyékolt, tiltakozó felvonulásra került sor a fővárosban.
A tüntetésen a kormányzó már nem vett részt, ahogyan a júniusi 4-i rendezvényeken sem. (…) A trianoni békeszerződés aláírásával kapcsolatos tudósításokban tehát nem szerepelt Horthy Miklós. 1920. június 4-én minden bizonnyal nem mozdult ki a budai Várból: a napi teendői elvégzése mellett családja körében töltötte el ezt a napot.”
Katona Csaba a tudás.hun: Akikkel elvitették a balhét Trinanonért
Amikor 1920. június 4-én a Versailles-i parkban lévő Kis-Trianon palotában aláírták a Magyarország sorsát meghatározó békét, a két politikus, aki a Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök vezette kormány képviseletében kézjegyével látta el a dokumentumot, talán még maga sem mérhette fel, milyen szerephez juttatta ez őket a történelemben.
„… a nemzetgyűlés Horthy Miklóst március 1-jén a király nélküli Magyar Királyság kormányzójává választotta. Bő egy héttel ezt követően, március 15-én – a januári nemzetgyűlési választások eredményeinek függvényében – megalakult Simonyi-Semadam Sándor kormánya, amelynek feladata lényegében kimerült abban, hogy kormányzata idején aláírják a békeszerződést. Nem véletlen rá esett e választás, eleve egy ideiglenes kormány vezetőjének szánták,a cél az volt, hogy a vezető politikusok közül senki nevét ne köthessék össze a béke aláírásával. Így például azzal a gróf Teleki Páléval, aki Simonyi-Semadam kormányában a külügyminiszteri tárcát viselte, és aki hivatali utódja lett a miniszterelnöki székben.”
Révész Tamás a BTK Ismerettárában: Államalapítással Trianon ellen – a Lajtabánság
100 éve 1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, amelynek következtében Magyarország elveszítette területének kétharmadát. A veszteség súlyos sokként érte a magyar társadalmat és a vita azóta is újra és újra fellángol, hogy meg lehetett volna-e fegyveres erővel védeni az ország határait. Egy bizonyos, néhány helyi akciót leszámítva a szerződés megkötése után az egyetlen jelentős ilyen kísérletre az ország nyugati felében került sor. Az 1921-es úgynevezett Nyugat-Magyarországi felkelés talán legkülönösebb epizódja egy rövidéletű kérészállam a Lajtabánság kikiáltása volt. Az események hátterét és az állam működését, a BTK Történettudományi Intézet posztdoktori ösztöndíjasa, a „Lendület” Trianon100 kutatócsoport tagja mutatja be.
Fejérdy András a JEL folyóiratban: A katolikus egyház Trianon után
„Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása teljesen átrajzolta Közép-Európa térképét. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum következtében a történelmi Magyar Királyság – Horvátország nélkül számított – tizennyolc latin és hét keleti rítusú egyházmegyéjéből mindössze az ország központi részén elhelyezkedő váci, székesfehérvári és veszprémi egyházmegye maradt teljes egészében Magyarország területén. A többi egyházmegye részben vagy egészen az új magyar határokon túlra került. Mindez a katolikus egyház vezetése számára komoly egyházkormányzati és lelkipásztori kihívást jelentett.
Kép: jelujsag.hu
A helyzetet még inkább nehezítette, hogy a Magyar Királyság felbomlása nemcsak a magyar nemzet jelentős csoportjai számára eredményezett az utódállamokban kisebbségi létet, hanem egyúttal – Ausztriát és Magyarországot leszámítva – a katolikus egyházat is kisebbségi helyzetbe hozta. Az új szituációban ismételten összeütközésbe kerültek a katolicizmus egyetemes alapelvei és a partikuláris nemzeti érdekek, a problémák megoldását illetően pedig gyakran eltért egymástól az egyes kormányok, püspöki karok és a Szentszék álláspontja.”
RUBICON történelmi magazin: 2020/I–II. különszám Trianon, 1920
A békediktátum 100. évfordulóján a különszámban a „Lendület” Trianon 100 Kutatócsoport segítségével teljesebb képet alkothat 1918–1920 tragikus eseményeiről, megismerheti a Trianon előtti Magyarország helyzetét – és ezáltal azt, hogy pontosan mit is veszítettünk. Betekintést nyerhet a két háború közötti pártok revíziós törekvéseibe és felfedezheti a világpolitikai környezetet, ami az események pontos megértésének elengedhetetlen része.
A különszámban többek között ezek a cikkek olvashatók:
Ablonczy Balázs: Rettenetes év. A párizsi békekonferencia és Magyarország, 1919–1920; Révész Tamás: 1918: az erőszak éve. Fegyelem és lázadás a hadseregben az első világháború végétől a Tanácsköztársaság kikiáltásáig; Ablonczy Balázs – Zahorán Csaba: Rúzs és bocskor. Román–magyar történetek 1919-ben; Ablonczy Balázs: Mária királyné. Románia „titkos fegyvere”; Ablonczy Balázs: Vörös ország. Az antant képviselői a Magyar Tanácsköztársaságról
A teljes tartalomjegyzék itt elérhető.
Ablonczy Balázs a tudósi felelősségről és a népszerűsítésről
A fentieken kívül tematikus összeállítás jelent meg Trianonról a Magyar Tudományban, Trianonról – 100 év múltán címmel, amelyet korábban Százéves adósság – tematikus összeállítás Trianonról a Magyar Tudományban című bejegyzésünkben részletesen ismertettünk.
A lapszámban bevezetőjéből megtudhatjuk, hogy az összeállításban Révész Tamás amellett érvel, hogy a közkeletű elképzelésekkel szemben a Károlyi-kormány katonapolitikája nagyban támaszkodott az 1918 előtt kidolgozott tervekre.
Zeidler Miklós magával a békeszerződéssel, annak létrejöttével, a nagyhatalmak elképzeléseivel és a magyar békedelegáció álláspontjával foglalkozik.
A magyar olvasóknak pedig igazi nóvum Zahorán Csaba elemzése a román és a szlovák történeti diskurzus Trianonképéről.
Végül Ablonczy Balázs kutatócsoport-vezető gondolatait idézzük a tematikus számban megjelent Százéves adósság – A Lendület Trianon 100 Kutatócsoport eredményeiről című cikkéből az ismeretterjesztés fontosságáról:
„Egy ilyen hosszú távú kutatási projekt keretében mindig felmerülnek előre nem látott, de befogadásra érdemes kezdeményezések: legyen az könyv, kiállítás-forgatókönyv, városiséta-fejlesztés vagy filmterv. A kutatócsoport tagjai mintegy harminc magyar és idegen nyelvű tanulmányt jelentettek eddig meg – tanulmánykötetektől kezdve a Történelmi Szemle vagy a Századok hasábjain és külföldi folyóiratokban. Ugyanők mintegy hatvan nemzetközi és magyar tudományos konferencia-előadást tartottak, illetve nagyjából ugyanennyi népszerűsítő írást publikáltak, valamint 100-110 népszerűsítő előadást országszerte és a határon túl, sok száz, sok ezer ember előtt.
Meglehet, ezek az előadások nagyon terhesek, a kutatástól veszik el az időt, ugyanakkor pontosan egy ilyen szenzitív és sokakat érdeklő, ám legalább ugyanennyi tév- és rögeszmét tápláló témában aligha megkerülhető a tudósi felelősség és a megtermelt tudás népszerű formában való átadása.”
