Az idei Felfedezők Napja más lesz, mint a korábbiak. A szervezők az online térben valósítják meg a rendezvényt: a virtuális előadásokon kutatókkal, expedíciókkal, kalandvágyó utazókkal, távoli vidékekkel ismerkedhet meg a közönség. Sőt arra is lesz lehetőség, hogy az előadóktól kérdezzenek az érdeklődők. A rendezvény első napján, június 13-án tart előadást Pap Norbert, a BTK tudományos tanácsadója, a PTE egyetemi tanára, a Szigetvár-Turbék projekt és a Mohács 1526-2026 – Rekonstrukció és emlékezet kutatócsoport társvezetője. A program keretében levetítik A Szulejmán titok című filmet, amelynek – ezúton jelentjük – elkészült a folytatása is.


Pap Norbert előadása: „I. Szulejmán elveszett zarándokvárosa, Turbék”

1683 nyugatiSzulejmán szultán Szigetvár mellett, a turbéki szőlőhegyen álló síremlékének tudományos rekonstrukciója. Készítette: Pap Norbert és Kitanics Máté

Ajánló a Felfedezők Napja honlapján:

1566-ban, Szigetvár ostroma során elhunyt Szulejmán szultán, az Oszmán-dinasztia legnagyobb uralkodója. Halála helyén egy türbe és egy emlékezeti épületcsoport (sírkomplexum), valamint egy zarándoktelepülés jött létre.

Turbék az iszlám magyarországi térhódításának lett a szimbolikus helye, és egyben a hódítás eszköze is. A 17. század végén, a felszabadító háborúk idején pusztult el. Emlékezete néhány évtizede múlva elveszett. 2015-ben egy magyar kutatócsoport megtalálta a türbét és 2019-re meghatározta a főbb épületek helyét és megírta a városka történetét.

Pap Norbert az előadásban az oszmán zarándokváros alapításának, fejlődésének és pusztulásának történetét járja körül.

Időpont: 2020. június 13. szombat, 18:00-18:30

Az előadásra regisztrálni itt lehet.

portre Pap Norbert 02Az előadó geográfus, történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a történeti és politikai földrajz professzora. A Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadója, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára.
2012 óta vezeti Szigetvár térségében a Szulejmán szultán halálhelye körül kialakult város kutatására alakult történeti földrajzi kutatócsoportot.

A projektet 2015 szeptembere óta Fodor Pállal, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatójával megosztva vezetik.

A kutatócsoport felfedezéséről Fodor Pál, Pap Norbert és más kutatók megszólaltatásával egy 50 perces hosszúságú, látványos film is készült, amelyet Borsody István rendezett. A 2018-ban készült filmet az előadást követően mutatják be a regisztrált nézőknek.

A Szulejmán titok, Borsody István filmjének vetítése 18:30-kor lesz.

További információk itt találhatók.

szulejmanKépkivágás A Szulejmán titok című film előzeteséből. Forrás: Youtube

Ezúton jelentjük be, hogy ugyancsak Borsody István rendezésében 2020 áprilisára elkészült egy újabb türbe-film is, amelynek címe: Élet a türbe árnyékában. A járványhelyzetre tekintettel a film bemutatása ősszel várható. Az újabb, talán még az előzőnél is látványosabb 50 perces film a Szulejmán titok folytatása, amelyben a szereplők azt mesélik el, hogy milyen eredményekre jutottak a hét éves kutatási ciklus végére.

A filmmel egyidőben készült el Fodor Pál Turbék. Szulejmán Szultán szigetvári Türbevárosa a 16–17. századi oszmán–török forrásokban című kötete is, amelyről részletesen itt írtunk korábban, valamint a Turbék: Szulejmán szultán zarándokvárosa című monográfia is Pap Norbert szerkesztésében, amely a legújabb kutatási eredményeket teszi elérhetővé.