Kovács András művészettörténész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézetének igazgatója Bethlen Gábor fejedelem újonnan előkerült címerköve Fogarasban. Internetes bejegyzések margójára címmel tart online előadást 2020. december 10-én, csütörtökön 17.00 órától (helyi idő szerint 18 órától) az EME Kutatóintézet szervezésében. Ezt követően Oborni Teréz, a BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa mutatja be a Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és a Magyar Királyságban című kiadványt.


EME Plakat page 001 bethlen2020 július végén került elő talajrendezés és csatornaásás közben Bethlen Gábor fejedelem viszonylag nagy méretű címerkövének töredéke Fogaras várában. Megtalálóinak – internetes megnyilatkozásaikból ítélve – nem sikerült rálelniük a plasztikai emlék kézenfekvő meghatározásának az útjára, ahogyan az együttes történetébe sem sikerült beilleszteni a szerencsés leletet. Erre tesz kísérletet Kovács András Bethlen Gábor fejedelem újonnan előkerült címerköve Fogarasban. Internetes bejegyzések margójára című előadása.


EME Plakat page 001 hiivatalnokOborni Teréz a Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és a Magyar Királyságban című kötetet mutatja be. A kiadványban közölt, széleskörű levéltári kutatásokon alapuló írások elsősorban az archontológia és a prozopográfia irányából közelítik meg a hivatalnok értelmiség meglehetősen összetett, az esetek többségében minden kutatási előzmény nélküli kérdéskörének a vizsgálatát. Ugyanakkor a szerzők a zömükben új információk feltárása mellett fokozott figyelmet fordítanak a szakirodalomban meggyökeresedett téves nézetek, pontatlanságok korrigálására is. 

A kiadvány létrejötte az EME Kutatóintézete és a BTK Történettudományi Intézete közötti szoros, 2013-ban intézményesített együttműködési kapcsolatok eredménye.


A rendezvény linkje itt található.

A rendezvény plakátja:

EME Plakat page 001