Az idei Kutatók Éjszakáján a Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai közül Hörcher Ferenc, a BTK Filozófiai Intézet tudományos tanácsadója, Masek Zsófia, a BTK Régészeti Intézet tudományos munkatársa és Szilágyi Zsolt, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa is részt vett. A rendezvénysorozat a tudomány fontosságát és a kutatói életpálya színességét látványos, interaktív, sokszínű programokkal mutatja be. 2020-ban a járvány miatt online, november végén rendezték meg a programokat.


Hörcher Ferenc Báró Kemény Zsigmond forradalomellenes politikai gondolkodása című előadása a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett Történelem, hadtörténelem és környéke konferencia keretében hangzott el.

Az előadás Kemény Zsigmond konzervatívnak titulálható forradalom utáni röpiratait (Forradalom után, Még egy szó a forradalom után) mutatja be, arra a kérdésre keresve a választ, hogy valóban törés van-e Kemény gondolkodásában 1849 után, vagy csak a politikai álláspontja változott, az elveszített szabadságharc következtében, miközben az emberi szenvedélyekről és a józanság erényéről vallott elképzelései változatlanok maradtak.

euktlABqi6v4z9UeAJqogETvKQodcWdNExGwHwvAA konferenciáról:

A történelem, a múlt eseményeinek, eszméinek ismerete nélkülözhetetlen a jelen megértéséhez, s a jövő tervezéséhez. A szekció előadásai arra vállalkoznak, hogy felvillantsanak a magyar történelem, a hadtörténelem, a gondolkodás történetéből nemzetközi kitekintéssel egy-egy színes részletet, amellyel felkeltik az érdeklődők kíváncsiságát a témák részletesebb megismerése iránt.


Masek Zsófia: Rokonaink-e hunok? Kontinuitáskérdések a kora népvándorlás kori kárpát-medencében című előadása az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervezésében valósult meg.

Az előadás összefoglalója:

A magyarországi hun kort és a honfoglaló magyarság Kárpát-medencei megjelenését 400-450 év választja el egymástól. Ebben az időszakban hazánk területén számos egyéb népcsoport fordult meg, vagy telepedett le hosszabb időre. Az előadásban egyrészt ezen, a magyarországi köztudatban kevesebb figyelmet kapó népek történetét és régészeti anyagát ismertetem röviden, a hangsúlyt a korai évszázadokra helyezve (szarmaták, gepidák, gótok, langobardok). Másrészt kísérletet teszek annak rövid bemutatására, hogy a modern régészeti kutatás milyen módszertani és elméleti háttérrel rendelkezik az egykori népességek kulturális, településtörténeti, környezeti, és biológiai kontinuitásának kutatásához; a központi téma friss kutatási eredményein keresztül.


Szilágyi Zsolt a PPKE BTK Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoportjának workshopján vett részt, amelynek témája a sport és identitás volt a Távol-Keleten. Az előadásban a BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a mongol sportok hagyományőrző erejéről és nemzeti identitásban betöltött szerepéről beszélt.


Bővebb információ a kutatokejszakaja.hu honlapon.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó kutatóhelyek munkatársainak idén megtartott előadásairól itt tájékozódhat.