A BTK Filozófiai Intézete Filozófiatörténet és Eszmetörténet Osztályának kutatószemináriuma keretében került sor Varga Péter András Horváth Cyrill és Pauer Imre stafétaváltása. Egy pikáns és tanulságos epizód a tizenkilencedik századi magyar filozófia intézménytörténetéből című nyilvános előadására, 2020. december 8-án Szabados Bettina tartott előadást A filozófia és az irodalom szerepe a halál feldolgozásában címmel, míg a szeminárium idei utolsó előadásaként Turgonyi Zoltán mutatta be készülő könyvét és adott elő Természetjog Isten halála után címmel.
Varga Péter András Horváth Cyrill és Pauer Imre stafétaváltása. Egy pikáns és tanulságos epizód a tizenkilencedik századi magyar filozófia intézménytörténetéből című előadásának összefoglalója:
„A két címszereplő valószínűleg a legkevesebbek számára ismert, noha együttesen közel fél évszázadig voltak a filozófia nyilvános és rendes professzorai a (buda)pesti egyetemen és közel egy évszázadig rendes tagjai a Magyar Tudományos Akadémiának. Ha ez sem lenne elég, nevükhöz fűződik a magyar filozófia talán leglátványosabb posztumusz bukása – melynek során Pauer mérte a döntő csapást Horváth hírnevére – majd nem sokkal később a magyar filozófia talán legnagyobb plágiumbotránya, melybe pedig Pauer keveredett (habár karrierjét ez korántsem törte derékba). Előadásában munkatársunk az MTA és az ELTE kézirattáraiban folytatott forrásfeltáró kutatásai alapján vizsgálta a tizenkilencedik századi magyar filozófia intézménytörténetének ezt a különleges átmenetét, melynek során a korabeli magyar filozófiai intézményrendszer számos sajátságos eleme (pl. a középiskolai filozófiai propedeutika tantárgy vagy az Akadémia pályadíjai) és szereplője – a háttérben még Alexander Bernát is – került előtérbe; a történeti epizód által felvetett tágabb historiográfiai-módszertani kérdések pedig a magyar filozófiatörténet monumentalista és intézménytörténeti kánonjának viszonyát, valamint a magyar filozófia és a korabeli német egyetemi filozófia (Universitätsphilosophie) kapcsolatát, végső soron pedig – a modern európai filozófia forrásvidékének tekinthető – tizenkilencedik századi poszthegeliánus elméleti filozófia útkeresését érintik.”
Az előadásról készült felvétel elérhető itt:
Turgonyi Zoltán Természetjog Isten halála után című előadásának összefoglalója:
„Készülő könyvemnek csak az egyik része viseli a fenti címet, amely azonban valójában az egész kötet mondandójának is lehetne tömör összegzése. Sokat emlegetjük az „Isten halott” nietzschei szállóigéjét annak a helyzetnek a jellemzésére, amelyben a nyugati ember számára nem evidencia többé a Teremtő létezése, és amelyben immár nem lehet szó objektív értékekről. Tényleges viselkedésünk azonban többnyire olyan, mintha még mindig nem gondoltuk volna végig, mit jelent egy nem „emberre szabott” világegyetemben élni, ahol semmi garancia nincs arra, hogy hagyományos értékeink egymással vagy a világgal összhangba hozhatók, de ahol, „cserében”, senki és semmi nem tiltja meg, hogy ugyanezeket az értékeket megváltoztassuk, ha célszerűtlennek bizonyulnak.
Könyvemben egyrészt a mondottak figyelembevételével próbálok válaszolni arra a kérdésre, hogyan lehet ilyen helyzetben természetjogot kidolgozni (amelynek legalább abban biztosan különböznie kell a klasszikus természetjogtól, hogy Istent „zárójelbe teszi”). Másrészt azt vizsgálom, milyen viszonyban állhat egymással az így kidolgozott természetjog által irányított társadalom és az olyan vallás, amely továbbra is a régi típusú (tehát Isten létezésével is számoló) természetjogot fogadja el.”
Szabados Bettina A filozófia és az irodalom szerepe a halál feldolgozásában című előadásának összefoglalója:
„Mert úgy látom, […] hogy azok, akik helyes módon foglalkoznak a filozófiával, nem készülnek semmi másra, csupán arra, hogy meghalnak és halottak lesznek” – fogalmazza meg Platón Szókratész által, aki saját kivégzésére készül, ekképp pedig a halál problematikáját a filozófia tárgyává lépteti elő.
Jacques-Louis David festménye Szókratész haláláról (1787). Forrás: Google Art Project
A halál ténye rendszerint azonban rejtőzködik, el van fedve a mindennapi lét létmódja által és ebben a mindennapiságban a halál egy rendszeresen előforduló eseménnyé válik, ami csak az ismeretleneteket érinti. Így a halállal közvetlenül a Másik halálán keresztül szembesülünk, mely során egyszerre kell feldolgozni a saját múlandóság és a Másik elvesztésének gondolatát is. Hiányoznak azonban a fogalmak, a beszédmód, mely képes lenne megfogalmazni a halál tapasztalatát, ezáltal valamiképp racionalizálni és vigaszt nyújtani a gyászolók számára.
A filozófia (és így az irodalom) mint a fogalomalkotás (egyik) lehetséges eszköze képes lehet a halálról, a veszteségérzésről való beszédmód megújítására – az előadás a halál filozófiai megközelítése mellett konkrét kortárs irodalmi példákon keresztül szeretné szemléltetni, értelmezni a gyászbeszédet. Továbbá amellett szeretne érvelni, hogy habár a halálról való beszéd nem visz közelebb a halál megértéséhez, azonban képes megszelídíteni tényét és mélyebb létmegértéshez segíthet hozzá.
