Bíró LászlóDemeter Gábor és Zahorán Csaba szerkesztésében megjelent a Balkán-kronológia második kötete, amely „A nemzeti ál(la)mok bűvöletében, 1879–1918” címet viseli, és a régióhoz tartozó országok – Bulgária, Macedónia, Görögország, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szerbia, Montenegró, Románia és az egykori Oszmán Birodalom – eseménytörténetét mutatja be. 

Balkn II

A Magyar–Bolgár Történész Vegyes Bizottság kiadványainak sorozatában, a Bolgár Tudományos Akadémia és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete együttműködésének keretében 2020-ban megjelent első kötet (Birodalmak szorításában, 1700–1878) folytatása, amely

„kapaszkodót kíván nyújtani az események forgatagában történő tájékozódáshoz, illetve a történelmi folyamatok értelmezéséhez, hiszen a Balkán-félsziget és közvetlen környezete igen mozgalmas háromszáz évet tudhat maga mögött. Hasonló részletességű párhuzamos kronológia magyarul – de világnyelveken sem – született: próbálkozásunk esetében nehézséget elsősorban az eltérő időszámítási rendszerek közötti navigáció okozott, illetve hogy az elérhető nemzeti kronológiák más-más eseményeket tartanak meghatározónak, gyakran különböző, olykor egészen ellentétes módon értelmezve azokat. Az eseménytár a félsziget népeinek, országainak politika- és kultúrtörténete mellett közvetlen környezetének és a térség sorsában érintett hatalmak, birodalmak bel- és külpolitikai eseményeit is bemutatja.” 

– áll a Demeter Gábor, Zahorán Csaba és Bíró László által szerkesztett kötet előszavában. A kronológia írásában részt vett a fentieken túl Ábrahám Barna, Balogh Ádám, Csaplár-Degovics Krisztián, Juhász József és Penka Pejkovszka is.