2021. szeptember 8-án rendezték meg a Takáts Gyula és Tüskés Tibor levelezése 1959–2008 című kötet (Pécs, Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, 2021) ünnepélyes bemutatóját a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Kaposváron élt Takáts Gyula és a pécsi Tüskés Tibor levelezéséből pontos és hiteles képet kapunk a 20. század második felének több, a magyarországi irodalmi élet szempontjából fontos időszakáról, eseményéről, rendezvényéről, amelyeken szervezőként, szereplőként vállaltak szerepet. Az első ilyen folyamat a Jelenkor folyóirat indulása és működésének első hat éve, amikor Tüskés Tibor a kezdetektől a lap szerkesztőségének munkatársa, majd 1960–1964 között főszerkesztője volt.


takats tuskes konyvbemutato22

Az 1994–2000 közötti másik jelentős időszakban Tüskés a Somogy folyóirat főszerkesztői tisztét látta el, Takáts Gyula pedig a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnökeként a lap felelős kiadója volt. Takáts és Tüskés személyes életében, de irodalmi pályájukon is fontos esemény két közös külföldi utazásuk: 1977-ben Finnországba, 1983-ban pedig Bulgáriába.

A kötetet kerekasztal-beszélgetés keretében a sajtó alá rendező Fehér Zoltán, a fényképek válogatója és a könyv lektora, Tüskés Anna, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet tudományos munkatársa és Lőcsei Péter irodalomtörténész mutatta be.

takats tuskes konyvbemutato12

Tüskés Tibor levelei a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárában, Takáts Gyula hagyatékában találhatók, Takáts Gyula levelei egy kivétellel a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Tüskés Tibor kézirathagyatékában lelhetők fel.

Az irodalmi levelezésben említett eseményeket mintegy ötven, Tüskés Tibor hagyatékában őrzött fénykép illusztrálja. 

A 602 levelet tartalmazó, közel fél évszázadot átfogó kötet alkotói és emberi kapcsolatuk fontos dokumentuma, a szellemi felemelkedésért folytatott küzdelmük kortörténeti lenyomata, egyúttal a kultúrában, az irodalomban végbement változásokról, a korabeli kultúrpolitikáról szóló, máshol nem hozzáférhető ismeretek megosztása az olvasókkal.

takats tuskes konyvbemutato megh