Mosaburg/Zalavár-Vársziget tervszerű régészeti kutatása közel hetven éve kezdődött meg. Az 1994 óta a BTK Régészeti Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésében, Szőke Béla Miklós és Ritoók Ágnes vezetésével folytatott munkálatok a Karoling- és Árpád-kor jelentős fejezeteibe engednek bepillantást. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat támogatásával 2022–2025 között a kutatások egy részének lezárása és az eddigi eredmények közlése valósulhat meg.


2022 05 16 szoke cimlap3 btkHadrianus-zarándoktemplom és a fapaloták. (Elméleti rekonstrukció: Narmer Építész Stúdió)

Mosaburg/Zalavár-Vársziget a Kr. u. 840-es évek elejétől a Karoling-birodalom legkeletibb provinciájának, Pannóniának a „fővárosa”, a salzburgi érsekség által irányított keresztény térítés pannóniai központja, Priwina és fia, Chezil/Kocel grófságának, majd a 880-as évek végétől Arnulf keleti frank király pannóniai székhelye (regia civitas). Rövid, de jelentős epizód Mosaburg életében, hogy a 860-as évek végén itt tevékenykedett Konstantin (Cyrill) és Metód, és 869-ben a pápa által Pannónia érsekének felkent Metódnak a székhelye lett. Ezek az előzmények is közrejátszottak abban, hogy 1019-ben itt alapította Szent István az egyik legkorábbi bencés kolostort Szent Adorján tiszteletére. Az apátságot, amely a középkorban közjegyzői feladatokat is ellátott (loca credibilia), az oszmán időszakban végvárrá alakították át, majd a török háborúk befejeztével, 1702-ben I. Lipót parancsára felrobbantották.

2022 05 16 szoke kep3Arnulf király palotájának alapfalai

Zalavár-Vársziget tervszerű régészeti kutatása hetven évvel ezelőtt kezdődött Fehér Géza (1952–1954) vezetésével, majd Cs. Sós Ágnes (1963–1992), 1994-től pedig Szőke Béla Miklós (BTK Régészeti Intézet) és Ritoók Ágnes (Magyar Nemzeti Múzeum) folytatták a feltárásokat. Ennek köszönhetően mára a Karoling- és Árpád-kori épített emlékek és régészeti leletanyag mennyiségi és minőségi vonatkozásban is látványos mértékben megnövekedett, minden vonatkozásban reprezentatív szintet ért el.

2022 05 16 szoke kep2Karoling-kori női ékszerek

2022 05 16 szoke kep6Leletek az Árpád-kori ispáni központ temetőjéből

Az ELKH támogatásával 2022–2025 között megvalósuló projekt két feladat elvégzését tűzte ki célul. Egyrészt ásatásokkal tisztázni, mi maradt meg a Szent István alapítású monostorból, valamint Priwina és fia, Chezil, illetve Arnulf király udvarházának reprezentatív épületeiből. Másrészt pedig egy kiadványsorozat köteteiben közzé tenni az eddigi feltárások eredményeit. A sorozat első, már megjelent kötete egy olyan összefoglalás, amely a Karoling-kori Pannonia provincia történetét és régészeti, építészeti emlékeit tárgyalja európai kontextusba ágyazva. A következő kötetekben pedig egy-egy, tartalmilag vagy kronológiailag szorosan összetartozó egység, lelőhelyrész, leletcsoport régészeti adattárát és annak részletes kiértékelését kívánjuk bemutatni:

  • a Mosaburg suburbiumához tartozó Zalavár-Rezes lelőhelyről (Karoling-kori szolgálónépi település és temető),
  • a kora Árpád-kori megyeszékhely (Colon civitas) Várszigeten álló templomáról, és a körülötte elterülő, a 13. század elejéig használt többrétegű temetőről,
  • a Karoling-kori Mária-templom és a Hadrianus zarándoktemplom körüli, a 9. század közepétől a 11. század végéig használt, több ezer síros temetőről,
  • a Zalavár-Várszigeten és a körülötte fekvő szigeteken állt Karoling-kori templomokról és a liturgiához kapcsolódó leletcsoportokról.

2022 05 16 szoke kep4Mosaburg/Zalavár. Összesítő alaprajz (kékkel az Árpád-kori monostor kerítő fala)

A leletanyag korszerű közléséhez kiterjedt természettudományos vizsgálatokat végzünk Mosaburg/Zalavár régészeti emlékanyagán: anyag (XRF, NAA) és készítés-technológiai (SEM), antropológiai, archeozoológiai, archeobotanikai, archeogenetikai, izotóp és radiokarbon vizsgálatokat, amelyek alapadatait beépítjük a kötetek vonatkozó részeibe, az eredményeket pedig egy önálló tanulmánykötetben foglaljuk össze.

2022 05 16 szoke kep5A monostor körítőfalának alapozási árka (11. század vége)

A 2022. év első nagy feladatához, a Várszigeten állt Szent István alapítású bencés monostor és a Karoling-kori grófi/királyi székhely még fellelhető épületmaradványainak régészeti kutatásához május végén látunk neki és terveink szerint augusztus közepéig folytatjuk az ásatásokat.

Szőke Béla Miklós – Ritoók Ágnes