A Világtörténet folyóirat legújabb száma a 2021., illetve az idei év jeles évfordulóihoz kapcsolódik – például Dante halálához, a lepantói csatához, a schmalkaldeni háború lezárultához –, és többségében hadtörténeti jellegű írásokból áll. Ütközeteket, csatákat, háborús konfliktusokat, valamint vitatott történelmi személyeket állít a középpontba a középkor és az újkor időszakából. Az egyes írásoknak nem az volt a célja, hogy az emlékezettörténeti vonatkozásokat helyezzék a középpontba, de e tekintetben is izgalmas kérdéseket vetnek fel. A tartalomjegyzék itt olvasható.


vilagtortenet2022 3

Az első tanulmány az 1289. évi campaldinói csatát veszi górcső alá, melynek Dante Alighieri is szemtanúja volt. Molnár Máté a guelfek és a ghibellinek egymásnak feszülő küzdelmét és az ütközet lefolyását dolgozza fel. A pápapárti guelfek oldalán harcoló Dantéban mély nyomokat hagyott a campaldinói csata, az Isteni Színjátékban együttérzéssel ábrázolja a katonák életét.   

A lepantói csata lefolyását, résztvevőit gazdag nemzetközi szakirodalom tárgyalja. Korpás Zoltán a legfrissebb spanyol szakirodalomra támaszkodva elemzi a csata nemzetközi körülményeit, eseményeit. Nemcsak önmagában vizsgálja a 450 éve lezajlott ütközetet, hanem egyúttal összeveti a prevezai (1538) csatával. Külön fejezetet szentel az összecsapás utóéletének.

Guitman Barnabás tanulmánya Luis de Ávila y Zúñiga, V. Károly udvari történetírójának a pályáját, illetve fő művét, a schmalkaldeni háború krónikáját mutatja be. A krónikás nem titkolt célja az volt, hogy a császárt rettenthetetlen és nagyszerű hadvezérként mutassa be.

Martí Tibor és Pálffy Géza közösen végzett kutatásaik eredményét foglalták össze. A közös udvari szolgálattól a fegyveres konfliktusig – Egy spanyol és egy magyar nemes (Melchor de Robles és Pethő János) találkozásai a 16. századi Közép-Európában című tanulmány szisztematikus levéltári kutatások eredménye. A két nemes életútja több helyszínen összekapcsolódott Közép-Európában, majd személyes konfliktusuk nemzetközi visszhangot kapott, melynek hullámai a spanyol királyi udvarba is elértek.

Az uralkodói legitimitás és identitás korabeli felfogását vizsgálja a 18. század végi lengyel politikában Ring Éva írása. II. Szaniszló Ágost uralkodása idején következett be Lengyelország első felosztása, így a király személyét napjainkig különbözőképpen értékelik.

A folyóirat Műhely rovatában egy nemrégen megkezdett kutatómunka első eredményeit vázolja fel Monostori Tibor és Smid Bernadett. Az inkvizíció forrásait tanulmányozva fedezte fel a szerzőpáros, hogy számos magyar, illetve Magyarországról származó személy került a spanyol inkvizíció elé. A Szemle rovatban több, a lepantói ütközet historiográfiájához kapcsolódó, az elmúlt években megjelent idegen nyelvű könyv ismertetése kapott helyet.

A lapszám borítója itt látható.

A Világtörténet folyóirat ára 800 Ft, előfizetőknek 600 Ft. Vásárlással, illetve előfizetéssel kapcsolatos információk itt találhatók.