A Húsvéthoz számos hagyomány és rítus kötődik. Ezek egy része szakrális, hiszen az ünnep a keresztény liturgia kiemelkedően fontos része. Másfelől van egy, a kereszténységtől eltávolodó, részben talán pogány eredetű, de népies gyökerű, ám a városokban is meghonosodott tradíciója, így a piros tojások ajándékozása, a locsolás stb. Adódik a kérdés, vajon a hagyományok és rítusok mennyire képezték részét elődeink életének? Katona Csaba, a BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa közel 180 év távlatából visszatekintve azt mutatja be, hogy az 1830-as és 1840-es évek fordulóján egy fiatal nő mit jegyzett fel a naplójába nagypéntekről, nagyszombatról, valamint húsvét hétfőjéről és vasárnapjáról. Mennyire határozta meg e napoknak a gondolatvilágát a szakralitás? A válasz talán nem meglepő: mérsékelten.

Egyetlen napló korántsem alkalmas arra, hogy általános következtetéseket vonjunk le a húsvéti ünnepkör megéléséről, de érdekes betekintést nyújthat egy személyre és a környezetére nézve. Akinek a naplójába betekintünk, az Slachta Etelka, aki Temesváron született 1821-ben. A lengyel nemesi családból származó kamarai hivatalnok, Slachta Ferenc és felesége, báró Hauer Terézia egyetlen lánya volt. Több nyelven beszélt, kitűnő nevelést kapott, komoly műveltségre tett szert, kiválóan zongorázott és táncolt, irodalmi ambíciókat is táplált, érdekelte a közélet és rajongott Széchenyi Istvánért. Az apa karrierje felfelé ívelt, Temesvár és Zombor után Budán teljesített szolgálatot, amikor váratlanul meghalt. Özvegye és leánya Sopronba költöztek, ahol az édesanyának éltek rokonai. Etelka, aki – ahogy kamaszlányokkal ma is gyakran megesik – folyamatosan romló, feszült viszonyban élt édesanyjával, édesapját pedig holta után idealizálni kezdte. Sopront, az ottani társaságot szűknek érezte, visszavágyott Buda (és Pest) élénk társasági életébe.

 slachta parentsSlachta Ferenc és báró Hauer Terézia, Etelka szülei. MNL Győr-Moson-Sopron Megyei Soproni Levéltára. XIV. 27. Slachta Etelka naplói

A lány folyamatosan bizonyítási kényszerrel küzdött, ismétlődő elem naplójában, hogy személyét környezeténél többnek tartja, épp ezért elszigeteltnek, meg nem értettnek érezte magát. Ezzel párhuzamosan folyamatosan igyekezett kivívni környezete elismerését, sőt hódolatát. Ahogy Gyáni Gábor rámutatott:

„Etelka túlfűtött, különösen felfokozott érzelmi várakozások közepette, az identitáskeresés lázas állapotában élte soproni leányéletét. E különös lelkiállapot megannyi szöveges lenyomata olvasható naplójában, mely kínzó szeretetéhséget korán elvesztett apjának tulajdonítja a napló írója. […] Etelka érzelmi túlfűtöttsége abból ered, hogy mohó kapcsolatteremtési törekvései – értékelése szerint – rendre sikertelenek. Szerinte azért, mert képtelen úgy láttatni magát mások, mindenekelőtt a férfiak előtt, ahogy a szeretetük elnyerése végett erre feltétlenül szükség lenne.”

Slachta Etelka naplóját gyakran nevezik az első magyar erotikus női naplónak: bár férjhez meneteléig nem ismerte a testi szerelmet, szinte minden férfivel kacérkodott, és nehezen viselte, ha más nőnek is hódoltak jelenlétében. Etelka végül Szekrényessy József ügyvéd felesége lett, akinek kilenc gyermeket szült, köztük azt a Szekrényessy Kálmánt, aki 1880-ban elsőként úszta át a Balatont Füred és Siófok között. Most citált naplórészletei négy év húsvéti napjait idézik fel: 1839-től 1842-ig.

1839-ben Etelka tehát Sopronban élt, egy háztartásban édesanyjával és unokatestvérével, báró Baumgarten Máriával (Marival). Mari a napló „fekete dámája”, afféle negatív tükörkép Etelkának gondolkodásában és tetteiben egyaránt, aki Etelkából sokszor szikrázó és dühödt indulatokat vált ki. Mari ugyanis nem álmodott a szerelemről – ő szerető volt. Ahogy Etelka fogalmaz: „már kétszer volt maitresse”. Miközben Etelkában kétségkívül megvolt az őszinte felháborodás, amiért Mari hátat fordított a neveltetésük révén örökül kapott értékrendnek. Ingerületségének az is oka lehet, hogy a csapodár, gyakorta „coquettírozó” Mari merészen (és felelőtlenül) rálépett a számára ismeretlen útra, mint azt látni fogjuk.

slachta bmBáró Baumgarten Mária. A kép Szekrényessy Attila tulajdona.

Ebben az évben március 29-ére esett nagypéntek. Etelka e nap kapcsán teljes természetességgel rögzítette naplójában, hogy komolyan veszi a böjtöt, valamint azt is, hogy eleget tett más téren is az obligát vallási előírásoknak:

„Nem ettem kenyérnél s víznél egyebet. Misében, templomban voltunk.”

Mindezek a formák és szabályok maradéktalan betartására látszanak utalni, illetve elmélyült vallásos érzületet is sejtetnek. Annál meglepőbb, hogy ezt követően, miután mintegy kipipálva a rárótt kötelezettségeket, már arról írt, hogy édesanyja whistpartira ment testvéréhez, ami nem nevezhető vallásos tevékenységnek. Ő maga Marival azon szórakozott, hogy az ablakból bámulták, amint Buirette (Piret) Adolf (Jenő) báró, a Sopronban állomásozó katonaság egyik tisztje és Schembeck (Schönbeck) Ádám gróf az ablak alatt „szaladgáltak, lovagoltak”, nyilván a hölgyek és a maguk örömére egyaránt. Marit az este során meglátogatta udvarlója, báró Skolimovszky Tádé (Tadeus Szkolimowsky), a lengyel származású ulánuskadét. Hogy mi történt e vizit során, azt (jótékony) homály fedi, de a napló más részeiből kiderült, mint már esett róla szó, hogy Mari erkölcsisége több ízben is csorbát szenvedett. Ami nem maradt következmények nélkül, pár év múlva terhesen mondta ki az igent Pighetti (Pikéthy) Károlynak.

Március 31-én, húsvét hétfőn udvariassági látogatások követték egymást, majd hangverseny volt a program, ez utóbbi során a két fiatalember, akik nagypénteken az ablakból bámuló hölgyeket szórakoztatták, báró Buirette és gróf Schembeck „szörnyen udvaroltak”.

Utóbbiról Etelka feljegyezte, hogy „gyalulatlan külsője mellett is művelt s valódi gavallér”.

A lánynak nem a húsvét vallási jellege töltötte be gondolatait, hanem az, hogy Buirette-t egy névtelen levél révén, amiben még írását is elváltoztatta, (vak) randevúra hívja a Neuhofba, mondván, hogy „szeretném áprilisba küldeni”. Tehát egy teljesen másik hagyomány, az április tréfa tradíciója érhető tetten a leány naplójában. Április 1-jén, húsvét hétfőjén Etelka barátnőjével, Buday Lórival a Sopron közeli Bánfalvára (ma Kertváros néven Sopron része), a neves búcsújáróhelyre indultak, miközben, mivel érintették a Neuhofot, megbizonyosodtak róla, hogy Buirette báró felült az áprilisi tréfának.

Etelka youngSlachta Etelka. A kép Szekrényessy Attila tulajdona.

Egy év elteltével, 1840-ben némiképp eltérő mintázatot mutatnak Etelka naplói, bár vannak visszatérő elemek.

Nagypénteki bejegyzése (április 17-én) szintén a böjt említésével indult: „egész nap kenyér s víznél nem vettem egyebet magamhoz”.

A folytatásban a Szentlélektől várt útmutatást, hogy akkori komolyabb udvarlói közül kit válasszon? A fiatalabb, de léha természetű Riefkohl Rudolf hannoveri ulánushadnagyot, vagy az idősebb, megfontolt özvegy gróf Vojna Félixet, a nála több mint harminc évvel idősebb katonát:

„Egyfelől egy ifjú, szép és deli, sok ész és szív, mely utóbbi ugyan szunnyad, de mily szép cél valakit a jobbá válásra téríteni, belé szent vallásosságot csöpögtetni. […] Másfelől egy érett férfiú. Szép ő is, mint ez; gyöngéd érzésű ember ő is, mint ez; észteli ő is, mint ez. De az idő viharától inkább megedzve az ifjúnál, s így, ami ebben még szunnyad, nála már kifeselve, erényesebb, nemesebb."

A naplóban hosszan sorjáznak a lány tépelődését taglaló sorok, amelyeket szinte naturálisan őszinte gondolatokkal zár le:

„Fiatal vagyok és tüzes, nékem szeretni szükség s nem tudom, merre forduljak, kin csüggjek ezen szent, tiszta érzéssel – s ha még egészen tiszta volna – de nekem férj kell! Ó, az átkozott kávé! Rettentő kínok annak, ki oly tiszta, oly szeplőtelen, mint én.”

naploreszlet 1Slachta Etelka naplójának részlete. MNL Győr-Moson-Sopron Megyei Soproni Levéltára. XIV. 27. Slachta Etelka naplói

Másnap, nagyszombaton, április 18-án csupán kölcsönös látogatásokkal telt a nap. Húsvét vasárnap Etelkáék látogatókat fogadtak: hölgyismerősöket, illetve Riefkohl Rudolfot. A napló megemlítette, hogy aznap temették Petz Lipót evangélikus lelkészt, este pedig, akárcsak egy évvel korábban, hangverseny volt a program. A műsor alatt Riefkohl próbált közelebb kerülni Etelkához a szó minden értemében, ám hiába:

„Én lehetőségig keveset és hidegen, egykedvűen szólottam vele, hogy a sokaság beszédje tárgyává ne legyek.”

A hadnagynak egyébként Etelka nem sokkal később kiadta az útját, miután többször csalódott benne. Érdemes idézni, mi háborította fel legjobban, amikor megtudta, hogy Riefkohl  nyilvánosházban járt:

„Ha még nálunk lett volna, jelenlétem, az én közelségem őt annyira felhevítette volna, hogy tüzes kínjai csillapításául menedéket keresett volna egy kurvánál - de nem előre calculirozva, vadászva ezen kéjt. Ez alávaló, ez csúnya s nemtelen.”

Húsvét hétfőn, 20-án nyomát lelhetjük egy máig élő húsvéti hagyománynak a naplóban. A baráti Bezerédj családhoz készültek látogatóba, ahol az akkor hat éves Flórának, ifjabb Bezerédj István leányának meglepetést készített Etelka:

„Etelka Flóri, véstem egy szép piros húsvéti tojásba”.

De bizonytalan, hogy a kislány, aki pár évvel később, tizenkét évesen meghalt, megkapta-e a kedves ajándékot, mert Etelkát triviális dolog fosztotta meg attól, hogy látogatóba indulhasson. Rosszul lett, ugyanis:

„tisztulásom kaptam s félek, mert csak két hete, hogy elvesztettem”. Az ijedt Etelkának az e téren (is) tapasztaltabb Baumgarten Mari nyújtott vigaszt: „mondja, hogy gyakrabban fogom kapni, de csak pár napig fog tartani, ennek örvendenék”.

slachta sepiaSlachta Etelka idealizált képe és idősebb kori fotója. MNL Győr-Moson-Sopron Megyei Soproni Levéltára. XIV. 27. Slachta Etelka naplói

Újabb egy év elteltével, 1841-ben nagypéntekről Etelka nem írt semmit, ahogy nagyszombatról sem. Húsvét vasárnap, április 11-e misével vette kezdetét, majd egy baráti látogatás után este hangverseny volt: ez tehát visszatérő eleme volt a húsvéti vasárnapoknak. Ezúttal is akadt udvarló, a Dorsner nevű tiszt, aki elsősorban Baumgarten Mari hódolója volt, de ezúttal Etelka mellett foglalt helyet, sőt „még kapunkig kísért”.

Húsvét hétfőjén, április 12-én Horváth Józsefné Chernel Amáliánál voltak ebéden Etelka és családtagjai. A lány mellett Chernel Lajos, Sopron vármegye aljegyzője foglalt helyet, aki meglehetősen tolakodóan udvarolt Etelkának. Ezért a lány a házigazdával és Vízkelety János táblabíróval társalgott, aki szintén tette a szépet, kifejtve, hogy sajnálja, hogy Etelkát sosem látta táncolni, mivel

„hallá, hogy a legszebb táncosné vagyok, sőt polkában utolérhetlen”. […] Nevettek mindnyájan, hogy a különben komor, szótalan öregurat én annyira felvidítni, oly beszédessé tenni tudám. De úgy hiszem, ezt csak bíbor szpenszerem eszközlé.”

Újabb egy év elteltével a nagypéntek és a húsvét teljesen más helyzetben találta Etelkát. Az előző évben egy balatonfüredi nyaralás során elveszítette édesanyját, 1842 tavaszán pedig az elárvult lány nem Sopronban élt, hanem Pesten, bizonyos Lovásznénál, Baumgarten Marival együtt. Ugyanakkor már menyasszonya volt a füredi tragikus nyaralás során megismert Szekrényessy Józsefnek.

szekrenyessy jozsefSzekrényessy József, Slachta Etelka vőlegénye, majd férje. A kép Szekrényessy Attila tulajdona.

1842. március 25-én, nagypénteken Etelka vőlegénye látogatására készült. Erre sor is került, ami elsősorban nem a húsvéti várakozás jegyében zajlott, hanem a két fiatal bimbózó szerelme állt a középpontban:

Szekrényessy „fürtömet ajkaihoz nyomá, s megvallá hogy hajamba majdnem szerelmes. Midőn meg a gyűrűt ujjára húzá, annyira fel vala indulva, hogy vétek lett volna szavainak hitelt nem adni, miként még soha gyűrűt némbertől ujján nem hordott. Édesen tűnt le így egy pár óra.”

A látogatás délután megismétlődött, de csak pár perc erejéig, akkor szerepet kapott az ünnep, hiszen a férfi kifejezetten húsvéti ajándékokkal lepte meg imádottját:

„mindnyájunknak igen csinos apróságokat cukorból, húsvétra célzókat, hozván, melyeket a tükrös almáriumban szorgosan raktunk”.

A nagyszombat látogatásokkal telt, így Etelkáék jártak Steinbach Ferenc korábbi városbírónál, a királyi jogügyi igazgatóság ügyészénél. Etelka mélységesen tisztelte Steinbachot, nem lehetett tisztában azzal, hogy az a rajongott Széchenyi Istvánról jelentéseket írt. Vári András szerint Steinbach volt az, akit „a Nemzeti Kaszinóba feltehetően azért hívott meg Széchenyi István gróf, hogy legalább intelligens ember írja róluk a jelentéseket”. Etelka elárulta bizalmas barátnőjének, a házigazda lányának, Lórinak (Laurának), hogy ki a vőlegénye. Aznap tragikus hírt is kapott: levélben értesítették, hogy nagynénje gutaütést kapott és bármikor meghalhat. Etelka hosszan írt naplójában arról, hogy mennyire fájlalja nagynénje sorsát, ezt követően pedig Barumgarten Mari iránti dühét foglalta írásba, meglehetősen sajátos ellenmondásokkal:

„gyengédségem iránta oly határtalan, hogy még csak egy pillantással sem árulom el, hogy […] cselszövényes, hálátlan, ravasz lelkébe oly mély pillantást vetettem. Bár akkor, midőn exaltált ideái következtében mérget vett, bár akkor sosem gyógyult volna fel. […] Legalább nem tenne boldogtalanná oly nemes érzésű embert, mint Münkel, […] kihez csak megy, hogy férje legyen, s már most mint jegyes más iránt érez szerelmet”.

bmgyerekferjBáró Baumgarten Mária férjével és előszülött gyermekükkel. A kép Szekrényessy Attila tulajdona.

Március 27-én, húsvét vasárnapján, Szekrényessy meglepetéssel kedveskedett menyasszonyának. Etelka előző nap elmesélte háziasszonyának, hogy egyik rokonának adta az Albach József-féle német imakönyvét (Heilige Anklänge. Gebete für katolische Christen), mert a magyar fordítást szeretné helyette megszerezni. Meg volt győződve arról, hogy Szekrényessy nem is hallotta e pár szót, de a férfi három virágbokrétával ajándékozta meg, valamint Albach Sujánszky Antal által fordított magyar kiadásával (Szent hangzatok). Nem csoda, ha Etelka lelkesen rótta sorait:

„Józsim valóban imádandó”. A férfi ebédre érkezett aztán látogatóba: „korábban jött, s éppen egyházából”.

E megjegyzés arra utalt, hogy a katolikus Etelkával szemben Szekrényessy református volt. Március 28-án, húsvét Steinbach Ferenc és családja látta ebédül Etelkáékat, ami lényegében egész napos látogatás lett.

A naplórészletek arról árulkodnak, hogy Slachta Etelka illetve környezete számára a húsvét vallási/szakrális jellege elvesztette domináns jellegét. A böjt, illetve a templomba járás kötelezettsége, a keretek nem sérültek, illetve a hit fontosságát látszik igazolni az Albach-féle imádságoskönyv is. De a napló ott sem az ajándék jellegére helyezi a hangsúlyt, hanem Szekrényessy gesztusára: szinte nincs jelentősége, hogy egy imakönyvről van szó, lényegében bármivel helyettesíthető lenne. A vőlegény figyelmessége viszont meghatározó elem. Az ünnepi napok történései tehát alapvetően nem a feltámadás magasztossága körül forogtak a napló szerint, hanem a hétköznapi élet rezdülései uralták azokat, amelyek profán módon, sőt meghökkentően vidám tónusokkal ötvözve határozták meg, hogy Etelka miről tartotta fontosnak írni. Bizonyos mértékig kitekintést nyer az olvasó az Etelkát övező ismeretségi kör egy részére is, amiből szintén azt a következtetést lehet levonni, hogy a vallásosság e körökben nem épült hosszan ható, belső áhítatra. Ugyanakkor tetten érhetőek azoknak a hagyományoknak, legalábbis egy részüknek a csírái, amelyek napjaink húsvéti szokásrendszerét – világnézettől függetlenül – meghatározzák: a a húsvéthoz kötődő ajándékok, a gyermekeknek szánt piros tojás (és a nem éppen húsvéti, de máig népszerű hagyomány az április 1-jei tréfa). A népi eredetű, de a városi kultúrkörbe még be nem szivárgott locsolás tradíciójának viszont nincs nyoma.

Katona Csaba

Katona CsabaKatona Csaba, a BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kommunikációs referense. Kutatási területe a reformkor, az önkényuralom és a Monarchia korának társadalom-, és művelődéstörténete, a hétköznapi élet története.

Legfontosabb publikációi:

… kacérkodni fogok vele.” Slachta Etelka soproni úrilány naplója, 1838–1843. A naplót közreadja, a bevezetőt és a lábjegyzeteket írta és a mutatókat készítette: Katona Csaba. I–IV. kötet.  I. Győr, 2004. 142., II. Győr, 2005. 172., III. Győr, 2006. 198., IV. Győr, 2007. 176.

Recenziók:

Professionatus spielerek. Arcok és történetek Balatonfüred múltjából. Szerk. Katona Csaba–Tóbiás Krisztián. Balatonfüred, 2014. 240. [A Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai, 71.]

aki tót pap létére is magyar író”. Haan Lajos levelei és visszaemlékezései. Szerk. Demmel József–Katona Csaba. Békéscsaba–Bp., 2017. [Kor/ridor Könyvek, 10.] 420.

Teljes publikációs listája itt olvasható.