Ismeretterjesztés

Az Országház építését tervpályázat, majd országgyűlési vita előzte meg. Az ügy a figyelem középpontjába került, melynek egyik, ha nem a legfőbb kérdése az építészeti stílus volt. Sisa József, a BTK Művészettörténeti Intézet tudományos tanácsadója, az Országház kiadás előtt álló nagymonográfiájának szerkesztője és egyik szerzője bemutat három karikatúrát, melyek nem csak a fejleményekre reflektáltak, hanem érzékeltetik, miről is szólt az építészet – és a politika! – a korabeli Magyarországon.

Mindhárom karikatúra néhány nappal a képviselőház 1884. május 1-től 3-ig lezajlott heves és szerteágazó vitája után született, amikor is viszonylag szűk többséggel jóváhagyták az Országház építését. A határozat értelmében az épület Steindl Imre terve nyomán készül, neogótikus stílusban. A stílusválasztás, sőt egyáltalán a tény, hogy az Országház szorosan a Duna partján, nem pedig a folyóra merőlegesen, attól kis parkkal elválasztva épüljön, gróf Andrássy Gyula erőteljes fellépésének volt köszöntető. Az egykori miniszterelnök és közös külügyminiszter, az illetékes Országos Bizottság befolyásos tagja – de nem elnöke, mert azt a tisztséget Tisza Kálmán, az aktuális miniszterelnök töltötte be – a londoni Parlamenthez hasonló épületet akart, mind stílus, mind elhelyezkedés tekintetében. Akaratát a bizottságok és albizottságok útvesztőjében sikeresen keresztülvitte.

Gróf Andrássy Gyula a Hentzi-emlékművel és az építendő Országházzal (Bolond Istók, 1884. május 4.)

Andrássy fellépéséről és szerepéről tudott a közvélemény. A Bolond Istók című élclap erről a vita másnapján megjelentette karikatúráját.  A rajz egy kis figurát ábrázol, aki egyik kezével egy gótikus modorú emlékműre, a másikkal egy feltűnően hasonló középületre mutat. A figura neve „Zsül”, ami a francia „Jules” – magyarul „Gyula” – fonetikus átirata. Vézna alakja, cilinder alól kilógó csigás fürtjei is egyértelművé teszik, hogy Andrássy Gyuláról van szó. A szájába adott szöveg, miszerint az Országháznak azért kell gót stílusban épülnie, hogy a Hentzi-emlékműre hasonlítson, mert ez a parlamenti „Neugebäude” fejezi ki a „Tisza-aerát”, nemcsak a neogótikus tervezet fő pártolóját nevezi meg, hanem érzékelteti a kibontakozó stílusvita politikai aspektusait is. A Hentzi-emlékművet a szabadságharc bukása után a Habsburgok emelték a Pestet ágyúzó, majd Buda ostromakor elesett osztrák tábornok emlékére, amely nem kevésbé volt gyűlöletes a magyarok számára, mint az említett Újépület („Neugebäude”), a Pesten terpeszkedő katonai objektum, gróf Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzésének színhelye. Ezeket kapcsolatba hozni a leendő Országházzal – amelynek a helyét ráadásul az akkor még álló Újépület tőszomszédságában jelölték ki – meglehetősen erős, egyúttal hatásos inszinuáció volt. Ugyanakkor a magyarok notórius osztrák-ellenes érzelmei szépen összecsengtek az általában németnek tartott (neo)gótikus stílus elutasításával. Mindez megmagyarázza, miért emeltek sokan kifogást a tervezett Országházzal, illetve annak stílusával szemben. A Tisza-korszak emlegetése a karikatúra szövegében természetesen Tisza Kálmánra és kormányzatára, illetve környezetére utal. A pragmatikus és ügyes politikus korábbi függetlenségi álláspontját feladva lett magyar miniszterelnök az Osztrák-Magyar Monarchia keretein belül, amit sokan nem tudtak sem elfelejteni, sem megbocsátani. Nem mellesleg az Országház tervezésének előkészítésében, majd utóbb építésének lebonyolításában öccse, Tisza Lajos segédkezett neki. Mindezeket a mozzanatokat a karikatúra szellemesen szemléltette és összegezte.

Az Országház tervéről szóló országgyűlési vita nemegyszer szenvedélyes hangnemet ütött meg. Ennek során Tisza Lajost egy ponton elragadta a fantáziája, és a következő víziót vázolta fel:

„Tekintettel úgy alkotmányunk fejlődésének korszakaira, mint tekintettel azon a természet alkotta nagyszerű keretre, melyben ezen épület elhelyeztetni fog, valamint végül tekintettel az eredetileg rendelkezésre álló építési területnek szabálytalan alakzatára, megvallom, ezen építendő állandó országházat úgy képzeltem magamnak, mint valamely középkori stílban emelt harmonikus, de a merev szimmetriát már a stíl szeszélyességénél fogva kizáró épület-tömb; egy tömör óriási toronybástyával, kilépve a Dunára, amely mintegy jelképezze a magyar állameszmének és a magyar alkotmánynak alapjaiban való megdönthetetlenségét, amely körül csoportosulnának különböző méreteikkel, különböző díszítéssel, kiszögeléseikkel, csúcsos vagy lapos fedeleikkel a még szükséges többi helyiségeket magokban foglaló épület-testek, jelezve mintegy alkotmányunknak különböző korszakonként és különböző mérvben való kifejlődését. És meg vagyok győződve t. ház, hogy egy ilyen épület szemben a budai bércekkel, a monumentális két híd közti partra elhelyezve, ültetvények közül kiemelve és magát a Duna tükrében megkettőztetve egy komoly, megragadó, festői képet adott volna, amelynek párját bármely európai fővárosban bátran kereshettük volna.”

Talán nem meglepő, hogy a fantazmagória nem a gyakorló építészeknek, hanem a Bolond Istók karikaturistájának ragadta meg a képzeletét, aki a gondolatnak rajzi formát adott, és Tisza Lajos szövegét is leközölte. Bár abszurdnak tűnt az elképzelés, benne rejlett valamilyen magyar nemzeti épületnek, akár nemzeti építészetnek a gondolata. Tisza akkor még nem sejthette, hogy 1896-ban, az Ezredéves Kiállítás alkalmával készülni fog egy építmény, éspedig a Történelmi Főcsoport – közkeletű nevén: Vajdahunyadvár –, amely valóban a legnevezetesebb magyarországi épületek másolatának konglomerátuma lesz.

A Tisza Lajos által elképzelt országház (Bolond Istók, 1884. május 11.)

Egy másik élclap, a Borsszem Jankó, szintén az országgyűlési vita nyomán egy sajátos „magyar stílben” elképzelt Országháza-tervet publikált.

Országház „magyar stíl”-ben (Borsszem Jankó,1884. május 11.)

A rajzhoz egy szellemes-gunyoros szöveg adja a magyarázatot:

„Az országos bizottság Steindl gót stílusát fogadta el az új országház számára. Gót stíl, román stíl, bizánci stíl, mór stíl, olasz és francia renaissance – ezek zúgtak ki e nagy vitából. Senkinek sem jutott eszébe egy, ez alkalomra különösen tökéletesítendő magyar stílt hozni javaslatba. A mulasztást mi hozzuk helyre. Jelszavunk: magyar hangulatú tiszta magyar stíl, minden idegennek gondos kizárásával! Tervünk főbb részleteit a következőkben adjuk:

A közmondásos magyar nemzeti hangulatnak megfelelőleg, az új országháznak nyomottnak, lehetőleg alacsonynak kell lennie. Minthogy pedig »sírva vígad a magyar« – nagyszámú szimbolikus ereszek alkalmazandók, nemkülönben a Vigadónak nehány tulipántos-láda motívuma. Szobor díszítésül igen ajánlatosak e célra a vigadóbéli zsinóros szolgák.

Az új parlament helyisége híven a magyar gondolathoz, legyen mentől szűkebb.

A homlokzaton süvegelő nemzetiségek lesznek szimbolizálva, mert azt tartja a nóta: „süvegelje meg a magyart mind az oláh, mind a német, mind a gót.”

Kétséget sem szenvedhet, hogy az új háznak kelleténél drágábbnak kell lennie, mert »kárán tanul a magyar.«

A szimmetriát az egész épületnek gondosan kerülni kell, mert »nincsen párja a magyarnak.«

»Vakulj magyar!« Intés, hogy vakablakok sora nézzen le a Dunára.

»Talpra magyar!« Kőbe szorult szózat a nemzethez, hogyha már tengerre nem mehet, tegyen úgy, mint a tót atyafi és álljon »talpra« ő is.

»Gyöpre magyar!« Minthogy a telket jelenleg gyöp nem díszíti, legrövidebb idő alatt gondoskodni kell róla, hogy verje föl.

Ami a részleteket illeti, a főkupola kulacsot ábrázoljon, kockás mezeje szűrgallért, a közép tetejét kucsma-kúpozat díszítse, s a hegyében lengő zászló nyele fokos legyen.

A díszítés természetesen mindenben zsinóros lesz, ahol lehet láncos és lobogós oszlopokul buzogányok kínálkoznak. Hangulatos díszítésül ajánlkoznak a padlásnyílásokból kiszolgáló kaszák és kukoricafűzérek.

Egy szóval, az országháznak minden tekintetben extrának kell lennie, mert:

Extra Hungariam etc.”

A karikatúra megértéséhez tudni kell, hogy a 19. század utolsó harmadában Magyarországon bevett hiedelem volt, hogy egyik nagy történeti stílus sem tekinthető magyarnak, és a legtöbben úgy gondolták, hiábavaló is lenne megkísérelni nemzeti stílust alkotni. Feszl Frigyes ilyen irányú próbálkozását jól ismerték, de nem mindig vették komolyan; ez derül ki az imént idézett szövegből is, amely gunyorosan emlegeti Feszl főművét, a pesti Vigadót. A századfordulón azonban Lechner Ödön és mások mégis sikerrel próbálkoztak egy önálló, magyar stílus létrehozásával, többek közt népi motívumok felhasználásával. Vagyis amit a karikatúra szövege viccelődve sugallt, utóbb valóssággá vált.

A bemutatott karikatúrák egy kis eszközt képviseltek egy nagy vitában, de mint láthattuk, nem csak különleges éleslátásról tanúskodtak, hanem meg is előlegeztek valamit a jövőből.

Sisa József

Sisa József a BTK Művészettörténeti Intézet tudományos tanácsadója, kutatócsoport vezető. Kutatási területe a 19. század építészete, a neogótika, a kastélyépítészet, a magyar építészet külföldi kapcsolatai és a kertművészet.

Legfontosabb publikációi:

The Architecture of Historic Hungary (szerk. Dora Wiebensonnal). MIT Press, Cambridge, Mass. – London, 1998.

Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon. A historizmus kora. Vince Kiadó, Budapest, 2007.

A magyar művészet 19. a században. Építészet és iparművészet (szerk.). MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Osiris Kiadó, Budapest, 2013.

Publikációinak egy része digitalizált formában ezen a linken érhető el.