A koronavírus-járvány korábban nem tapasztalt módon szűkítette be az emberek életterét. A napi rutin és a korábban normaként működő magatartásformák nagyon gyorsan átértékelődtek, és lényegüket vesztett, kiüresedett szokásokként – átmenetileg – jelképes padlásokra és pincékbe száműztük őket. Ennek eredményeképpen a kommunikációban a humoros stílus dominanciája érthető, hiszen a humor egyik alappillére a dolgok szokatlan, sőt megdöbbentő együttállása. A feje tetejére fordított világ tulajdonképpen a mindennapi valóság részévé vált, ami nagyon érdekes attitűdöket és trendeket indított útjára – arra vonatkozóan is, hogy hogyan maradjunk stílusosak a járvány idején. Ezúttal ezekről lesz szó Tamás Ildikó, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa cikkében.
A kijárási korlátozások bevezetésével jelent meg új köntösben a lustaság/semmittevés témája. A képes és szöveges mémek tartalmában az egyik legjellemzőbb, ironikus üzenet a következő: ami a korábbi értékrendben haszontalanságnak minősült, ezúttal hasznossá lett a társadalom számára.
Az otthonmaradás mint követendő viselkedési minta eleinte tehát szorosan összekapcsolódott a mintapolgár képének újraformálásával, kifigurázásával. A legegyszerűbb képlet szerint, ha nem járunk el dolgozni, akkor több lesz a szabadidőnk, unatkozunk, elhanyagoljuk magunkat és pszichésen is megvisel az új szituáció.
Nagyon tanulságos lineáris folyamatként megvizsgálni a viszonyulások változását. Az idő múlásával ugyanis maguk az alkotások is reflektáltak az attitűdök változására, sőt kialakult a karantén-stádiumok fogalma, amelyen a többség szabályosan keresztül is vergődik, miként a betegségek esetében.
A márciusi megosztásokban még azok a tartalmak voltak gyakoribbak, amelyek a felhalmozásról, a biztonságos kivárás feltételeinek megteremtéséről szóltak. Ebben a periódusban nem, vagy alig merült fel témaként a külső megjelenés, mivel otthon mindenki kényelmes viseletben éli a mindennapokat. A divattal és az eleganciával foglalkozó alkotásokban inkább a vonzó külső hiábavalóságának üzenete jelent meg, hiszen egy olyan komoly helyzetben, mint a koronavírus járvány, az emberek átértékelik életüket, és a csinos külső egy másik dimenzióba kerül, a filmek vagy az online tér világába. Még az olyan ünnepi alkalom, mint az esküvő sem az eleganciáról, hanem a betegséggel szembeni védekezésről kell, hogy szóljon. Az ember eltűnik az utcákról, megszűnnek a társasági események és kiürülnek a közösségi terek, azok a helyek, amelyek megkövetelik az ápolt és igényes megjelenést.
Bár nem tartoznak szorosan a témához, ezekkel a gondolatokkal összefüggésbe hozhatók azok a mémek, amelyek az emberektől „megszabadított” és a természet által visszahódított fizikai tereket ábrázolják (lásd az utolsó képeket). A következő, humoros és parodisztikus mémek az otthonok falai közé szorult életstílus attitűdjének a megfogalmazásai:
Amikor kiderült, hogy hosszú otthoni munkavégzésre kell berendezkedni, és az alapvető élelmiszerek és háztartási cikkek hiányával kapcsolatos félelmek enyhülni kezdtek, a szépség és a divat, valamint a kreatív hobby témája szép lassan visszatért a szükségletek sorába. Természetesen ennek a bemutatása is elsősorban humoros formában zajlott, és zajlik jelenleg is.
A következő képek már nem a vécépapír, a liszt és az élesztő, vagy a fertőtlenítő szerek hiányáról szólnak, hanem az olyan szolgáltatásokéról, amelyek a vonzó megjelenést hivatottak szolgálni. A megszokottnál hosszabb ideig kimaradó fodrászati, kozmetikai kezelések következményét számos mémben feldolgozzák.
A közösségi média platformján új témaként jelentek meg a karantén utáni életstílus víziói is, főként arról, hogyan telik majd az idei nyár, hogyan öltözünk majd, ha a védekezési stratégia egyes részletei – például közösségben a maszk viselése – kötelezőek maradnak.
Ezek az alkotások – az emberi leleményesség példáitól az abszurd élethelyzetek bemutatásáig – szintén széles tematikus skálán mozognak.
Figyelemre méltó, hogy ami a kezdetekben abszurd vagy legalábbis megmosolyogtató ötletként jelent meg, később komolyan vett trenddé vált. Igaz ez a szájmaszkra is, például a fenti utolsó két képen bemutatott variációk ennek az eszköznek ugyan kreatív, de nem komolyan vehető megoldásait mutatják be. A későbbiekben mégis kialakult és elfogadottá vált a maszkoknak egészen extrém kategóriáit is készíteni és hordani. Ami eredendően csak az online térben elképzelhető dolognak, vagy legalábbis egy futurisztikus világ illusztrációjának tűnt, lassan kezdett átterjedni az offline térbe. Ehhez természetesen tudatos, részben átlagemberektől, de főként néhány divattervezőtől kiinduló kezdeményezések vezettek. Míg első látásra megmosolyogtató volt színben és fazonban változatos designer szájmaszkokat látni, lassan megszokottá, sőt keresettekké váltak a praktikus és stílusos megjelenés együttes megvalósíthatóságának jegyében. Számos tervező a megrendelések mellé saját készítésű szájmaszkot ad ajándékba, amelyek illenek a megvásárolt ruhához. Sok egyéni vállalkozó pedig a szájmaszkok készítésére állt rá, amelyek aránylag olcsón, de nem ritkán kifejezetten magas összegért megrendelhetők. A közösségi médiában gyakorivá váltak a szájmaszkokat értékesítők reklámjai.
Más kreatív kezdeményezések pedig a kiöltözés – átmenetileg megszűnt, de mindenképpen megváltozott – alkalmaihoz kapcsolódnak. Eleinte kifejezetten komikus keretben jelentek meg videók, képes és szöveges mémek arról, hogy a régi „nincs mit felvennem!” női problémát újra kell gondolni: „lenne mit felvenni, de nincs hová”. Az internet kreatív aktorai számos vicces tartalmat töltöttek fel ebben a témában. Ezek egyik, általam ismert prototípusában elegáns ruhát viselő nő látható, amint tűsarkú cipőben szemetet visz ki. Ezt rövid videó formájában tették közzé, és egy abszurd helyzetet ábrázol, aminek egy filmjelenetben lehet helye, nem a valóságban. Aztán elindult egy olyan kezdeményezés is, hogy öltözzünk ki a valóságban is hasonló helyzetekben. A szemét kidobása, ami meglehetősen távol áll az ünnepi eleganciától, így vált „pezsgőbontásos”, ritka alkalommá. Olyan kivételes eseménnyé, amikor az ember elhagyhatja a lakást, és mások szeme elé kerülhet. A szüzsé üzenete tulajdonképpen az lett, hogy mindezt (a sminket, kiöltözést) nemcsak a külvilág, hanem saját magunk, önértékelésünk miatt is megtehetjük. Ezek a képek és videók tehát egyfajta társadalmi önreflexiót, tanulási folyamatot is tükröznek. A közösségi oldalakon külön csoportok jöttek létre azzal a céllal, hogy a szép ruhák viselésére vágyó nők igencsak szokatlan körülmények között, kertészkedés vagy főzés közben is mutassák meg ruhakölteményeiket, és töltsék fel ötletes fotóikat.
Nem sokkal később megjelent a már komolyan gondolt, és felülről kezdeményezett „öltözz ki otthon”, „otthon is stílusosan” mozgalom, amelyek élére egyes intézmények (pl. múzeumok) vagy divattervezők álltak. Önálló oldalak, csoportok jöttek létre ennek a témának a kibontására. Kifejezetten őslakos népek körében „alulról jövő” akcióként találkoztam az otthoni kiöltözésnek a saját (etnikus) viseletben történő értelmezésével, amely azonos forgatókönyvet megtöltő videók formájában látható a Facebook megosztásokban.
Ennek a videósémának vannak magyar változatai is, például hétköznapi, melegítős, kisgyermekes anyukák átlényegüléséről elegáns nőkké. A szájmaszk pedig lassan díszítő kiegészítővé, identitáskifejezővé vált, miként azt az alábbi képek is szemléltetik hol komolyabb, hol viccesebb formában.
Forrás: www.cbc.ca
Több intézmény indított mozgalmat a kreatív megoldások, az otthoni outfit és design újragondolására, mások a „home office környezet” képeinek gyűjtésébe kezdtek, azaz annak bemutatására egy közös fórumon, hogy ki és hogyan teremti meg az otthoni munkavégzés (vagy éppen, normális körülmények között intézményes, pl. múzeumi, színházi kikapcsolódás) stílusos körülményeit. Egyik jellegzetes „kihívás” volt a híres festmények otthoni megvalósítása. A már korábban is népszerű mémmé vált festmények reneszánsza, újraértelmezése bontakozott ki ezáltal. A Mona Lisa mémek terjedelmes ciklust alkotnak, de kedveltek más, jól ismert művek „mémesített”, azaz szerkesztett, általában humorosan átalakított változatai, miként a több festményből összeállított alkotások is. Az újraértelmezett másolatok készítésére szóló lánc-felkérések számának szignifikáns növekedését április közepétől figyeltem meg. A személyközi offline találkozások számának radikális csökkenésével az online tér interakciói felpezsdültek, így a közösségi médiában is új műfajok és szórakozási lehetőségek bontakoztak ki. (A lánc-felkérések, azaz a „mindenki jelöljön be újabb kihívottakat” típusú tevékenység a Facebookon számos más feladvánnyal is megvalósult, például fekete-fehér, vagy gyermekkori képek feltöltésével.)
A művészeti mozgalomnak kialakult egy gasztronómiai leágazása is. Ez egyrészt az alkotásban felhasznált anyagok révén valósul meg: ehető, tartós vagy kész élelmiszerek helyettesítik a festéket és a vásznat, azaz egy-egy műalkotást ételekből rekonstruálnak. Másrészt a leghétköznapibb ételek, mint a kenyér vagy lepény küllemét emelik művészi szintre, az elfogyasztás céljából készült ételek így egyben műalkotássá is válnak.
Természetesen az ilyen az elgondolásokban („kihívásokban, otthon megvalósítható feladatokban) fontos szempont volt, hogy kreatív elfoglaltságot adjanak a kisebb mozgástérrel rendelkező embereknek. Ugyanakkor részévé vált a nehéz helyzetbe került intézmények és vállalkozások túlélési stratégiáinak, illetve a kapcsolat és az érdeklődés fenntartásának is.
A karantén „megszokottá válása” kialakította a maga jellegzetes, új stílustrendjeit az online és az offline térben egyaránt. A hangsúly a járvány miatti aggodalomról immár a kreativitásra és a stílusos megoldásokra helyeződött át, olyanokra, amelyek otthon is megoldhatók, mint például a következő képeken:
A sorozathoz felhasznált szöveges és képes mémek gyűjtésében többen is segítségemre voltak. Sokaktól kaptam internetes folklóralkotásokat, így mindenkit nem tudok név szerint megemlíteni, de szeretnék külön köszönetet mondani Dyekiss Virágnak, Nagy Ilonának és Kristóf Teodórának.
Tamás Ildikó
A képek forrása a közösségi média.
Montázsok: Landgraf Ibolya (BTK NTI)
Tamás Ildikó a BTK Néprajztudományi Intézet Folklór témacsoportjának tudományos munkatársa, a PTE BTK Néprajz-Kulturális antropológia tanszék szerződéses oktatója. Nyelvész és néprajzkutató. Fő kutatási területe a gyermek- és diákfolklór, halandzsa és nonszensz a folklórban, online folklór, továbbá a számi társadalom és énekes hagyomány, az északi és lulei számi nyelvváltozatok morfofonológiája, a népdalok prozódiája.
Legfontosabb publikációi:
Tűzön át, jégen át. A sarkividéki lappok énekhagyománya. Napkút Kiadó, Budapest, 2007.
“Few words are sung in it” Questions of Methodology in Studying Sami Yoik Texts. In: Kajsa, Andersson (szerk.): L’Image du Sápmi III. Humanistic Studies at Örebro University, Örebro, 2013, 62-86.
Mit jelentenek a gyermekmondókák? A vallástörténeti olvasat problémái. Ethnographia 130, 2019/1, 1-19.
