49 éve, 1971. június 4-én hunyt el Lukács György, a 20. század egyik meghatározó alakja, aki élete során megélt számos sorsfordító történelmi eseményt, amelyeknek sokszor maga is aktív részese volt. Egy ilyen hosszú életútról és nagy terjedelmű munkásságról rengeteg adat, anekdota marad fenn, ami megihletett olyan nevezetes írókat is, mint Thomas Mann. Szabados Bettina, a BTK Filozófiai Intézetének tudományos segédmunkatársa Lukács György filozófus szépirodalmi megörökítéseit veszi sorra.  

Lukács Györgynek nemcsak filozófiai munkássága hatott valamilyen módon számtalan jelentős gondolkodóra, köztük Ernst Blochra, Walter Benjaminra vagy Theodor W. Adornora, hanem jelleme és szellemisége is befolyással volt az irodalomra, zenére és képzőművészetekre. Megénekelte őt Cseh Tamás, szoborban örökítette meg a nemrég elhunyt Kossuth-díjas szobrász, Varga Imre, elítélő verset írt róla Faludy György és alakja felbukkan Jankovics Marcell filmrendező Az ember tragédiája feldolgozásában is. A különböző képzőművészeti alkotások mellett Lukács alakjára ismerhetünk megannyi regényben is, amelyek hol pozitívan, hol negatívan viszonyultak a filozófushoz.

Fiatal Lukacs forras szombat.orgLukács György,1911-ben dolgozószobájában. Forrás: www.szombat.org

Ritoók Emma: A szellem kalandorai

Ezek az irodalmi művek egyben kordokumentumként is szolgálnak, melyekből kibontakoznak Lukács egyes felnagyított jellemvonásai. Az egyik legelső regény, amely feldolgozza generációjának alapérzését, Ritoók Emma (1868-1945) A szellem kalandorai című műve, amely 1921 végén jelent meg. Az írónő Lukács Györggyel még az I. világháború előtt ismerkedett meg, 1915 után pedig rendszeres tagja volt ő is a Balázs Béla lakásán tartott vasárnapi összejöveteleknek. Az itt összegyűlt társaság később a Vasárnapi Kör néven vált ismertté. Habár Ritoók a regény főhősét, Donáth Ervint Ernst Bloch-ról és Zalai Béláról mintázta, mégis megjelenik benne a Vasárnapi Kör eszmeisége – melynek kimondva, kimondatlanul Lukács volt a szellemi vezetője – emellett Lukácsra ismerhetünk az egyik mellékszereplőben, Illésben is.

A regénybéli Donáth Ervin és az elbeszélés egyik másik fő alakja, Bartoldy Héva törekvésein keresztül Ritoók egy reményekkel teli ifjú generációt mutat be, amely úgy érzi, hogy nagy tettekre hivatott és eszméinek érvényesítésével képes a szellem és ezáltal a társadalom gyökeres megváltoztatására. Mégis csalódásokkal telin cseng a regény alaphangja. Ritoók Emma személyes és történelmi tapasztalataira épít a regény megírásakor, és a világháború, illetve az azt követő forradalom és Tanácsköztársaság napjai végleg kiábrándítják a generációjának tulajdonított nagyszabású eszmékből. Egyre inkább tetten érhető az írónő elfordulása egykori szellemi „fegyvertársaitól”, ahogy az az egyik, a Vasárnapi Kör estéit megidéző leírásából is látszik:

„A Donáthtal tartók megállottak egy napilap hirdetési táblája mellett; az utolsó ütközetek véres és borzalmas áldozatait sejteni lehetett a jelentés sorai között. Aztán közönyösen mentek tovább. Az egyik fiatalság odakint élte a történelmet, a másik idebent szavakkal készítette elő, s az élet- és szóáldozók nagy távolsága közt a város és az eljövendők minden sejtelme nélkül engedte vonulni csendes falai közt a gondolat vörös lázának embereit, és – aludt.” (Ritoók 1993:485)

ritok szellemRitoók Emma (forrás: Wikipédia) és A szellem kalandorai. (Forrás: ironok.elte.hu)

A regényt a Kör tagjai is olvasták, Balázs Béla 1916. januári 26-i naplóbejegyzésében – az akkor még A lélek kalandorai – című regényről ekképp emlékezik meg: 

„Ritoók Emma regénye: A lélek kalandorai. Rossz regény. Nincs víziója, süket, átlátszó, atmoszférátlan. Nem művész élménye. De nagy emberi élmény. Mégis nagyon megfogott. Milyen nagy generáció az, melynek vihara őt is elkapta! De ő csak influenzát kapott tőle szegény. (…) Ijesztett a regényben, hogy valaki, aki részese volt, csalódhatott a generációnkban.” (Balázs 1982:144)

Valóban, Ritoók Emma a Tanácsköztársaság bukása után Magyarországon maradt, míg a Vasárnapi Kör tagjai Bécsbe emigráltak, ahol továbbra is folytatták vasárnapi találkozóikat, eszmecseréiket – immár Ritoók Emma nélkül.

Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert

Lesznai Anna (1885-1966), a sokoldalú művészként ismert grafikus, iparművész, költő- és írónő szintén tagja volt a vasárnapi találkozóknak. Esztétikai szempontból is kiemelkedő Kezdetben volt a kert című kétkötetes nagyregényén közel harminc éven keresztül dolgozott, a mű magyar kiadása végül 1966-ban jelent meg. Lesznai Anna 1919-ben Bécsbe emigrált a Tanácsköztársaság bukása után, de a Vasárnapi Kör találkozóinak továbbra is állandó résztvevője volt.

Kezdetben volt a kert című regénye egy monumentális írói munka, a mű több idősíkon keresztül több generáció életét öleli fel, és kiválóan dokumentálja a késői 19. század és a korai 20. század társadalmi átalakulásait a kiegyezéstől egészen az emigráció első pár évéig. A regény egyúttal önéletrajzi ihletettségű is, hiszen a főhős, Berkovics Lizó maga az egykori útkereső, költői/írói tehetségét próbálgató Lesznai Anna. A regényt az egyértelmű tényadatok is izgalmassá, érdekessé teszik, de emellett esztétikai értéke is kiemelendő: a műben visszatérő motívum, a regénybéli Berkovics család birtokának egy részét képező kert, aminek leírása magával ragadja az olvasót, és valóban érezni varázsát.

lesznai annaLesznai Anna. Forrás: nol.hu

Lukács György is elismerően méltatta Lesznai művét, miszerint az első kötetet remekműnek, a másodikat pedig jó regénynek tartja. A regény második kötetében Berkovics Lizó már elvágyakozik kertjéből és saját költői hangjának megkeresése koncentrál, miközben a regényben is megjelenő Vasárnapi Kör részesévé válik.

Lesznai hűen festi le ezeknek a vasárnapi találkozóknak a tagjait, hangulatát és szellemiségét, továbbá a kör egyik központi alakjában, Aranyossy László karakterében Lukács Györgyre ismerhetünk rá. A figyelmes olvasó több életrajzi adatot is felismerhet a regényben Lukácshoz kapcsolódóan. Egy alkalommal Lizó rövid életű házassága során férje által vacsorára hivatalos, ahol a jómódú házigazda ekképp mutatja be fiát:

„Ez itt a László fiam – mondotta Aranyossy a Lizó mellett ülő sovány, seszínű fiatalemberre mutatva. – Tegnap ért haza Heidelbergből, ahol nagykanállal tömik bele a tudományt.” (Lesznai 2019a:675)

Lukács György 1912 és 1917 között kisebb megszakításokkal Heidelbergben tartózkodott, ahol is hamarosan közelebbi kapcsolatba került neves szociológussal Max Weberrel és állandó vendége lett a Max és Marianne Weber lakásán tartott vasárnapi zsúroknak.

A regény további részei nem csupán életrajzi hasonlóságokkal szolgálnak Lukácsról, de szellemi, gondolati fejlődését is értően vázolják, továbbá karakteréről is jellemzést kaphatunk. Eszerint Aranyossy László az etikai dilemmákra végletekig érzékeny fiatalember, aki emellett a társadalmi egyenlőtlenségért is felelősséget érez és elvi, illetve gyakorlati feloldásának szenteli az életét. Hűen tükrözi László/Lukács karakterét a következő regénybéli idézet:

„László egy ideje hallgatott, de most, talán hogy Györgyöt lecsendesítse, beszélni kezdett. (…) – A gondolkodás ma izgalmasabb feladat, mint valaha. Folyton konkrét döntéseket kell hoznunk, ami súlyos felelősséggel jár, főleg, ha némi hatalom is adatott az ember kezébe. Mindig lelkesítő, de gyakran kínos feladat ez, lelkesítő kín, mert az is van. – Lassan beszélt. Közben hosszú, görbe orrán megbillent a szarukeretű pápaszem, és ügyetlenül próbálta helyreigazítani, ferdére hajtva a fejét, mint egy bölcs bagoly.” (Lesznai 2019b: 499)

A Vasarnapi Kor nehany tagja Forras PIMA Vasárnapi Kör néhány tagja. Balról jobbra: Mannheim Kárly, Fogarasi Béla, Lorsy Ernő, Nemes Lampérth József, Stephani Elza, Hamvassy Anna, Hajós Edit, Balázs Béla.
Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

A Kör több tagja, akárcsak húsvér alteregóik, tisztséget vállalnak a Tanácsköztársaság során, melynek bukása után emigrációba kényszerülnek. A regénybéli Aranyossy László azonban nem menekül el, hiszen hitet tett elvei mellett, és ezekért az elvekért inkább életével fizet. Berkovics Lizó már az emigrációból vet számot a Tanácsköztársaság napjaival és visszaemlékezik Lászlóra, akinek halála a regény későbbi részeiben sorsszerűként van leírva. Lizó Lászlóval való utolsó találkozását is ennek árnyékában idézi fel:

„Nem lehet felejteni. Azt se, mikor egy pókhálós, poros padláson búcsút vett Lászlótól, aki ott rejtőzött a fehérek elől…Szégyellek elmenekülni Pestről, panaszolta Lászlónak, sose járom végig az utat, a századik lépést sose teszem meg! – Ne vádolja magát, Lizó. Kilencvenkilenc lépés nagyon sok, elér az élet határáig; a századik rendesen már a halálba visz. – De maga nem áll meg a kilencvenkilencediknél, felelte Lászlónak, maga nem bujdosik külföldre, mint mi, a vasárnapi barátai.” (Lesznai 2019b:568)

Lesznai Anna Kezdetben volt a kert című regénye azonban nem csak a Lukács iránt érdeklődők számára lehet élvezetes, hanem a történelmi múltunk mélyebb megértése iránt elkötelezettek számára is. Egy olyan különleges kort ábrázol, amely átmenet volt az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásának utolsó éveiből a magyar Tanácsköztársaság tiszavirág-jellegű napjaiig. A regény az ismeretek bővítésén túl esztétikai élvezettel is szolgál, a karakterek kidolgozottsága és fejlődése a mű további erényei közé tartozik. Főként a főhősön, Berkovics Lizón keresztül a századforduló változó női szerepeiről is és általában véve a női jogokról is képet alkothatunk. 

Thomas Mann: A varázshegy 

Lukács kortársak általi szépirodalmi ábrázolásához tartozik még az egyik legnépszerűbb és legérdekesebb példa, Thomas Mann (1875-1955) A varázshegy című regénye is. Az elterjedt közvélekedés szerint az író 1924-ben megjelent nagyregényének egyik kulcsfiguráját, Leo Naphtát, Lukács Györgyről mintázhatta, miután 1923-ban Bécsben ismeretséget kötöttek. Az újabb szakirodalmi kutatások ezt cáfolni látszanak, és Naphta karakterében Ernst Bloch-ot és Lukács Györgyöt ugyanúgy felfedezni vélik. Lukács György az Életrajz magnószalagon című, a halála előtt nem sokkal Vezér Erzsébet és Eörsi István által készített interjúban, viszont úgy nyilatkozik, hogy Mann Naphta karaktere egyértelműen őt jeleníti meg:

„(…) [E]gyáltalán nem vitatható, hogy Thomas Mann Naphtában engem akart portretírozni.” (Lukács 1989:221)

Azonban Thomas Mann feleségének memoárjából már ennek ellentmondó információ derül ki. A Megíratlan emlékeim című szövegben Katia Mann úgy emlékezik vissza, hogy mikor férje a Naphtáról szóló részt felolvasta, akkor ő rá is kérdezett, hogy nem Lukácsra gondolt-e az íráskor. Thomas Mann válasza szerint szándékosság nem volt benne,

„de lehetséges, hogy mégis Lukács lebegett előttem” (Mann K. 1976:74-75)

Mást sugall egy 1925-ben, a Die Neue Rundschauban megjelent beszélgetés, amelyben Thomas Mann Naphta karaktere kapcsán erősen Lukács Györgyre emlékeztető leírást adott:

"... találkozott (…) egy szédületes teoretikussal és acélos logikájú valakivel, aki egyszerre képviselte számára az abszolutizmust, az anti-individualizmust, az ellenreformációt és a jezsuitizmust, el egészen a kommunista forradalomig és a leninizmusig, mindezt valami veszélyes, szellemdús kombinációban." (Idézi Novák Zoltán 1988)

thomas mann 11. Lukács György. (Forrás: Fortepan).
2. Lukács György és Thomas Mann kézfogása Weimarban 1955 májusában. A kép jobb oldalán Johannes Becher. (Forrás: LAK)
3. Thomas Mann (Forrás: wikipedia.org)

A már említett Életrajz magnószalagon című Lukács-interjúban Lukács György mégis tényként kezeli, hogy Naphta karakterének megalkotásához ő nyújtott szellemi inspirációt. Habár Thomas Mann nem kért engedélyt Lukácstól ehhez, Lukács a művészi szabadságot természetesnek vette, ahogy ez az interjúból is kiderül:

„(…) [H]a Thomas Mann megkérdezte volna tőlem Bécsben: szabad-e engem modellnek felhasználnia. akkor én abba éppen úgy belementem volna, mint ha azt mondta volna, hogy »otthon felejtettem a szivartárcámat, adjon egy szivart.«” (Lukács 1989:220)

Az tagadhatatlan, hogy Thomas Mann mély impulzust meríthetett Lukács György filozófiájából, gondolkodásmódjából és jelleméből Naphta megformálásához. Például a karakter egyik meghatározó jellemvonása az állandó vitakészség, mely Lukácsnak is különös ismertetőjegye volt. Ehhez a karakterjegyhez tartozik még hozzá, hogy Mann Naphtát sokszor illeti az „éles” jelzővel:

„Amint kitűnt, az idegen, aki Settembrinivel egykorú lehetett, az olasz lakótársa volt: Lukacek nőiszabómester másik albérlője, s amennyire a fiatalemberek megértették, Naphtának hívták. Kis növésű, cingár ember volt, simára borotvált arca olyan éles, mondhatnók: maró csúnyaságú volt, hogy az unokafivérek elcsodálkoztak rajta. Minden éles volt rajta: hajlott orra, mely uralkodni látszott arcán, keskeny, összeszorított szája, vékony keretű szemüvegének vastag, csiszolt lencséi, melyek világosszürke szemét fölfegyverezték; éles volt állhatatos hallgatása is, amelyből kiérződött, hogy beszéde is éles és következetes lesz. Hajadonfőtt járt, amint illett, és felöltő nélkül, egyébként nagyon elegáns volt: fehér csíkos, sötétkék flanell-öltönye mérsékelten divatos, kitűnő szabású volt, amint a fiatalemberek fürkésző világfipillantása azonnal megállapította; egyébként ők maguk is kaptak a kis Naphta részéről hasonló, csak éppen gyorsabb és élesebb pillantást, mely felmérte megjelenésüket.” (Mann 1969b:242 – A kiemelések a cikk szerzőjétől származnak.)

Lukács saját szépirodalmi ábrázolására úgy tekintett, hogy Mann számára egy „unheimlich” jelenség lehetett. A német „unheimlich” és angol megfelelője „uncanny” szavak többletjelentést hordoznak, magyarul nehezen lefordítható, leginkább a „kísérteties”, „rejtélyes” és „különös” szavakkal lehetne körülírni. Lukács szerint tehát egy különös jelenség lehetett Thomas Mann szemében, és ennek a jellembeli vonásának köszönheti, hogy Mann modellül választhatta a 20. századi világirodalom egyik legjelentősebb regényéhez.

Eörsi István: Az interjú

A legszemélyesebb hangú írások Lukácsról egykori tanítványához Eörsi Istvánhoz (1931-2005) kapcsolódnak. A lukácsi életművet jól ismerők számára Lukács önéletrajzi vázlata, a Megélt gondolkodás, illetve az Életrajz magnószalagon című interjú Eörsi István és Vezér Erzsébet nevével fonódott össze, hiszen szerkesztői munkájuknak köszönhetően jelenhettek meg a nagybeteg Lukács utolsó művei. Már maga az önéletrajzi vázlat és az interjú keletkezési körülményei is figyelemre méltóak, hiszen Lukács élete utolsó hónapjaiban a betegség által meggyötörten vetette papírra önéletrajzát, melyben gondolkodásának történetét, súlypontjait, tendenciáit mondja el 86 év távlatából. 

Az idős Lukács még élete végén is képtelen volt lemondani az alkotásról, azonban az írás már nehezére esett, ezért Eörsi István és Vezér Erzsébet az önéletrajzi vázlat alapján interjút készítettek vele, és rákérdeztek a gépelt szöveg utalásaira, kitételeire – így született meg az Életrajz magnószalagon (Eörsi 1989:19-21). Az utolsó szó jogán című írásában Eörsi felidézi a Lukács-anekdotát, miszerint Lukács az MSZMP-nek 1957-ben írt párttagsági kérelme kapcsán a következőt jegyezte meg:

„Megakadtam a torkukon. (…) Se lenyelni nem tudnak, se kiköpni” (idézi Eörsi 1989:12)

Ugyanígy Eörsi sem tudott túljutni idős mesterének egykori etikai dilemmáin, döntésein, egy bő évtizeddel később Az interjú című drámájában, „abszurd dokumentumjátékában”, ismét a nagybeteg Lukácsot kérdezgeti. A drámában Eörsi megidézi a őt, hogy válaszokat kapjon, kíméletlenül kérdezgeti, felelősségre vonja, mégis kiérződik ebből az (egykori?) mester iránti tisztelet és szeretet. A tanítvány mindvégig párbeszédre „invitálja” mesterét, de ez, ahogy már Lukács életében is, kudarcba fullad, nem csak Lukács betegsége folytán és beszédre való képtelensége miatt, hanem amiatt is, hogy életműve ellentmondásos elemeit nem lehet egységbe foglalni.

„EÖRSI Lukács elvtárs, ne rosszalkodjon. Ön 1971-ben meghalt. Béke poraira. Ne számítson rá, hogy ilyen trükkökkel megnevettet.
LUKÁCS HANGJA (akadozva) Tudniillik maga a dolog ... maga a dolog ... nézze ... a dolog úgy áll ... maga a dolog ...
EÖRSI Maga a dolog nem vidám.” (Eörsi 1989:1)

Eörsi drámája abszurditásával, fekete humorával azonban csak tovább mélyíti a tanítvány és mester közötti szakadékot, amely a mű végére, úgy tűnik, áthidalhatatlan. Felfedezhetünk egy már-már vallásos tekintélytiszteletet, mégis egy állandó ellenszegülést is, amely újra és újra kíméletlenül nekiszegezi az örök kérdéséket a filozófusnak, csak hogy válasz nélkül maradjanak. Eörsi vitathatatlan érdeme, hogy elevenné teszi a lukácsi életművet, játékba hívja, reflektál rá, az életrajzi elemek keverednek Lukács gondolkodói magatartásával, filozófiájának központi kérdéseivel, és ezáltal a távolinak tűnő, érthetetlen és értelmezhetetlen filozófus alakja egyszerre emberivé válik. A drámában emellett hangsúlyos szervező elem az idős filozófus testi hanyatlása, amivel párhuzamosan egy szellemi hanyatlást is felfedezhetünk.

„Kisfüggöny felmegy. Dolgozószoba. Eörsi megindul felé, útközben keresztet vet. Leül a zsúrasztalhoz, kávét iszik. Lukács csaknem teljes sötétben az ablaknál áll, ingujjban, kifelé néz.

EÖRSI Torokszorongató érzés visszalátogatni ide. Több mint tíz évvel a halála után úgy lépek be, mint egyetemista koromban: csöngetés és ajtónyitás közt keresztet vetek. Akkoriban diákos izgalmamban tettem így, amiért mindjárt a világhírű professzor elé lépek, és vajon megfelelően viselkedem-e majd, eléggé éles-elméjű hallgatást tudok-e szembeszegezni pedagógiai buzgalmával. Most a könyörtelen időnek szól a jobb kéz majmoskodó mozdulata, a változásnak, mely múzeummá lélektelenítette ezt a szobát. Nem bírom ki sokáig, ide kell képzelnem őt — elképzelem, hogy ott áll ma is az ablaknál (Lukács felé néz, akire most fény vetődik), kibámul mozdulatlanul. Amikor utoljára járkáltam ide, a keresztvetés az ajtó előtt riadt szorongást fejezett ki, a betegségnek szólt, mely szívósan és irgalmatlanul kiszorította az öreget ön-magából. Arra gondoltam az ajtón túlról, közelgő léptekre fülelve: mi volna, ha titkos kamera leselkedne a kulcslyukon át, hogyan hoznák összhangba sietős keresztvetéseimet túlbuzgó ateizmusommal, tekintély-tiszteletlenségemmel, hogyan értelmeznék az öreghez fűződő kapcsolatom vonatkozásában, milyen vádakra, gyanúkra, vidám mentségekre adna ez a kézmozdulat okot? Egyszer 1971 áprilisában pontosan így állt az ablaknál, amikor beléptem. Megdöbbentem, mert még sosem láttam tétlenül ácsorogni. Ezúttal semmit sem csinált, sőt még a semmit sem csinálta. Látszólag ki-nézett az ablakon, valójában nem nézett ki, és noha álló testhelyzetben tartózkodott ott, nem merném állítani, hogy »állt«, mert ez a szó is, ige lévén, cselekvést fejez ki. (…)” (Eörsi 1989:10)

Eörsi darabját 1990-ben a Játékszínben megrendezte Babarczy László, melyben Gábor Miklós játszotta Lukácsot, Koltai Róbert a tanítvány Eörsit, míg Básti Juli Adler Mariant, Egri Kati Jelena Grabenkot, Lukács első feleségét és Törőcsik Mari Borstrieber Gertrúdot, Lukács második feleségét, aki „szerény passzivitása ellenére” (Lukács 1989:66) döntő szerepet játszott Lukács gondolkodói fejlődésében. 

A rövid áttekintésben természetesen több számottevő irodalmi mű nem került megemlítésre, többek között Sinkó Ervin Optimisták című történelmi regénye vagy Nagy András 1984-ben megjelent Kedves Lukács című kötete, amely egyszerre lép fel az életrajzi dokumentálás igényével, miközben vegyíti a valóságot a fikcióval a fiatal Lukács György és Seidler Irma festőművész románcával kapcsolatban, ami Seidler Irma öngyilkosságával ért véget 1911-ben.

Lukács György filozófus hosszú életútja és nagyszabású filozófiai, esztétikai munkássága, publicisztikai írásai máig kiapadhatatlan forrásnak számít a Lukács iránt érdeklődők és a Lukács-kutatók számára újabb és újabb értelmezési és továbbgondolási lehetőségeket kínálva.

Szabados Bettina

A cikkben említett szépirodalmi művek listája:

Eörsi, István (1989): Az interjú. http://szinhaz.net/wp-content/uploads/pdf/drama/1989_01_drama.pdf, utolsó letöltés dátuma 2020. 06. 05.
Lesznai, Anna (2019a): Kezdetben volt a kert, I. kötet, Múlt és Jövő, Budapest.
Lesznai, Anna (2019b): Kezdetben volt a kert, II. kötet, Múlt és Jövő, Budapest.
Mann, Thomas (1969b): A varázshegy, II. kötet, Fordította: Szőllősy Klára, Magyar Helikon, Budapest.
Ritoók, Emma (1993): A szellem kalandorai, Pesti Szalon, Budapest.

Szabados Bettina a BTK Filozófiai Intézetének tudományos segédmunkatársa, az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola hallgatója. Kutatási területe Lukács György filozófiája, különös tekintettel a fiatalkori művekre, illetve a 19. és 20. századi német és magyar filozófiatörténet.

szabadosb

Legfontosabb publikációi:

Georg Lukács in Heidelberg: A Crossroad Between the Academic and Political Career. FILOZOFIA - BRATISLAVA 75: 1 pp. 51-64. (2020)

Megjegyzések az áldozatról Lukács György filozófiájának vonatkozásában. In: Ruszkai, Szilvia Éva; Szabados, Bettina; Tóth, Péter (szerk.) Ütközéspontok VI.: A Doktoranduszok Országos Szövetsége Filozófiatudományi Osztály konferenciájának kötete. Szeged, Magyarország: JATE Press, (2020) pp. 128-135.

A teóriától a praxisig, avagy mit jelent filozofálni: Lukács György filozófiai útkeresése. In: Bihari, Erika; Molnár, Dániel; Szikszai-Németh, Ketrin (szerk.) Tavaszi Szél - Spring Wind 2019: Tanulmánykötet II, Budapest, Magyarország: Doktoranduszok Országos Szövetsége, (2020) pp. 37-47.

Teljes publikációs lista itt érhető el.