Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének (a továbbiakban: MTA BTK ITI) 19. Századi Osztálya 2015. május 19-én Hagyományfrissítés című konferenciasorozatának ötödik rendezvényét bonyolította le. A Vörösmarty Mihály Szózat című verséről rendezett konferencia létrejöttét az MTA BTK ITI, valamint a Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon (K 108670) OTKA-kutatócsoport támogatta.

A 2011-ben útjára induló konferenciasorozat fő célkitűzése, hogy a klasszikus magyar irodalom tárgyköréből olyan írásműveket válasszon, amelyek közvetve vagy közvetett módon a mai napig meghatározzák önértelmezésünket. Amennyire a tárgyválasztás engedi, interdiszciplinaritásra törekszünk, a konferenciák munkáiba különböző tudományágak képviselőit is igyekszünk bevonni. A Szózat esetében az interdiszciplinaritás azért is tűnt kézenfekvőnek, mert egyszerre kellett számolnunk egy nagyközösségi verssel és Egressy Béni megzenésítésének köszönhetően egy multimediális alkotással. Az irodalomtudományi előadások mellett sor került történet-, zene- és nyelvtudományi előadásra is. A megnevezett OTKA-kutatócsoportból hárman vettek részt a konferencia munkájában: a kutatócsoport vezetője, Gyáni Gábor a délutáni szekció elnökeként, Dávidházi Péter és Szalisznyó Lilla pedig előadóként.

 

A konferencia Szörényi Lászlónak, az Irodalomtudományi Intézet emeritus professzorának Megnyitójával kezdődött. A professzor úr az 1975-ben megjelent „Ragyognak tettei…” című többszerzős Vörösmarty-tanulmánykötet keletkezés- és hányattatástörténetéről számolt be, kitérve az 1970-es évek Vörösmarty-kutatására és arra a kultúrpolitikára, amellyel a kötet szerkesztőinek és szerzőinek szembe kellett néznie.

A délelőtti tanácskozást a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi docense, Zentai Mária vezette le.

Először Deák Ágnes történész (Szegedi Tudományegyetem, egyetemi tanár) rendkívül lendületes és adatgazdag előadását hallgathatták meg a jelenlévők. Deák Ágnes a 19. századi titkosrendőrségi iratok és a sajtóirodalom kutatójaként arra mutatott rá, hogy a Szózat (akár szavalati darabként, akár énekelt formában) az 1848−1849-es szabadságharc után a szükségszerű rejtőzködéséből 1859−1860 táján vált újra a közösségi események, a hatalom által utólag még mindig kifogásolt módon, szinte állandó műsorszámává. Az előadó mikrohistóriai léptékű elemzése révén igazolta, hogy egy-egy éven belül a vers megítéltetését illetően az is nagyon sokat számított, hogy melyik hónapban történt éppen az a közösségi esemény, amelyen felhangzott vagy felcsendült.

A második előadó, Szilágyi Márton (Eötvös Loránd Tudományegyetem, tanszékvezető egyetemi tanár) A korabeli politikai diszkurzus és Vörösmarty Szózata című előadása a költeményt abból a szempontból vizsgálta, hogy frazeológiájában miként viszonyul a keletkezésével egy idejű politikai nyelvekhez. Két kérdésre kereste a választ: 1) Mennyiben tekinthető a vers az 1840-es évekbeli politikai diskurzus lenyomatának? 2) Miként hozható kapcsolatba egy, a hungarus-tudatból táplálkozó hagyománnyal? Abból a szakirodalomban már korábban megfogalmazott gondolatból indult ki, hogy Vörösmarty Mihály Széchenyi István 1830-as években megjelent írásainak kifejezéskészletére támaszkodik. Szilágyi Márton azonban tovább építi ezt a szakirodalmi hagyományt, s úgy véli, igazán érdekessé ezt a kérdéskört az teszi, hogy Vörösmarty nem egyszerűen felhasználja, hanem bizonyos pontokon módosítja is a kifejezések jelentését. A változtatással hozható összefüggésbe az, hogy Széchenyi egy ponton elégedetlen lesz a költeménnyel.

A délelőtti szekció záróelőadása egy Vörösmarty-kortárs, Egressy Gábor fennmaradt hagyatékának a Szózattal kapcsolatba hozható öt darabját értelmezte. Szalisznyó Lilla (MTA BTK ITI, tudományos segédmunkatárs) a Gyakorlatok. Egressy Gábor útja és a Szózat című előadásában elmondta, hogy az egy­mástól eltérő forrástípusok közül három a színész szakmai életéhez, kettő pedig magánéletéhez kötődik. A szakmai vonatkozásúak által sajátos fénytörésben látszik a vers recepciójának egyik ága, a nagyobb közösségi eseményekhez kapcsolódó nyilvános használata. Ám arra, hogy Egressy számára a Szózat kitüntetett helyzetben van, akkor figyelhetünk fel igazán, amikor magánirataiban (fiának 1850-ben írott levelében, illetve a szélütése után írt írásgyakorló papírcetlin) is feltűnnek részletei. Az előadó az egyes idézések kontextusait vizsgálta és értelmezte.

A délutáni ülésszak Gyáni Gábor akadémikus (MTA BTK Történettudományi Intézet, kutatóprofesszor) elnöklésével zajlott.

Először Szőnyiné Szerző Katalin (OSZK Zeneműtár ny. osztályvezető, Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja) Egressy Béni Szózat. A „honfihűség dala” a Zenészeti Lapok (1860−1876) hasábjain című előadására került sor. A zenetörténész az első magyar nyelvű zenetörténeti szaklap alapján az Egressy Béni által megzenésített vers recepciótörténetének bemutatására vállalkozott. Példákkal illusztrálta, hogy a zenei történelmi jelképnek számító műről milyen közlemények jelentek meg a lapban. Majd távlatosabb kontextusba helyezte a zenei alkotást: elmondta, hogy Erkel Ferenc mi mindent tett azért, hogy fiatalon elhunyt pályatársának alkotása a nyilvánosság számára felejthetetlen darabbá váljon. Végül Liszt Ferenc Szózat és magyar Himnusz című zenekari és zongorára írt fantáziáját tárgyalta; előadása zárásaként hanganyag formájában le is játszotta a zeneművet.

Az előadók sorát A. Molnár Ferenc nyelvtörténész (Debreceni Egyetem, Miskolci Egyetem, emeritus professzor) folytatta. A Szózat nyelvi, nyelvtörténeti elemzésére vállalkozott, s különösen a vers tizenegyedik strófájában olvasható „nagyszerű” szó nyelvtörténeti vonatkozásait vizsgálta. Párbeszédben és vitában az erre vonatkozó korábbi szakirodalommal, számos 19. századi irodalmi mű alapján járta körül a szó egykorú jelentését és használatát.

A konferenciát Dávidházi Péter akadémikus (MTA BTK ITI, kutatóprofesszor) előadása zárta. A Szózat lírája és logikája című előadásában arra kereste a választ, hogy milyen logika szerint épül fel a vers, és mire emlékeztethet ez a logika. Figyelme elsősorban az „Az nem lehet…” kijelentésre, a vers fordulópontjára irányult, szillogizmus alkalmazásával bontotta ki  a mögöttes logikai összefüggéseket, és egy jellegzetes bibliai érveléstípusra visszavezetve azokat a vers rejtett szakralitását is vélelmezte.

Mindkét szekciót hozzászólások követték, élénk párbeszéd alakult ki az előadók és a közönség között.

A konferencia zárásaként Bátori Anna (MTA BTK ITI, fiatal kutatói ösztöndíjas) bejelentette, hogy a konferenciasorozat 2016-ban Kazinczy Ferenc Tübingai pályamű című írásával folytatódik. 

Szalisznyó Lilla