Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet tudományos munkatársa, Kerny Terézia 2015. november 6-án, 58 éves korában elhunyt.

DSC 7972 black frame send

Nemcsak szakmáját lelkesen és alázatosan művelő, sokoldalú és fáradhatatlan kollégát veszítettünk el, akinek az érdeklődése az építészettörténettől az ikonográfián keresztül a tudománytörténetig ívelt, hanem egy olyan embert is, aki mások gondját-baját magára vállalva, az intézet minden munkatársát szinte családtagjának tekintve élt közöttünk. 2012-től ő volt a Művészettörténeti Intézet folyóiratának, az Ars Hungaricának a főszerkesztője, valamint az MTA BTK Közalkalmazotti Tanácsának művészettörténész tagja. A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatban osztálytitkárként működött. Tagja volt a "Lendület" Szent Korona Kutatócsoportnak. Tevékenységéért 2005-ben Pasteiner Gyula-emlékéremben, 2008-ban és 2015-ben Opus Mirabile Díjban, 2014-ban Főigazgatói Elismerésben részesült. Nagyon fog hiányozni.