Alfred Bader életútja

Alfred Bader 1924-ben szültetett Bécsben. Édesanyja, gróf Serényi Erzsébet a nemesi família azon ágának szülöttje volt, amelyik a 16. század vége óta Morvaországban élt, s jelentős birtokokkal rendelkezett az osztrák-cseh-magyar hármashatár közelében fekvő Milotice környékén. Bader édesapjának családja szintén dél-morvaországból, a Miloticével szomszédos Kyjovból származott. Bader apai nagyapja, Moritz Ritter von Bader építőmérnökként részt vett a Szuezi-csatorna megépítésében, s szolgálataiért Ferenc József császár lovagi címet adományozott számára.

Serényi Erzsébet arisztokrata szülei hevesen ellenezték, hogy elsőszülött gyermekük középosztálybeli, zsidó származású férjet választott magának, s az 1912-ben Londonban titokban megköttetett szerelmi házassága után kitagadták lányukat.

Nehéz gyermekkor

Alfred Bader születése után két héttel édesapja váratlanul elhunyt, s a rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe került édesanyja nehéz döntésre kényszerült: nem látván biztosítottnak az anyagi feltételeket két gyermeke felneveléséhez, úgy határozott, hogy kisfiát örökbe adja elhunyt férje szintén megözvegyült nővérének, a gyermektelen, de meglehetős jólétben élő Gisella Reich-nek.

Alfred Badert tehát csecsemőkorától kezdve nagynénje nevelte Bécsben. A Leopoldstadtban felcseperedett fiút 1938 decemberében, egy hónappal a Kristályéjszaka után nevelőanyja Angliába menekítette a náci zsidóüldözés elől, az ún. Kindertransport keretében. Az Anschlusst követően ugyanis a Harmadik Birodalom törvényei megtiltották, hogy a 14 évesnél idősebb zsidó származású gyermekek iskolai tanulmányokat folytassanak.

Angliában egy brightoni zsidó család fogadta be Alfred Badert, ahol egy helyi fiúgimnáziumban folytatta tanulmányait. A második világháború kitörése után azonban hamarosan újabb tragikus fordulatok következtek be életében: 1940 májusában Churchill – ellenséges összeesküvéstől tartva – az Angliában élő német és olasz állampolgárok nagy részét kiutasította az országból, köztük a zsidó származású menekülteket is. A "Collar the Lot!" (Vigyék mind!) néven elhíresült akció keretében az angol hatóságok a 16 éves Alfred Badert is letartóztatták és egy kanadai internálótáborba száműzték. Eközben nevelőanyját Bécsből a theresianstadti (terezíni) munkatáborba deportálták, ahol 1941-ben meghalt, majd 1948-ban Bader édesanyját is elveszítette.

Egyetemi tanulmányok

Alfred Bader 1941 novemberében hagyhatta el a quebeci internálótábort, ahol közben leérettségizett, majd egy frankfurti származású, Montrealban élő zsidó család vette pártfogásába a 17 éves fiatalembert. Befogadó családja támogatásával és egyetemi ösztöndíjjal hamarosan megkezdte tanulmányait a Queen's University-n (Kingston, Ontario), ahol 1945-ben vegyészmérnökként végzett, majd 1946-ban történelem szakon is BA diplomát szerzett. 1947-től az USA-ban, a Harvard University ösztöndíjasaként folytatta szerves kémiai tanulmányait, ahol 1950-ben PhD fokozatot szerzett. A Harvardon a holland festészet 17. századi "aranykorának" szakértője, Jakob Rosenberg előadásait is látogatta, ami későbbi életét tekintve döntő hatásúnak bizonyult.

A kémikus-üzletember

1951-ben Bader az Amerikai Egyesült Államokban, Milwaukee-ban telepedett le. 1952-ben feleségül vette Helen Danielst. Házasságukból két fiuk született, David (1958) és Daniel (1961). 1981-ben útjaik elváltak, ekkor vette feleségül Isabel Overtont, akivel haláláig Milwaukee-ben élt. Kapcsolatuk valójában három évtizeddel korábbra, Bader első házassága előttre datálódik, akkor azonban a protestáns családból származó Isabel vallási okokból még kikosarazta kérőjét.

Bader 1952-ben, mindössze 250 dolláros kezdőtőkével megalapította az Aldrich Chemical Company-t, amely kémiai kutatási alapanyagok előállítására és kereskedelmére szakosodott. A vállalkozás rendkívül sikeresnek bizonyult, rövid időn belül tekintélyes forgalmú vállalattá nőtte ki magát. A cég irányítása mellett Alfred Bader kémiai kutatásokat is folytatott, s 1967-ben megalapította az Aldrichimica Acta című folyóiratot, amely immár több mint 40 éve az egyik legtekintélyesebb szaklap a kémiai kutatások területén. Az folyóirat arculatát a kezdettől fogva az alapító művészettörténeti érdeklődése határozza meg: minden egyes szám borítóján régi holland mesterek festményeinek reprodukciói kaptak helyet, s nem egy alkalommal – igen stílszerűen – alkimistákat ábrázoló művek köszöntek vissza a címoldalról.

Az Aldrich vállalat 1975-ben egyesült a St. Louis-i székhelyű, hasonló profilú Sigma céggel. A Sigma-Aldrich napjainkig a világ egyik legnagyobb szállítója a kutatóintézetek kémiai alapanyagainak és indikátorainak a géntechnika, a biotechnológia és a gyógyszeripar területén. 1991-ben, 67 éves korában Bader elhagyta a céget, azóta főként a műgyűjtésnek és a tudományos kutatások támogatásának szenteli életét.

Díjak, kitüntetések

Alfred Bader életművét számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el szerte a világon. Egyebek mellet díszdoktori címmel tüntették ki kilenc – amerikai, skóciai és csehországi – egyetemen. Az American Chemical Society 1998-ban beválasztotta az "elmúlt 75 év 75 legkiemelkedőbb vegyész-vállalkozóinak" sorába.

A műgyűjtő-műkereskedő

Alfred Bader üzleti és tudományos sikerei ellenére a festészetet tekinti legnagyobb szerelmének. Az elmúlt évtizedek során a világ egyik legjelentősebb magángyűjteményét hozta létre a 17. századi holland mesterek műveiből.
(Bővebben lásd a "Bader-gyűjtemény" menüpontot)

A műgyűjtés mellett Alfred Bader műkereskedelemmel is foglalkozik, különösen azóta, hogy 1991-ben visszavonult a Sigma-Aldrich vállalat irányításából, de már 1962-ben létrehozta saját kereskedelmi galériáját, Alfred Bader Fine Arts néven. A régi holland mesterek műveire szakosodott galéria az elmúlt két évtizedben számos igen jelentős tranzakciót bonyolított le. Bader első nagy sajtófigyelemmel kísért szerzeménye Rembrandt Johannes Uyttenbogaert leideni lelkészről festett portréjának megvásárlása volt 1992-ben, amelyet a Sotheby's londoni aukcióján 3,8 millió Fontért (kb. 7,5 millió dollárért) sikerült megszereznie, majd még ugyanebben az évben továbbadta az amszterdami Rijksmuseumnak, tisztes profittal, 10 millió dolláros vételár fejében, melynek előteremtésére Bader 3 évet biztosított a múzeumnak. Bader szintén 1992-ben vásárolta meg Rubens Krisztus sírba tétele című festményét a Christie's árverésén, melyet néhány hónappal később a Los Angeles-i Getty Museum vásárolt meg tőle.

Egy másik, szintén nagy érdeklődéssel kísért szerzeménye az volt, amikor 2001-ben egy japán cég tulajdonából megvásárolta Rembrandt Minerva című képét, melyet sokan a festő felesége, Saskia rejtett portréjának tartanak. A meglehetősen rossz állapotban lévő képet Bader restauráltatta, majd megbízásából Volker Manuth, a Queens University művészettörténet tanszékének professzora kismonográfiát írt az évtizedeken át Japánban őrzött, s így kevéssé ismert képről (Rembrandt's Minerva in her Study of 1635. The Splendor and Wisdom. New York, 2001). A képet 2007-ben több eredménytelen kísérlet után, de végül rekordáron, 40 millió dollárért sikerült eladnia egy New York-i gyűjtőnek, s jelenleg letétként a New York-i Metropolitan Museum állandó kiállításán látható.

Rembrandt Minervája egy rövid ideig Nemes Marcell müncheni gyűjteményében is megfordult: a képet a magyar gyűjtő 1929-ben vásárolta meg, ám egy ével később bekövetkezett halála után – hagyatékának más értékes festményeivel együtt – hitelezői elárverezték a festményt. (Bővebben lásd itt.)

A mecénás és a gyűjtő

Alfred Bader számára életre szóló tanulsággal szolgált, hogy ifjú korának megpróbáltatásain nem csekély mértékben embertársainak jóakarata és támogatása segítette át. Ezért maga is arra törekszik, hogy támogassa a tehetséges ifjú kutatók pályakezdését. Ebben a filantróp szellemben több tudományos ösztöndíjat és alapítványt is létrehozott a szerves kémiai kutatások támogatására, mint például az angliai Royal Society of Chemistry vagy a Canadian Society for Chemistry Bader-díját. 2004-ben az Osztrák Tudományos Akadémiával együttműködve újra életre hívta az 1863-ban alapított Ignaz L. Lieben-díjat, mellyel a sejtbiológiai, kémia és fizikai kutatások területén kiemelkedő munkát végző fiatal – negyven év alatti – közép-európai tudósok munkáját ismerik el. A Lieben bankház alapítójáról elnevezett díj odaítélését 1937-ben felfüggesztették, mivel az adományozó család a náci üldöztetés elszenvedőjévé vált.

Generózus tudománypártoló tevékenységének és alma matere iránti hálájának egyik leglátványosabb megnyilvánulása volt, amikor 1992-ben megvásárolta a dél-angliai Herstmonceux közelében álló 15. századi várkastélyt, s azt egykori egyetemének, a kingstoni Queen's Universitynek adományozta, egyben nemzetközi tanulmányi központot is alapított az impozáns épületben.

A kémiai kutatások támogatása mellett Alfred Bader feleségével, Isabel Baderrel közösen több művészettörténeti kutatási ösztöndíjat is alapított fiatal közép-európai művészettörténészek számára. Elsőként 1992-ben Prágában, a Csehországi Művészettörténészek Egyesületének gondozásában, majd 2007-ben a bécsi egyetemen, végül 2010-ben a Magyar Tudományos Akadémián tett adományt, hogy olyan, PhD-képzésben részt vevő művészettörténészeket támogasson stipendiummal, akik elsősorban a 17. századi európai festészet és rajzművészet történetét kutatják.