Alfred Bader és a Rembrandt-kutatások

Alfred Badert a műgyűjtés mellett mindig is érdeklődött a 17. századi holland festészettel kapcsolatos művészettörténeti kutatások iránt. Különösen a Rembrandt-kör műveivel kapcsolatos attribúciós kérdések foglalkoztatták, hiszen ezek a kutatások gyűjteményének számos darabját érintették, s nem egy esetben maga is fontos adalékokkal szolgált az általa birtokolt képek attribúciójához. 1968-ban részt vett a Rembrandt Research Project (RRP) elindításában is, amely a Rembrandtnak tulajdonított képek "sajátkezűségének" vizsgálatát tűzte ki céljául, s a természettudományos – köztük a kémiai – vizsgálati módszereket is bevonva a kutatásba. Ebben a vonatkozásban szaktudásával Bader is hozzájárult a program eredményeihez.

A Rembrandt-művek eredetiségének megállapítása komoly kihívások elé állította a 20. századi művészettörténészeket. A többtagú műhellyel dolgozó mester ugyanis gyakran a tanítványai és segédei által festett képeket is szignálta, máskor pedig műhelytársaival közösen dolgozott ugyanazon a vásznon. Így a Rembrandt-kör stilárisan igen koherens festészeti produkciójában gyakran csak hatalmas tudományos apparátust megmozgatva különíthetők el a mester és követőinek művei, s az attribúciót illetően olykor még így sem születhet minden kétséget kizáró eredmény.

Az amszterdami székhelyű kutatócsoport célja a kezdetektől fogva az volt, hogy a legkorszerűbb természettudományos eljárásokra (mint például röntgenfelvételekre, a faanyag dendrokronológiai vizsgálatára, vagy épp a festékanyag vegyi analízisére) is támaszkodva állapítsa meg a Rembrandtnak tulajdonított művek eredetiségét, s elkülönítse a "valódi" Rembrandtokat a tanítványok vagy követők által készített "Rembrandtesque" művektől. A kutatócsoport kezdetben igen nagy jelentőséget tulajdonított a modern természettudományos eljárások objektívnek tekintett módszereinek, mígnem a kutatók felismerték, hogy az attribúció tekintetében sok esetben ezek a technikák sem képesek perdöntő bizonyítékokkal szolgálni. Ezek után a vizsgálódás módszertanában ismét előtérbe került a klasszikus stíluskritikai megközelítés és a tapasztalt connaisseurök tudása.

A RRP kutatócsoportja a Corpus of Rembrandt Paintings című katalógusban tette közzé kutatási eredményeit, melynek öt kötete 1982–2010 között jelent meg. A Corpus a korábban Rembrandtnak tulajdonított képeket három kategóriába sorolta, aszerint, hogy az attribúció egyértelműen alátámasztható (A), vitatható (B), vagy egyértelműen cáfolható (C).

A rendkívül akkurátus vizsgálatok eredményeként a Rembrandt-oeuvre jelentős mértékben megcsappant, a RRP csak mintegy 320 képet fogadott el autentikus Rembrandt-műnek. Ám arra is volt néhány példa, hogy egy festményről, melyet korábban Rembrandt egyik tanítványának tulajdonítottak, bebizonyosodott, hogy a mester saját kezű alkotása.

A művészettörténész-muzeológus szakma gyakran fogadta kritikával a kutatási program eredményeit, elsősorban a szigorú dezattribúciók esetében, s számos kép kapcsán ma is komoly szakmai viták folynak Rembrandt szerzőségét illetően. A Rembrandt-művek eredetiségének megkérdőjelezése sok műgyűjtőt és múzeumot érintett érzékenyen; sokuk nehezen barátkozott meg azzal a tudattal, hogy az általuk birtokolt, addig "valódi Rembrandtnak" tekintett művek valójában nem a mester sajátkezű alkotásai. Mindez nemcsak komoly presztízsveszteséget okozott az érintett múzeumok és gyűjtők számára, hanem a Rembrandttól elvitatott művek radikális, akár 90%-os értékvesztését is eredményezte a műtárgypiacon. (A Rembrandt-dezattribúciók egyébként a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményének több képét is érintették.)

A holland mestertől elvitatott képek egyik leghíresebb példája a berlini Gemäldegalerie-ben őrzött Aranysisakos férfi. Hasonlóan járt maga Bader is a saját gyűjteményében őrzött "Tudós gyertyafénynél" című festménnyel. Ő még valódi Rembrandt-műként vásárolta meg a képet 1959-ben, de a Corpus 1982-ben megjelent első kötetében már Rembrandt köréhez tartozó művész (feltételesen Gerard Dou) alkotásaként szerepel. Fordított utat járt be az "Idős férfi portréja kalapban" című kép: Bader 1979-ben Rembrandt-tanítvány műveként vásárolta meg a festményt a Christie's londoni aukcióján, jutányosnak mondható áron, a későbbi kutatások nyomán azonban ma már a szakma nagy része a mester saját kezű művének tekinti azt.

A Corpus az első 3 kötetben csak az 1629–1642 közötti évekre datálható műveket dolgozta fel a teljesség igényével, míg a katalógus 4. és 5. kötete az 1669-ben elhunyt mester életének utolsó 25 éve során született festmények közül az önarcképeket, valamint a történeti témájú, illetve zsánerképeket vette számba. A kutatási program 5 alapító tagja közül az utóbbi években már csak a legfiatalabb munkatárs, Ernst van de Wetering dolgozott a kutatócsoportban, s úgy tűnik, a vállalkozás egyelőre félbeszakad: Wetering ugyanis 2011-ben bejelentette, hogy a megfelelő személyi és anyagi feltételek hiányában a team ebben a formában befejezi munkáját.

A kutatási program tanulságairól Alfred Bader is beszámolt 2009 novemberében a Magyar Tudományos Akadémián tartott, "Rembrandt és a kémia" című előadásában.

A Rembrandt-kutatási program révén Alfred Bader a korszak más neves kutatóival is szoros kapcsolatba, némelyikükkel pedig baráti viszonyba került, mint például a stuttgarti egyetem művészettörténész professzorával, Werner Sumowskival, aki az 1980-as években hatkötetes korpuszban dolgozta fel a Rembrandt-tanítványok mintegy 2000 festményét (köztük a Bader-gyűjtemény több darabját is), s újabb 10 kötetben rajzaikat.

Magyar Tudományos Akadémia – Isabel és Alfred Bader művészettörténeti kutatási támogatás