Egy különös szerelmi házasság története. Kifosztott kastélyok, hátrahagyott főúri lakások. Emigráció a vasfüggöny mögötti országból. Minderről egy külföldre menekített és nemrégiben Magyarországra visszakerült tengerentúli hagyaték és a benne rejlő, mindeddig ismeretlen családi emlékek mesélnek. A Glossza harmadik adásában Orgona Angelika, a Magyar Nemzeti Múzeum történésze és Szapáry György közgazdász, Magyarország egykori washingtoni nagykövete a Széchényi-Vanderbilt család Amerikából hazahozott és 2017-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott hagyatékának történetét tárja fel. 


3. epizod boritokep2

Az amerikai grófné című kötet elsőként mutatja be a különleges családi örökséget, az eddig ismeretlen fotóalbumokat, dokumentumokat és tárgyi emlékeket. A történet egészen Gladys Vanderbilt és Széchényi László 1908-ban megtartott álomesküvőjévig vezet vissza bennünket, amely hamar a sajtó érdeklődésének középpontjába került, és találgatások sora lengte körbe. Vajon szerelmi házasság vagy csak a hozományvadász Széchényi szerencséje volt a kötött frigy? Az ifjú menyasszonyt bár paprikával és gulyásbográccsal várták itthon, azonban le kellett küzdenie a két kultúra között feszülő különbségeket. 

Az adásban külön szó esik a női sorsokról, így Szapáry Erzsébet grófnőről is, aki a II. világháború alatt lengyel menekülteket segített és több gyermekvédelmi akcióban vett részt. A családnak azonban később örökségét hátrahagyva kellett elhagynia az országot: Szapáry György 1956 novemberében két osztálytársával Pannonhalmáról menekült Ausztriába.   

A beszélgetés során kiderül, mit jelent egy arisztokrata családba születni, egy történelmi örökséget gondozni, és arról is szó esik, hogyan változott Szapáry György Magyarországhoz való viszonya az elmúlt évtizedekben.

A Glossza harmadik adása meghallgatható Spotify-on, és Soundcloudon.

További információ a Glossza Instagram és Facebook oldalán.