Versengő nacionalizmusok és nemzetépítő politikák a posztszovjet térségben. A diszfunkcionális ukrán államban párhuzamosan kiépülő és működő lokális világok, ahol a törvénysértő túlélési stratégiák mára már normává alakultak. A határmenti területeken és Kárpátalján jelenlévő válságok és az arra adott válaszok. A Glossza 20. epizódjának vendégei Borbély Sándor, a BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos munkatársa és Tátrai Patrik, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.
Ukrajna fiatal nemzetállamként – a térségben némileg megkésve – igyekezett létrehozni az ukrán nemzetállamot. A nemzetépítő nacionalizmusnak egyik fő eleme, illetve a nemzeti szuverenitás alapja a nyelv lett: az ukrán elit egy egynyelvű nemzetállamot kívánt megalkotni. Ez a folyamat 2014-től, az orosz beavatkozást követően, felgyorsult. Az ország lakosságának ugyanis körülbelül 30%-a, azaz 14 millióan orosz anyanyelvűek. Ez azonban nem jelenti egyben azt is, hogy orosz identitással rendelkeznek. Az ukrán nemzetépítés elsődleges célja az volt, hogy megpróbálja az orosz befolyás alól kivonni a népesség ezen csoportját. Ezek az egységesítő törekvések a kárpátaljai magyarságot is érintették, ráadásul úgy, hogy az ukrajnai kisebbségek közül ők azok, akik legkisebb arányban beszélik az ukrán nyelvet. Ez a tény gyakorlatilag strukturálisan kijelöli a pozíciójukat is, hiszen az itt élő magyarság ebből adódóan nem tud elhelyezkedni az ukrán munkaerőpiacon, az államhoz való lojalitása igen alacsony, a nyelvtudás hiánya miatt integrálódása pedig igen nehézkes.
A nemzetállam építés folyamata azonban kudarcosnak látszik. Az ukrán állam a perifériákon valójában diszfunkcionális és számos indikátor szerint alulteljesít: nagy a feketegazdaság, magas az inflációs ráta és a kivándorlók száma, a születéskor várható élettartam elmarad a regionális átlagtól. Más dimenziókban akár jól is teljesíthet az állam, ahogy például most látható az orosz expanzióval szembeni fellépésében, viszont főként a perifériákon olyan vákuum alakult ki, ami jelzi, hogy lényegében alig van jelen a hétköznapokban. Ezeken a területeken a lakosok bizalma alacsony, kevésbé lojálisak az állam felé és inkább a kijátszás lehetőségét látják az államhatalommal szembeni interakcióikban
Borbély Sándor egykoron tagja volt ennek a lokális világnak. Kutatásaiban ezen határmenti népesség túlélési stratégiáit, az állammal párhuzamosan kiépülő és működő informális világot vizsgálja, hiszen a perférián még inkább felerősödnek a nemzetállam hiányai. A strukturális adottságok révén túlélő és ezt szimuláló stratégiák alakultak ki – mint például a csempészet –, amik valójában a gazdasági recesszió idején biztosították a megélhetést. Ez a kis ukrán világ mára intézményesült és a 30 év alatt kialakult törvénysértő gyakorlatok normaképező struktúrákká, szokásokká alakultak át. De ez egyben az egyenlőtlenséget is rögzítette. Ennek jó példája az állam alatti szimbolikus térfoglalás: az oligarchák politikai és gazdasági szerepvállalása.
Az itt kialakult válságnak, az erőforrások hiányának nagyon jó mutatója a migráció, amely igen jellemző a határmenti területekre. 2014 után a nyugati országok egyre inkább elszívták a munkaerőt Ukrajnából, Magyarország 2015-től könnyítette a munkaerő érkezést. Egy háború előtti felmérés szerint 130.000 kárpátaljai magyarból 20-22%, azaz körülbelül 30.000 munka vagy tanulmány miatt huzamosabb ideig tartózkodik Magyarországon. Ebben az esetben a gazdasági migráció keveredik az etnikai migrációval. A háború és ennek következtében történt spontán népességcsere a kárpátaljai magyarság csökkenését és a helyi viszonyok átalakulását eredményezte.
Az adás szerkesztői: Szilágyi Adrienn, a BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa és Szilágyi Zsolt, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa.
A Glossza huszadik adása meghallgatható a Spotify-on, a Soundcloudon és a Youtube-on.
További információ a Glossza Instagram és Facebook oldalán.
