Miként változott a kutya és az ember kapcsolata az évszázadok folyamán? Milyen jellegzetességei figyelhetők meg a kutyatartásnak a nagyvárosokban és a kisebb településeken? Hová tűntek a munkakutyák? Melyek azok a jogi keretek, amelyek a kutyák, illetve a kutyatartók érdekeit védik? Hogyan függ össze a nemzeti kutyafajták tenyésztése a nemzeti identitás kérdésével? A Glossza legújabb adásának témáját az ember és négylábú társának kapcsolata, valamint a kutyatartás kultúrtörténete adta. A szerkesztők a kérdéskört a Ki kutyája vagyok én? című, 2022-ben bemutatott, első magyar kutyás dokumentumfilm, valamint a Kiscelli Múzeum VAU! A fővárosi kutyatartás kultúrtörténete című kiállítás alapján járták körül a film producerének, Balogh Ritának és a kiállítás társkurátorának, Molnár Álmosnak a közreműködésével.
A dokumentumfilm és a kiállítás közötti kapcsolódási pontot az teremti meg, hogy a kutyatartás jellegzetességei alapján különböző társadalmi kérdésekre reflektálnak. Míg azonban a film a mai Erdélybe kalauzolja nézőjét, s a magyar fajta, a kuvasz körülményes tenyésztésébe enged bepillantást, a kiállítás a budapesti kutyatartás múltját meséli el a 19. századtól napjainkig. Mind a film, mind pedig a kiállítás izgalmas, sokrétű szempontokat vetnek fel, amelyek számos ponton kapcsolódnak is egymáshoz.
A beszélgetésből többek között kiderül, hogy a kutyatársadalomban sok esetben az emberi társadalom problémái tükröződnek vissza, vagy hogy a kutya és az ember kapcsolatát jelentős mértékben befolyásolja a környezet, legyen szó a vidékről vagy a városról. Az egyik oldalon az erdélyi pásztorok mellett komoly feladatot ellátó munkakutyákat látunk, a nagyvárosban ugyanakkor általában olyan társállatokkal találkozunk, akiket elsősorban családtagként kezelnek, és nem képezi napi rutinjukat a konkrét feladatteljesítés. A kiállításból megtudhatjuk, hogy a kedvencként tartott kutyák egyáltalán nem csak a modernkorhoz köthetők. Az első vizuális emlék ezekről a kedvtelésből tartott állatokról egy 1400-as évek második feléből, Bécsből származó kártyakollekció, amelynek egyik lapján egy főúri származású magyar asszony egy ölebet tart a karjaiban. Mindez azt jelenti, hogy középkorban kizárólag a legfelsőbb társadalmi rétegek engedhették meg maguknak az ilyen típusú kutyatartást. Az alsóbb rétegeknek a kutya egyet jelentett a házőrzővel, illetve hasonló célokra használták őket, mint a filmben látható pásztorkutyákat. A történelem során, az emberi környezet változásával párhuzamosan természetesen a kedvtelésből tartott kutyák száma is növekedett, az ember egykori “munkatársa” elvesztette eredeti feladatát, ma pedig már gyakran azt is elmondhatjuk, hogy ezek az ölebek az egykor feladattal rendelkező fajták nagyvárosi környezettel kompatibilis törpeverziói.
Balogh Rita a film kapcsán rámutatott arra, hogy az egyes kutyafajták tenyésztése sok esetben komoly érzelmi töltetből táplálkozik. A tradicionális magyar fajtákat még mindig kultusz övezi, akkor is, ha a mind erőteljesebben urbanizálódó környezetből fokozatosan szorulnak ki. Ezzel összefüggésben mindkét beszélgetőpartner kiemelte, hogy a városi terek alapjaiban formálják át a kutya és az ember kapcsolatát. Ez korántsem jelenti ugyanakkor, hogy a városokon belül ne tudnánk kötni az egyes kutyafajtákhoz bizonyos identitásokat. Sőt, noha a film alapvetően egy rurális környezetben megvalósuló kutyatartást dolgoz fel, itt is megjelenik a város, mégpedig az állatmenhelyek formájában. Amikor ugyanis a pásztoroknak már nincs szükségük a pásztorkutyák munkájára, megválnak tőlük, azok pedig vagy menhelyre kerülnek, vagy pedig a vadállatok martalékává válnak. E funkciójukat vesztett kutyák és a film rendezőjének, Lakatos Róbertnek az identitáskeresése közötti párhuzamok is érzékelhetők a dokumentumfilmben.
Egyértelműen kiderült a beszélgetésből az is, hogy a filmnek és a kiállításnak még számos közös pontja van: egyrészt olyan közösségi élményt adnak, amire a mai kor emberének szüksége van, másrészt pedig a magyar kutyafajták fontosságára irányítják a közönség figyelmét. Ezekkel többet kellene foglalkoznunk, akkor is, ha nem feltétlenül kompatibilisek a városi élettel.
A Ki kutyája vagyok én? című dokumentumfilm rendezője Lakatos Róbert. A film vetítési időpontjáról a forgalmazó oldalán tájékozódhatnak itt. A Kiscelli Múzeum VAU! A fővárosi kutyatartás kultúrtörténete című kiállítás kurátorai Balla Loránd és Molnár Álmos. A kiállítás megtekinthető 2023. március 26-ig.
Az adás szerkesztői: Szabados Bettina és Szilágyi Zsolt.
A Glossza huszonhatodik adása meghallgatható a Spotify-on és a Soundcloudon, illetve megtekinthető a Youtube-on.
További információ a Glossza Instagram és Facebook oldalán.
