Miért vált a mémek hősévé Chuck Norris vagy váltak megmosolyogtató hírek forrásává a brit tudósok vizsgálatai? Hogyan és leginkább miért terjednek a napi bölcsességek a közösségi médiában? Hogyan működik a folklór, és hogyan kutatják a folkloristák a világhálón terjedő hiedelmeket, modern mondákat és álhíreket? A Glossza szerkesztői az áprilisi adásban Tamás Ildikóval és Mikos Évával, a BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársaival beszélgettek.
A folklór nemcsak a régi korokban, hanem a mai világunkban is intenzíven jelen van. A szüzséi, motívumai, típusai megtalálhatók bizonyos irodalmi műfajokban, ám egy ennél sokkal szélesebb spektruma a hétköznapi kommunikációban mutatható ki. Lényegében minden olyan tudás folklórként értelmezhető, amit az emberek nem informálisan, például a családi és baráti körből szereznek meg. A folklór sajátossága ezen kívül még a változatokban élés, a sztereotipizálás, a típusok, motívumok jelenléte, az anonimitás, a formulaszerűség is. A folklór részét képező történetek sokszor évszázadok óta jelen vannak a kultúránkban, az egyes elemeik folyamatosan idomulnak az aktuális világképhez. A folklór részét képező történeteknek, jóslatoknak, (modern) mondáknak egyik fontos tulajdonságuk, hogy aktualitásokra reflektálnak, így lényegében a világ értelmezéséhez adnak egyfajta keretet. Elemei bármelyik helyi kisközösségben tetten érhetők, ezek szabadon hozzáférhetők, továbbadhatók, változtathatók. Mindez azt jelenti, hogy a folklór bizonyos értelemben időtlen.
A folklór, illetve annak kutatása is hosszú időre nyúlik vissza, és természetesen napjainkban is tart. A népköltészet iránti érdeklődés Magyarországon mintegy 200, nyugaton pedig 250 éve jelen van. Maga a folklore szó egyébként 1846-tól létezik. A kérdésre, hogy miként és milyen eszközökkel dolgozik egy folklorista, a beszélgetőpartnerek számos részletet osztottak meg a vizsgálati módszerek változásáról. Kiemelték, hogy a folkloristák munkamódszerei rendkívül alaposan dokumentáltak. A felvilágosodás korában kezdték gyűjteni, illetve lejegyezni a balladákat és a népdalokat, a 19. század kezdetén pedig a meséket. A gyűjtés ezt követően, a romantika időszakában újabb lendületet vett. Mindez összefüggött a korszak gazdasági és társadalmi változásai mellett a 24. óra elvével, hiszen a folkloristák a 19. században úgy gondolták, hogy a nép kincseit meg kell menteniük. Ez a szemlélet mind Észak-Amerikában, mind pedig Nyugat-Európában az 1960-as években változott meg. Ekkor a folkloristák felfedezték, hogy az újságokban és a tévében rengeteg olyan téma, illetve motívum kategorizálható, amelyek a régi idők szájhagyományában is terjedtek, s amelyeket egykor paraszti folklórként tartottak számon. Felismerték továbbá azt, hogy a technológia innovációitól és a társadalom átalakulásától ezek a jelenségek nem vesznek el, továbbá az emberek a korábbiakhoz hasonlóan fognak folklórt alkotni. Az is kiderült számukra, hogy a sajtó sokszor tudatosan nyúl a folklór elemeihez, és hogy gyakorta előfordul az is, hogy az újságírók teljesen tudatlanul fordulnak ilyen eszközökhöz. Folklórral pedig a világháló terjedésével már nem csupán a nyomtatott sajtóban és a televízióban, hanem a szociális médiában és a TikTokon, valamint egyéb videómegosztókon is szinte folyamatosan találkozhatunk.
Az adás szerkesztői: Szilágyi Adrienn, a BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa és Szilágyi Zsolt, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa.
A Glossza harmincadik adása meghallgatható a Spotify-on és az Anchoron, illetve megtekinthető a YouTube-on.
További információ a Glossza Instagram és Facebook oldalán.
