A Glossza podcast szerkesztői idén nyáron is részt vettek az Ördögkatlan Fesztiválon, amelynek eredményeképp a fesztiválozók két érdekes és igencsak aktuális beszélgetést hallgathattak meg a Bölcsész Udvarban. Az egyik beszélgetés már vissza is hallgatható adásainak között Egy nyelvet beszélünk? Generációk közötti kommunikáció címmel. Mostani adásunk alaphangulatát pedig nemcsak a kabócák ciripelése határozta meg, hanem az ember nevelésének és önfejlesztésének a kérdése is.
A Glossza 55. adásának vendégei Kiss Gabriella, a KRE BTK Színháztudományi Tanszékének vezető docense, a dráma- és színházismeret-szakos tanárképzés szakfelelőse, valamint Golden Dániel, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa voltak. Vendégeinket a drámapedagógia elméletéről és gyakorlatáról faggattuk, többek között arról, hogy milyen neveléselmélet(ek) húzódnak meg a drámapedagógia gyakorlata mögött, tulajdonképpen mit jelent a drámapedagógia a gyakorlatban, vajon a gyerekek vagy a felnőttek „játszanak-e” jobban, mi a drámapedagógia célja, és hogyan segítheti elő a tananyag megértését a reformpedagógiai módszerek alkalmazása.
A beszélgetés során olyan aktuális dilemmák is felmerültek, hogy a tanulás és tanítás célja a tudásátadás lenne-e, vagy sokkal inkább a tanulás képességének elsajátítása, az önálló vélemény és gondolatok megfogalmazása. A drámapedagógia célja éppenséggel egy olyan biztonságos tér megteremtése, ahol a játékban résztvevők bátran kimondhatják a gondolataikat és problémáikat. És noha a játéknak nem kötelező eleme a katarzis átélése, vagy egy „aha”-élményhez való hozzásegítés, ezt a résztvevők mégis gyakorta megtapasztalhatják.
A beszélgetésben érintett másik rendkívül megosztó kérdés az okoseszközök oktatásban való alkalmazhatóságára vonatkozott: hátráltatják-e a tanulást és a tanítást a mobiltelefonok, vagy éppen ellenkezőleg, oktatásba való integrálásuk teret enged a fiatalabb generáció közlés- és interakcióvágyának, amely a tanulás folyamatát is elősegítheti? A válasz meghallgatható a Glossza 55. adásában.
A felvétel az Ördögkatlan Fesztiválon, a Bölcsész Udvarban készült.
https://abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok/glossza-55-akarsz-e-jatszani-mindent-mi-elet-a-dramapedagogiarol-az-elmelettol-a-gyakorlatig#sigProIde2937de39e
Az adás szerkesztői: Szabados Bettina, a HUN-REN BTK Filozófiai Intézet és Fedeles-Czeferner Dóra, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet munkatársai.
A Glossza ötvenötödik adása meghallgatható a Spotify-on, illetve megtekinthető a YouTube-on.
További információ a Glossza Instagram és Facebook oldalán.