A Glossza 42. adásában a életkezdetről beszélgettünk, a mostani adásunkban pedig az életnek egy szintúgy természetes és elkerülhetetlen folyamatára, az életvégre irányítjuk a figyelmünket. A medikalizáció, azaz a kórházi körülmények között való lefolyás nemcsak az életkezdetet, a születést és a szülést érinti, hanem a haldoklást és a halált is.
A Glossza 58. adásában meghívott vendégeinkkel olyan kérdéseket feszegettünk, hogy egyáltalán tabunak számít-e még a halál? Mikor és miért medikalizálódótt a haldoklás? Vannak-e még rítusaink a haldoklás és a halál feldolgozására? Hogyan és miként segít a hospice a haldoklók számára? Mit tehetünk, hogyan segíthetünk a haldoklónak? És hogyan lehetnénk jelen mások gyászában?
Hegedűs Katalin, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének habilitált egyetemi docense, mentálhigiénés szakember és családterapeuta a beszélgetés során kiemelte, hogy az utóbbi időben a halálról beszélni és a halállal foglalkozni egyáltalán nem számít tabunak. Tapasztalata szerint sokat javult a halálhoz és a haldokláshoz való hozzáállás mind a családokban, mind az egészségügyben, azonban kiemelte, hogy a haldokló számára nem az az elsődleges, hogy még az utolsó pillanatokban is gyógymódot keressünk számára, hanem hogy rászánjuk az időt, beszélgessünk vele, és mellette legyünk. Nemcsak a haldokló számára könnyítjük meg ezzel az elmúlást, de hátramaradottként is fontos és jelentős élettapasztalatot élünk át, ha képesek vagyunk jelen lenni a haldoklás során.
Barcsi Tamás filozófus, a HUN-REN BTK Filozófiai Intézetének munkatársa, a PTE ÁJK Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense is megerősítette, hogy a halál az egy társas, társadalmi esemény volt. Egészen az ókortól kezdve a halál egy megszokott, természetes esemény volt, amelynek bekövetkeztének a gyerekek is szemtanúi voltak. Társadalmi eseményként pedig a rítusok és szokások határozták meg, segítették a halál feldolgozását: a nyugati kultúrában ezeknek a rítusuknak a kiüresedése és eltűnése azt is eredményezte, hogy eszköztelenné váltunk a halállal való szembenézéssel. Barcsi Tamás még kiemelte, hogy a halál medikalizációja és a rítusok eltűnése mellett a remény játszott még fontos tényezőt a halálhoz való hozzáállásunkban. A túlvilágba vetett hit segítette a halál elfogadását, azonban ezek a kollektív társadalmi elképzelések a rítusokkal egyetemben eltűntek, és helyette az egyéni túlvilági elképzelések kerültek előtérbe. Barcsi Tamás Norbert Elias A haldoklók magányossága című művére hivatkozva azt erősítette meg, hogy ez a három tényező vezetett el odáig, hogy a halál egy magányos eseménnyé vált.
https://abtk.hu/ismerettar/glossza/adasok/glossza-58-letezik-e-jo-halal-eletvegi-kerdesek-a-halalrol-a-haldoklasrol-es-a-gyaszrol#sigProIdffd5478706
Hegedűs Katalin és Barcsi Tamás abban egyetértett, hogy amit egyéni és társadalmi szinten is megtehetünk az az, hogy sem a haldoklót, sem a gyászolót nem hagyjuk magára, nem kezeljük a haldoklást és a gyászt természetellenes folyamatként, hanem jelen vagyunk mindkét eseménynél, még akkor is, ha nem találjuk szavakat.
Hegedűs Katalin főszerkesztője és Barcsi Tamás szerkesztője a KHARÓN Thanatológiai Szemlének.
Az adás címét Hegedűs Katalin azonos című kötetétől kölcsönztük. Lásd: Dr. Hegedűs Katalin 2017. Létezik-e jó halál? Budapest: Oriold És Társai Kft.
Az adás szerkesztői: Szilágyi Adrienn, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet munkatársa és Szabados Bettina, a HUN-REN BTK Filozófiai Intézet munkatársa.
A Glossza ötvennyolcadik adása meghallgatható a Spotify-on és a YouTube-on.
További információ a Glossza Instagram és Facebook oldalán.
