Látványos pofonokat osztó Ötvös Csöpi és a vietnámi dzsungelbe visszatérő Rambo. E.T., a földönkívüli és a Csillagok háborúja, mint amerikai sci-fi filmek a nejlonfüggöny mögötti magyar mozikban. Töretlen népszerűségnek örvendő spagetti westernek itthon és Közép-Európában. De kik és hogyan döntöttek arról, hogy mely nyugati filmek érkezhetnek meg? Kinek volt egyáltalán esélye arra, hogy megnézhesse a függöny túloldaláról érkező filmeket? Hogyan formáltak bennünket a személyes filmélményeink?
A Glossza podcast vendégei ezúttal Takács Róbert történész és Varga Balázs filmtörténész voltak. A beszélgetés ötletét a Hollywood a vasfüggönyön túl című kötet adta, amely 1945 és 1989 között kíséri figyelemmel az amerikai film magyarországi jelenlétét és az azt övező kultúrpolitikai vitákat: a teljes elzárkózás sztálini éveitől kezdve a hruscsovi nyitáson és hidegháborús párbeszéden át az enyhe, majd mind határozottabban felszínre jutó kommercializáció évtizedéig.
Az 1950-es évektől a filmek a központi mechanizmusokon keresztül érkeztek meg hazánkba, hiszen egy filmátvételi bizottság hagyta jóvá vagy vetette el azok levetíthetőségét, a vásárlásokat pedig a Hungarofilm intézte. A Báthory utca vetítőtermében pénteken délutánként néztek meg a kínálatot és hoztak döntést, amelyről jegyzőkönyv is készült. De attól, hogy egy film zöld utat kapott, még nem biztos, hogy meg is vásárolták azt. Volt példa arra is, hogy a bizottságot megkerülve külföldi vetítésen nézték meg a Hungarofilm alkalmazottai a legújabb filmeket, és maguk válogatták ki a megvásárolandó tételeket. Ez ugyanis nemcsak ideológiai, hanem minőségi szűrőt is jelentett, hiszen igyekeztek az anyagi megtérülésre is tekintettel lenni. Ez a procedúra azt is eredményezte, hogy az amerikai filmek rendre 3-6 évvel később érkeztek meg a magyar mozikba.
Ez pedig felveti az egyidejűség kérdését is, hiszen ma a legtermészetesebb, hogy bármit elérhetünk egy szinte végtelen választékból, és a filmek teljes körére láthatunk rá. Furcsa érzés lehet az időutazás egy olyan korszakba, ahol jóval szűkebb volt az elérhető filmek köre, és a különböző algoritmusok helyett az ideológiák szabályozták, hogy mi került a nézők elé. Azaz a kulturális termék szűkített listájával találkoztak az emberek a szocializmusban. Így az egyik kulcsfogalom a közös tudás kérdése, hiszen földrajzilag, kulturálisan, társadalmilag is szakadások mutatkozhattak: egy vidéki mozi nézője ugyanis nem azt láthatta, mint egy fővárosi mozi látogatója.
A legmagasabb nézőszámok, az ‘50-es években születtek meg. Ahogy 1960-tól megérkezett Magyarországra a televízió, onnantól kezdve csökkent a mozilátogatók aránya. Arról nem is beszélve, hogy a ‘80-as években már (nem ritkán kalóz) VHS kazettákon cseréltek gazdát a különböző filmek. Ez persze azt is megmutatta, hogy a rendszer egyre kevésbé tudta kontrollálni, hogy mit és hol nézhetünk meg. A politikai cenzúra összességében azonban eredményesnek tekinthető, hiszen a korlátozásokat évtizedeken keresztül fenntartotta, és ebben az erősen beszűkült világban kezdtünk otthonosan mozogni és a szürke zónáit kihasználni. De mindez a gazdasági helyzet miatt sem vált tarhatóvá, hiszen kellett a film és a bevétel is. Így egyre nehezebben lehetett tartani az egyensúlyt a nevelés, a propaganda és az anyagi érdekeltség között, amely tulajdonképpen egy skizofrén állapotot eredményezhetett és egyben a rendszer felszámolódását is okozta.
A beszélgetést az Ördögkatlan Fesztiválon, a Pécsi Bölcsész Udvarban vettük fel.
Az adás szerkesztői: Szilágyi Adrienn, a BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa és Szilágyi Zsolt, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa.
A Glossza harmincnegyedik adása meghallgatható a Spotify-on és az Anchoron, illetve megtekinthető a YouTube-on.
További információ a Glossza Instagram és Facebook oldalán.
