Doromb: Közköltészeti tanulmányok, 5.

Do­romb: Köz­köl­té­sze­ti ta­nul­má­nyok, 5, szerk. Csör­sz Ru­men Ist­ván, Bu­da­pest, re­ci­ti, 2017.

A ha­gyo­mány at­tól ha­gyo­mány, hogy mű­kö­dik. For­mál­gat­ják, irá­nyí­ta­ni pró­bál­ják (pa­pok, esz­té­ták, po­li­ti­ku­sok), de vé­gül még­is sa­ját ar­cu­la­ta lesz. A sze­mé­lyes tu­dá­sok mint­ha egyen­ként is kü­lön­fé­le irány­ba húznák-vonnák ezt a kü­lön­le­ges szel­le­mi amő­bát, amely per­sze gyor­san és ru­gal­ma­san vál­toz­tat­ja alak­ját. A köz­köl­té­szet­ben ez a szép és ez a ré­misz­tő egy­szer­re. A mindenhez-hasonlóság és a fur­csa egye­di­sé­gek.

A Do­romb új kö­te­te is­mét sok­fe­lé te­rel­ge­ti az ol­va­só fi­gyel­mét a XVII. szá­zad­tól nap­ja­in­kig, de néha még sok­kal ré­gebb­re is. Nem ígér egy­sé­ges elem­zői né­ző­pon­tot, sem mód­szer­ta­ni össz­han­got, hi­szen a vizs­gált rész­té­mák mind­egyi­ke más-más esz­kö­zö­ket kí­ván. A 2017. évi al­ko­tó­gár­dá­ban iro­dal­má­rok, nép­raj­zo­sok, ze­ne­tu­dó­sok és le­vél­tá­ro­sok egy­aránt akad­nak. A szer­ző­ket azon­ban most is össze­kö­ti a kí­ván­csi­ság, a ku­ta­tói ösz­tön: va­jon mi­kor s mennyi­re foly­tat pár­be­szé­det a po­pu­lá­ris kul­tú­ra az­zal, amit ká­non­ké­pes­nek, szer­zői hi­te­lű­nek ér­zünk? Megragadható‑e az át­vé­te­lek irá­nya, vagy a mi fel­ada­tunk csu­pán a je­len­sé­gek rögzítése-naplózása le­het, oly­annyi­ra bi­zony­ta­lan a töb­bi té­nye­ző? Most is meg­győ­ződ­he­tünk róla, hogy e kap­cso­la­tok há­ló­za­ta vég­te­le­nül bo­nyo­lult és iz­gal­mas, ezer­nyi ku­ta­tó­nak jut be­lő­le meg­ol­da­ni való – Oláh Mik­lós­tól Er­dé­lyi Já­no­son át Bob Dy­la­nig, a régi kéz­ira­tos és pony­va­kul­tú­ra ván­dor­té­má­i­tól (ke­ser­ve­sek, El­do­rá­dó, it-literature, gúny­ver­sek) a mor­va és ma­gyar nép­ze­né­ig.