Magyar Őstörténet sorozat

Sorozatunk ötödik kötete a honfoglalók hétköznapjaiba és anyagi kultúrájába vezeti be az olvasót. Mit tudunk elődeink gazdálkodásáról, az állattartásról és a növénytermesztésről? Mit ehettek a honfoglalók? Milyenek voltak lovaik, és hogy viszonyultak hozzájuk? Milyen körülmények között éltek, milyen lehetett a lakóhelyük, milyen mesterségeket űzhettek, és hogyan?
A kötet szerzői különböző tudományterületek (elsősorban a régészet, a történettudomány és a néprajz) kutatásaira támaszkodva, valamint más korszakokból vett párhuzamok segítségével próbálják közel hozni a 21. századi európai emberhez ezt a nehezen megfogható, tárgyi emlékekben szűkölködő kort. Nagy teret kap a feltárt sírok, sírleletek ismertetése, hiszen a temetkezési szokások és a sírokban elhelyezett tárgyak, állattetemek, ha csak áttételes módon is, de mégis megjelenítik a mindennapi életet. Ugyancsak hangsúlyosan szerepel a kötetben a közelmúltban Borsodon feltárt, honfoglalás kori település bemutatása. Az itt talált leletek ugyanis jelentősen megváltoztatták a 10-13. századi településeinkről korábban kialakult képet.
A friss kutatási eredmények ismertetése árnyalja eddigi tudásunkat a korszakról, és megrögzült tévhiteket, anakronisztikus megközelítéseket is eloszlat. 

A magyarság őstörténetének szentelt sorozat 4. kötete, a Honfoglalás és megtelepedés, a korábbiakhoz hasonlóan, több tudományág legfrissebb kutatási eredményeit felhasználva foglalja össze a honfoglaló magyar törzseknek a Kárpát-medence megszerzéséért folytatott küzdelmét. A szerzők a korabeli magyar és külföldi írott források elemzése mellett elsősorban a régészeti feltárások és a nyelvészeti kutatások nyújtotta ismeretekre támaszkodva mutatják be a Kárpát-medence IX. századi etnikai, társadalmi és politikai viszonyait, illetve a magyarság megtelepedésének katonai és politikai vonatkozásait. Külön fejezet foglalkozik Anonymus Gestájával, a László Gyula nevéhez köthető kettős honfoglalás elméletével, illetve a székelység eredetének máig sem tisztázott kérdésével.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Helikon Kiadó Magyar őstörténet című sorozatának harmadik darabja a IX−X. század háborúit tárgyalja, egyben a honfoglalók és a korábban megtelepedett törzsek fegyverviselésének történetét adja vissza a korábban megismert közérthető stílusban, számtalan grafika, kép és térkép kíséretében. A Honfoglalók fegyverben ugyanakkor arra a kérdésre is keresi a választ, hogy mennyiben és mennyire egyedi a korszak népeinek „iparkultúrája”, és egyáltalán mi igaz a legendákból,amikor a hunok vagy magyarok harcászatáról esik szó? A kötet szerzői nem feledkeznek meg az időszakháborúiról sem, így tökéletes képet kapunk arról, hogy ki kinek és ki ellen volt a szövetségese vagy ellensége Bizánctól a Balkánon át egészen a Nyugat-Európát birtokló birodalmakig.

Sorozatunk hatodik, egyben záró kötetében a honfoglalás kori magyarság műveltségének, szellemi kultúrájának nyomait igyekszünk számba venni. Minthogy egykorvolt elődeinktől nem maradtak fenn írások, valójában nem tudjuk, miről és mit gondoltak, hogyan látták a körülöttük lévő világot, miben hittek, mitől féltek, mit és miért találtak szépnek. A kutató – és vele az érdeklődő olvasó – éppen azzal szembesül, hogy elődeink gondolkodásáról, világlátásáról mennyire csekély tudással rendelkezünk.

Ráadásul a honfoglalás és a megtelepedés időszaka, ez az oly nehezen megismerhető korszak felettébb inspiratívan hat mai világunkra. Ám minél kevesebbet tudunk – márpedig a szellemi kultúráról valójában nagyon keveset tudunk –, annál többet kell hozzátennünk saját kútfőből: így kerülünk egyre messzebb a hajdanvolt valóságától. A művészet eszközeivel nagyon sokféle megjelenítése születhet – és született is – e kornak, de bármilyen szemet gyönyörködtetőek vagy izgalmasak is ezek az elképzelések, többnyire mégis csak elképzelések.

Az elmélyült, kellően fegyelmezett – ugyanakkor szeretetteljes – kutatói munka azonban megmutathatja azt is, hogy milyen eszközöket hívhatunk segítségül ahhoz, hogy a ránk maradt morzsákat mégis egy kicsit jobban megérthessük. Kötetünkben éppen ilyen kalandozásra indulunk.

A ​magyarság – mint bármely más nép – korai története homályba vész. Amióta hazánkban történelmet írnak, a múlt avatott és kevésbé avatott, tudományos felkészültségű vagy éppen művészi ihletésű búvárai számtalan eszközzel próbáltak már az időszak közelébe férkőzni. A magyarok esetében valamiféle, legalább valamelyest valószínűsíthető történetet csak a 9. század közepétől lehet elmesélni, ennél korábban legfeljebb egyes elemek, vonulatok látszanak, de a közösség története nem. A könyv ezt az időszakot veszi célba, a honfoglalás előtti száz évet.

Ahogyan már előző kötetünkben, A honfoglalók viseletében is tettük, messziről indulunk. Az első, nagyobbik rész azt a környezetet tekinti át, amelyben a magyarok 9. századi története is zajlott: Kelet-Európát. Külön-külön ismerkedünk meg Bizánc és Kazária történetével, a bolgárok, a szlávok vagy a finnugor nyelvű népek vándorlásával. Ebbe az áttekintésbe helyezzük bele azután azt az alig maroknyi történeti információt, amely a magyarokra vonatkozik. Itt és most elsősorban a történelem folyására irányítjuk figyelmünket, nem foglalkozunk részletesebben mondáinkkal, a vallástörténeti kérdésekkel, elődeink harcmodorával vagy életmódjával sem: ezek a következő köteteink témái lesznek.

A magyarok bejövetele, a Kárpát-medence meghódítása mindig is foglalkoztatta a magyar közvéleményt, első ismert történeti munkánk, Anonymus Gestája is ennek históriáját meséli el. Elődeink megjelenítése szintén hosszú múltra tekint vissza: a vezérek szerepelnek a 14. századi Képes krónika miniatúráin, Thuróczy művének fametszetein és a 16-17. századi főúri képgalériák olajfestményein is. E művek persze elsősorban koruk ízlésvilága szerint jelenítették meg a honfoglalókat. A múlt felé fordulás, a régiesnek tűnő viseletek ábrázolása a romantika idején kezdődött meg, de ez a múlt akkoriban még elsősorban a török időket jelentette. A reálisabb ábrázolásokra még várni kellett. Szükség volt ehhez a régészet fejlődésére, a keleti lovasnépek megismerésére vagy a magyar folklórkincs feldolgozására is.

A könyv két részből áll. Egyfelől az utóbbi évek régészeti eredményeit, legszebb leleteit szeretnénk bemutatni, olyan szemet gyönyörködtető tárgyakat, amelyek eddig kevéssé kerültek a nagyközönség elé, s még nem váltak ,,közismertté". Maguk a sírokat feltáró régészek vallanak arról, hogy hogyan, milyen körülmények között kerültek újra napvilágra e leletek. Megismerkedhetünk azokkal a kelet-európai lelőhelyekkel is, amelyek ,,magyar gyanús" tárgyakat rejtettek. A második részben pedig azt tekintjük át, hogy e sírok tartalma alapján valójában milyen következtetéseket lehet levonni: milyenek is lehettek elődeink ruhadarabjai. Kunkorodott-e a csizma orra, hegyes volt-e a süveg, merre is záródott a kaftán. Őseink öltözködését a tárgyakról készült fotók és magyarázó ábrák mellett művészi rekonstrukciós rajzok hozzák még közelebb az olvasókhoz.