Kötetek

Részlet a Lőrinczy Gábor 60. születésnapjára írt köszöntőből: „Egy olyan kötetet tart most a kezében, amelyben régészeti témájú, tudományos igénnyel megírt tanulmányok sorakoznak, de nem pusztán csak a régészettudományunk kedvére, hanem emellett valami más is összefogja a könyv fedőlapjai közé szorított írásokat. Összefogja ezeket nemcsak a tudomány iránti elkötelezettség, hanem a szerzőkben együtt élő készülődés, izgatott várakozás, s az a közös titok, amelynek célja a meglepetés, az együttes öröm, hogy felköszöntsünk, ünnepeljünk e kötettel Valakit, akinek barátságára, szakmai teljesítményére mindannyian büszkék lehetünk.”

Részlet a bevezetőből: „Ünnepeltünk történész, a szó legjobb értelmében. Csendben, elbogarászva teszi a dolgát, halad a neves elődök útján, de újjáépíti, hol velük, hol ellenükben azt a történelmi képet, amelyet kutat. Ez a dolga. Minden történésznek feladata megérteni a nemzeti emlékezetet, feltárni a kor gondolkodását és ezen az alapon újjáépíteni a történelmi múltat. Amit a forrásokból morzsánkként összerakhat, építménnyé áll össze, és hitelessége az építőmesteren áll vagy bukik. Felül kell emelkedni politikai kurzusok közgondolkodásán, mentesülni kell a prekoncepcióktól és merni kell folyamatosan gondolkodva újra és újra elvitatkozgatni ugyanazon a történelmi tényen, amely olyan, mint a nemes opál, az erről közelítőnek kéket mutat, a másfelől állónak vöröset. Az írott források és azok értelmezései mind-mind szubjektív történelemszemléletet mutatnak, és hatalmas feladat az írott szó olyan értelmezése, amely a legközelebb képes hozni – minimális szubjektivitással – azt, ami volt, és úgy, ahogy volt. „A tudósnak a feladata az, hogy tudjon. Az, hogy tényeket felismerjen, és hogy a tényeket alkalmazza is, ahol lehet” – mondta Teller Ede. Kötetünk ünnepeltje ezt kísérli meg, ráadásul két történelmi korszakot vállalt magáénak, az egyiket a forrásszegénység és magyarázatbőség teszi nehézzé, a másikat ennek nagyjából a fordítottja. A magyar őstörténethez „mindenki ért”, „sed non omnes qui habent citharam sunt citharoedi”. A tizenöt éves háború korszakát már kevesebben művelik és nem népszerű az amatőr közönség körében. Ő mindkettőnek szakértő búvára, mindkét témakörben több olyan meghatározó műve született, amely megkerülhetetlen, és tanítványokat vonz maga köré.”

Bak Borbála munkája, amit a szerző az ELTE-n végzett több évtizedes oktatói munkája során alakított ki, az egyetemek történelem szakos hallgatói történeti földrajz tantárgyának alapvető kézikönyve. A kétkötetes munka első része tartalmazza a témakör monografikus összefoglalását, azaz a honfoglalástól 1950-ig a Kárpát-medence természeti földrajzát, Magyarország közigazgatás-történeti földrajzát, illetve térkép- és vízrajzi vázlatokat. Az I. kötethez szorosan kapcsolódik a II. kötet, amely a a példatárat tartalmazza.

Bak Borbála munkája, amit a szerző az ELTE-n végzett több évtizedes oktatói munkája során alakított ki, az egyetemek történelem szakos hallgatói történeti földrajz tantárgyának alapvető kézikönyve. A kétkötetes munka első része tartalmazza a témakör monografikus összefoglalását, azaz a honfoglalástól 1950-ig a Kárpát-medence természeti földrajzát, Magyarország közigazgatás-történeti földrajzát, illetve térkép- és vízrajzi vázlatokat. Az I. kötethez szorosan kapcsolódik a II. kötet, amely a a példatárat tartalmazza.

Részlet Fodor Pál köszöntőjéből: „Amikor Szentpéteri Józsefre, a tudós régészre, a fáradhatatlan tudomány- és rendszerszervezőre, valamint az elkötelezett intézményvezetőre gondolok, elsőként mindig az újjászületés jut eszembe. Képletesen és a szó fizikai értelmében egyaránt többször került a padlóra, de mindannyiszor feltápászkodott, és nem panaszkodott, hanem nekiveselkedett, és mindig valami gyökeresen újat hozott létre. … Akinek van szerencséje ismerni, az megerősítheti, hogy Szentpéteri József a gondosság, az igényesség, a szakmai minőség és a mások iránti odafigyelés két lábon járó példája, aki lankadatlan energiával szervezi és gyűjti maga köré a fiatal nemzedék legtehetségesebb képviselőit és próbálja lehetőséghez juttatni őket. Mind önzőbbé váló világunkban egy olyan tudósi és emberi magatartás megtestesítője, amelynél a saját karrier háttérbe szorul a közös szakmai érdek mögött. E ritkuló habitus szerény elismerése ez a kötet. A magam részéről pedig köszönet egy tettre kész, örökösen megújuló, segítőkész és hű kollégának.

A 16 tanulmányból összeállított kötet a magyar és a nemzetközi kora középkori kutatás egy máig vitatott kérdésével, a Kárpát-medencét 568-tól a 9. század elejéig egy politikai egységbe foglaló Avar Kaganátus hatalmi központjának/központjainak problematikájával, lokalizálási lehetőségeivel, a kérdéskör kutatási irányaival, megközelítési módjaival foglalkozik.

Balogh Margit és Gergely Jenő 1993-ban és 1996-ban kétkötetes munkát készített Egyházak az újkori Magyarországon, 1790–1992 címmel. Az első kötet a kronológiát, a második az újkori egyházszervezetet, a tisztségviselőket tartalmazó adattárat rejti. Jelenleg az első kötetet (Kronológia, 1790–1992) tesszük közzé. A szerzők előszava szerint: „A kronológia adatsorainak egy része az egyházak személyi állományának adatait öleli fel – a teljesség nélkül, meghatározott szempontok szerint. … Számos adat található a valláserkölcsi alapozású egyesületek, mozgalmak, pártok, intézmények életére vonatkozóan; továbbá az egyházi iskolákkal kapcsolatban; az egyházi jellegű lapok, folyóiratok, kulturális intézmények, rendezvények stb. adatai. Figyelemmel kísértük az egyházak nemzetközi kapcsolatait. Végül az állam–egyház viszonyrendszer is nagy teret kapott. Alapul vettük az idevágó törvényalkotást, jogi szabályozást, s nem utolsósorban azokat a vitákat és ellentéteket, amelyek állam és egyház között feszültek.”

Részlet a bevezetőből: „A kötetben közreadott levelezés betekintést enged a magyar főurak és a bécsi udvar közötti kapcsolatrendszer működésébe. Ezenfelül számos, a magyar egyház-, művelődés- és gazdaságtörténet kutatói számára is hasznosítható adattal járul hozzá a Wesselényi-szervezkedés kibontakozásának és felszámolásának, illetve a lipóti abszolutista kísérlet és az úgynevezett protestáns gyászévtized (1671–1681) kezdeti időszakának történetéhez. Jelentőségét leginkább mégis Rottal János személye adja, aki a Habsburg-kormányzat magyarországi politikájának meghatározó alakja volt az 1660-as években, tevékenységéről azonban mindeddig annak ellenére sem készült önálló feldolgozás, hogy szerepének fontosságát már a 19. századi magyar történetírás is felismerte.”

Aki a történettudomány fejlődését ismeri – írja a szerző Bevezetőjében –, jól tudja, hogy fent maradt írásbeli forrásokat nélkülöző vagy azokkal csak hézagosan megvilágítható korok kutatását mily régóta és milyen hatékonyan segíti két tudományág: a régészet és a nyelvtudomány, pontosabban a történeti nyelvtudomány. E tudományágak nemcsak a magyarság honfoglalás előtti életéről nyújtanak nélkülözhetetlen tudnivalókat, mely élet csupán a magyar nyelv önállóságát tekintve is mintegy két évezredet tesz ki a honfoglalásig, hanem népünk Kárpát-medencei élete hosszú évszázadainak kutatása is igényli e segítséget. Nem kell bizonygatni, hogy ez utóbbi viszonylatban az Árpád-kor, különösen annak első fele áll a középpontban. Vonatkozik ez természetesen a magyarság egészére, de fokozott mértékben Erdélyre, melynek a magyar honfoglalást követő mintegy két, két és fél évszázada az említett két tudomány feltáró, közelítő munkája nélkül szinte elképzelhetetlen.

Berend T. Iván akadémikus, a University of California Los Angeles (UCLA) történeti tanszékének professzora „Az Európa gazdasága a 20. században” c. kötetben egy egész kontinens évszázados gazdaságtörténetének megírására vállalkozott. Figyelmét a 20. század politikai gazdaságtanának kevésbé ismert jelenségeire összpontosította, nevezetesen a különféle gazdasági rendszerek kibontakozására és bukására, valamint az egymással fennálló összefüggéseikre és hatásukra. Így válhat az olvasó számára is jobban érthetővé az európai gazdaságnak az évszázad második felében lendületet nyert egységesedési folyamata és annak mozgatórugói. Európa déli és keleti részei a Nyugat fejlett centrumországaihoz viszonyítva egészen a 20. század közepéig elmaradtak az iparosodásban, és jelentősen alacsonyabb fejlettségi szintet értek el. A Nyugathoz történő felzárkózás érdekében több kísérlet történt, új gazdasági modellek és újszerű politikák jelentek meg. A kísérletek azonban hosszú ideig kudarcot vallottak, de egyes perifériális régiókban az évszázad második felében mégis sikeresek lettek. Berend T. Iván elemzésének legfontosabb szempontja és újdonsága a kudarcok és a lemaradás, illetve esetenként a fejlettebb régiókhoz történt felzárkózás okainak vizsgálata. A kötetet számos statisztikai táblázat, diagram és ábra egészíti ki. A végén részletes bibliográfia, tárgy- és névmutató található. A könyv eredetileg angol nyelven íródott, a magyar nyelvű fordítással és kiadással szinte párhuzamosan folyó angol nyelvű kiadást a Cambridge University Press gondozta.