A Vidéktörténeti témacsoport kutatói idén két konferencián összegzik az elmúlt év eredményeit. A számadás első állomásaként került megrendezésre a kutatóév tematikájával egyező című konferencia. Az előadók célja az volt, hogy – általában esettanulmányok mentén haladó megközelítéssel – bemutassák az 1948 és 1962 közötti időszak jellemző folyamatait, történéseit, különös tekintettel a társadalomtörténeti vonatkozásokra.

Nagy Netta Leplezés és leleplezés. Alkalmazkodás és konfrontálódás a homokhátsági falvakban a Rákosi-rendszer éveiben című előadásában az állami erőszakkal szembeni túlélési, visszatulajdonlási stratégiákat tekintette át a rejtegetés, a feketevágás és a feketekereskedelem dimenziói mentén. Fontos megállapítása, hogy a feketekereskedelem vádjával per alá fogott személyek között igen magas volt a nők aránya, míg a jellemző férfikarakter az ellenállás vagy izgatás vádjával perbe fogott büntetlen előéletű, 50 év körüli férfi.

Káli Csaba Kik voltak? Honnan jöttek? Hová mentek? A zalai kommunista pártelit a ’hosszú ötvenes években’ (1948–1962) című előadásában a Zala megyei káderelit rekrutációját és karriermintáit mutatta be. Rámutatott, hogy a szóban forgó személyek már 1944–1945-ben megjelentek a közéletben, s a pártállami karrierjükben 1956 nem jelentett törést. Sőt, közülük az ötvenes évek elején regnálók – épp megbízhatóságuk, ideológiai hűségük miatt – az 1956-os forradalom leverését követően is kulcspozíciókba kerültek.

Szilágyi Zsolt nagyívű történeti visszatekintésbe ágyazott előadásában (A reprezentált Kecskemét az 1950-es években) arra hívta fel a figyelmet, hogy a háború előtti, Kecskemét agráradottságaira mint erőforrásokra tekintő narratívát 1946-ot követően mintha elvágták volna: a település agrárkaraktere innentől az elmaradottság szinonimja. E kép csak lassan árnyalódott az 50-es évek második felétől.

Sántha István előadásának fókuszában az emlékezés állt (Láthatatlan helyek, megfoghatatlan történelem – Az egykori ’orosz reptér’ szerepe a front eseményeiről való mesélésben a Dél-Vértes térségben). Sántha egy a Vértes déli előterében fekvő faluban egy szovjet katonai tartalék – s ezért a forrásokban nem szereplő – reptér után kutatott, de kérdései nyomán jobbára a második világháborúban hónapokig itt húzódó front emlékei hívódtak elő a megkérdezettekben. Az előadó rávilágított, hogy a háborúval szorosan összekapcsolódó “orosz katona” emlékezete mint családi emlékezet adódott tovább. Az akkoriban kisgyermek mai idősek csak családi érzelmekenkeresztül tehettek szert tudásra, tudnak mesélni és a tudást tovább adni.

Várkonyi Nickel Réka a salgótarjáni acélgyár működésében az államosítást követően beállt változásokat elemezte A „szocialista modernizáció” traumája a salgótarjáni acélgyári kolónia társadalmában című előadásában. A kolónián élő, 1938-ig magas színvonalú vállalati juttatásokban részesülő munkások helyzete 1949-et követően látványosan romlott. A békekölcsön mindenkit sújtó gyakorlata mellett korábban ingyenes szénjuttatásukat is megvonták. A magas szinten működő munkaszervezetben szocializált munkásság számára éles kontrasztot jelentett a képzetlen munkáskáderek megjelenése. A termeléssel kapcsolatos problémák (szervezetlenség, a munkaverseny álságossága, minőségi gondok) mellett a magánéletben is megjelent a hatalom repressziója: nemcsak a vallásos munkások hátrányos megkülönböztetése, de a nők egzisztenciális kényszer motiválta tömeges munkába állása is erre vezethető vissza.

Galambos István előadásában (Egy szocialista iparváros történeti anatómiája…) átfogó képet adott Várpalota és a vele szimbiotikus viszonyba került települések, Pétfürdő és Inota iparosításáról. A már a második világháborút megelőzően elindult fejlesztések Várpalota szocialista iparvárossá fejlesztésével a kor voluntarizmusát tükrözték, amikor figyelmen kívül hagyták a fejlesztések ésszerűségét és rentabilitását, s mennyiségi szempontoknak rendelődött alá minden beruházási döntés.

Horváth Gergely Krisztián Az egyházmegye peremén. Egy dabronyi plébános mozgástere (1953–1961) című előadásában a volt veszprémi egyházmegyei főszámvevő, a büntetésképpen Dabronyba helyezett Dr. Kőgl Lénárd működését vázolta, különös tekintettel a szomszédos filiában, Nagyalásonyban megvalósított templomépítésre. Az alásonyi 300 katolikus nem rendelkezett templommal, ezért Kőgl már 1953 őszén kezdeményezte annak felépítését. Az egyházügyi hivatal ellenében azonban nem jutott sikerre az ügy, mígnem 1957 első felében, a még éppen hivatalban levő Badalik Bertalan jóváhagyásával és anyagi támogatásával, a hívők munkájával sikerült felépíteni a templomot. Jogszabályt nem sértettek, mert ezek a hónapok az ÁEH újjáalakításának időszaka. Az előadó szerint az ehhez hasonló vizsgálatok segíthetnek megérteni az egyház és a társadalom hívő részének mozgásterét, ami a levert 56-os forradalom után – átmenetileg – nagyobb volt, mint az azt megelőző években bármikor.

Szabó Csaba A katolikus egyház nyilvános tere: a körmenet című előadásában elsősorban az 1948-at követően beállt korlátozásokat mutatta be. Az átfogó történeti és egyházjogi bevezetőt követően a szocializmus évtizedeinek gyakorlatát elemezte, amikor csak külön engedéllyel és a sötétedés beállta előtt lehetett körmenetet szervezni. E ritkán engedélyezett alkalmakkal szemben a tömeges gyakorlat a templom falai közé szorult vallásosságról tanúskodott. Ennek következményeképp a korábbi, különösen a népi vallásosságban nagy jelentőségű szakrális terek beszűkültek. A körmenetek jelentőségét a hatalom számára jelzi, hogy ezekről egészen 1989-ig külön jelentésekben tájékoztatták az AEH vezetését.

Völgyesi Orsolya Katolikus kisközösségek Debrecenben az 1940–50-es évek fordulóján című előadásában az intézményes keretek között zajló katekézis ellehetetlenülését az ebben az időszakban Debrecenben lelkészkedő Bulányi György működésén keresztül elemezte. Az előadás állambiztonsági jelentések, évtizedekkel későbbi visszaemlékezések és interjúk alapján kísérelte meg rekonstruálni a Bulányi György piarista szerzetes által Debrecenben 1948 és 1952 között létrehozott katolikus kisközösségek tevékenységét. Vizsgálta a keresztény életre való felkészülés új tartalmi és formai elemeinek kialakulását, amely a diktatúra keretei között egy autonóm keresztény közösségi lét és életforma lehetőségét villantotta fel. Az előadás részletesebben foglalkozott a kiscsoportok társadalmi összetételével, szociális hátterével, s a Bulányi 1952-es letartóztatását követő történésekkel, a csoporttagok további sorsával, az általuk befutott életpályákkal.

A délutáni szekciót Bartha Ákos „…Nem lehet kisajátítani…” Bajcsy-Zsilinszky Endre politikai instrumentalizációja 1945 és 1961 között című előadása nyitotta meg. A háborút követő első három évben a mártírrá lett Bajcsy-Zsilinszky emléke körül egy markáns kontúrú hőskultusz kezdett kibontakozni, amelynek központi elemei voltak az „ellenálló”, a „nemzetmentő” és a „reformer” karaktertoposzok. 1948 után látványosan eltűnt Bajcsy-Zsilinszky, Rákosi alatt nevét például egyszer sem említették a parlamentben. Ezzel szemben az emigrációban Bajcsy-Zsilinszkyt a kuruc hagyomány örököseként tisztelték. A hazai hivatalos megítélésben a ’60-as években állt be változás, amikor a kádári népfrontos nyitás egyik stratégiaelemeként Bajcsy-Zsilinszky mint antifasiszta mártír ismét visszakerült a hőspanteonba.

Ö. Kovács József előadása (Tanyák a szocialista modernizáció útjában) az 1949-ben felállt Tanyai Tanács dokumentációja alapján a diktatúra belső használatra szánt fogalomhasználatát és kommunikációját rekonstruálta. Rámutatott a szovjet ún. „kolhoztelepek”-kel kapcsolatos terminológiai adaptációra, amely zónarendszerben (termelési, lakó és kulturális zónák) képzelte el az ideális agárnagyüzemet, mintát adva a hazai tanyaközpontok kialakításához is. Ez utóbbiak létrehozása ugyanakkor erőteljes és erőszakos fellépést jelentett a „kuláknak” nyilvánítottakkal szemben, ami az osztályharc mellett a tagosítások ürügyén eszközölt földelkobzásban is testet öltött.

Ispán Ágota Lídia „Hol van a dolgozó parasztasszonyok helye?” Az első női főispán pályafutása című előadásában az 1909-ben Ároktőn született Berki Mihályné Zemplén megyei főispán káderpályáját elemezte. A káderlét valamennyi típusjegyét felvonultató életúton térben és pozícióinak súlyát is tekintve a legkülönfélébb posztokra került az 1948-ban főispánként debütáló Berkiné. Az előadás a női káderszereppel óhatatlanul együtt járó konfliktushelyzetekre is kitért. Korabeli levelek alapján a ’család vagy (párt)karrier?’ dilemmája sok nőt állított válaszút elé – akik igen gyakran aztán a párt hívásának engedelmeskedtek.

Keresztes Csaba előadása („Gyökeres átalakulás.” Sóskút a ’hosszú ötvenes években’: a nyelvváltás időszaka) az eredetileg szlovák nemzetiségű faluban 1947–1948-ban, önkéntes alapon lezajlott lakosságcsere traumatikus következményeit elemezte. A lakosságcsere a maradók számára nyelvváltást jelentett. Mondván, hogy a maradók magyarok, a helyi szlovákok ettől fogva csak magyarul szólaltak meg. Az előadó az oral history segítségével a faluban élő idősek emlékeit hívta elő erről az időszakról, s rekonstruálta a nyelvhasználat nyilvános tereinek, a szlovák nyelv teljes felejtéséhez vezető zsugorodását. Ennek folyamatát felgyorsította a maradók attól való félelme, hogy a szlovák használta miatt esetleg egyenesen a Szovjetunióba deportálják majd őket, míg a távozók helyére érkező felvidéki magyarok, még ha beszélték is a szlovák nyelvet, tudatosan megszakították a korábbi nyelvi szálat.

Kunt Gergely A téeszesítés mikroszintű tapasztalata egy parasztfiú naplójában (1951–1952) című előadásában egy általa gyűjtött, azonban a család kérésére anonimizált Sopron-környéki faluból származó napló alapján villantotta fel az ’50-es évek mindennapjait. A húsz holdas, kulákká nyilvánított család 18 éves fiának naplója mindeddig egyedüliként tanúskodik paraszti miliőből erről az időszakról. A mélyen vallásos naplóíró hosszan tűnődik azon, hogy a velük és az országgal történtek égi vagy földi eredetűek-e, fontos mentalitástörténeti adalékot szolgáltatva a háború utáni paraszti világképhez. A Rákosi-kort keresztútként értelmezi, s plasztikusan bemutatja a begyűjtések s egyéb zaklatások menetét. Ügyel arra, hogy ismerősi körét véletlenül se adja ki, mindig monogrammal jelöli személyüket. Kunt Gergely előadásában többször is felhívta a figyelmet a naplók gyűjtésének hallatlan tudományos jelentőségére, aki e sorok olvasói közül segítségére lehet a kutatónak, feltétlen vegye fel vele a kapcsolatot!

A záró előadást Cseh Dániel tartotta. Előadásában (A jászberényi pártelit és társadalmi interakciói az 1950-es években) a jászberényi kommunista pártelit szociológiai jellemzőit (rekrutáció, fluktuáció, karrierminták, konfliktusmezők) ismertette. Rámutatott, hogy az 1946-tól 1951-ig tartó időszakban nagy fluktuáció jellemezte a városi párttitkárokat, akik emiatt sem válhattak az intézményesülő diktatúra tekintélyt parancsoló helyi rezidenseivé. 1951-től a saját káderelit felnevelése viszont tudatos pártstratégiába ágyazódott, innentől kimutatható, hogy az áthelyezés vagy előléptetés feltétele a megfelelő párttanfolyam/iskola ezt megelőző elvégzése. Előadásának másik fontos megállapítása, hogy 1956 nem jelentett cezúrát a helyi pártvezetésben, Jászberényben csupa 1919-es múltú, a háború után az MDP-ben is aktív kommunista alapította meg az MSZMP-t.