Miközben a magyar Szent Korona kutatása évszázados hagyományokra tekint vissza, a bolgár uralkodói koronák története kevésbé ismert. Demeter Gábor cikke bemutatja, hogyan lett a szófiai Sámuel cár szobor fején látható, a Szent Koronára emlékeztető dísz a történelmi emlékezet és a művészi szimbolizmus különös találkozása.
A publikációhoz szükséges kutatást az NKFIH-149281. azonosítószámú Mecenatúra pályázata tette lehetővé. A pályázat címe: „Nyugat-Balkán: egy ismeretlen ismerős a szomszédból”
Míg hazánkban a Szent Korona történetének kutatása nagy hagyományokkal bír, addig a balkáni országok és népek többségében már nem zajlott hasonló mélységben vonatkozó kutatás. Egyrészt nem maradt fent szakrális korona, ami a nemzeti identitáshoz is erősen kapcsolódik, másrészt a történeti források jóval szerényebb mértékben élték túl az évszázados pusztításokat, mint Magyarország esetében. Emiatt kevésbé figyeltek oda a szervezők akkor, amikor Szófiában tíz évvel ezelőtt felavatták – ohridi uralmi központja miatt a macedónok által szintén maguknak vindikált – Sámuel bolgár cár szobrát, kinek fejét egy, a magyar Szent Koronára megszólalásig hasonlító uralkodói dísz ékíti. Az egyetlen szemmel érszervehető különbség, hogy a korona tetején lévő kereszt nem ferde. (Skopjéban szintén áll Sámuel-szobor, az azonban, bár jellegében hasonló, de láthatóan különböző koronát visel.)
Sámuel bolgár cár (+1014) 2015-ben Szófiában felavatott szobra a magyar Szent Korona utánzatával
Gál Judit saját felvételei
Mielőtt rátérnénk a középkori bolgár korona kérdésére, érdemes röviden összefoglalni, hogyan is kerül egy bolgár történelmi vonatkozású téma egy Nyugat-Balkán blogba?
A bolgárok első említése (354) arra utal, hogy a török nyelvű protobolgárok érkezése Kelet-Európába összefügg a hun betöréssel. Az V. század végén még a Keletrómai Birodalom szövetségesei voltak; de később már a Balkánra érkező szlávokkal közösen indítottak hadjáratokat Bizánc ellen. 632 körül a bolgárok fellázadtak akkori uraik, az avarok ellen, és az onogundur törzs Dulo (Dúl, Gyula) nemzetségéből származó Kuvrat (Kubrat, Kürt) kán vezetésével kivívták függetlenségüket a Kubán-folyótól a Dnyeperig terjedő sztyeppei régióban. Kuvrat halálát követően a kazár támadás miatt fiai szétszóródtak. Egyik leszármazottja, Aszparuh kán (680–700) a Duna deltához érve megalapította a Dunai Bolgárországot. (Kuvrat egy másik fia pedig a Volgai Bolgárországot, ahol a 13. században Julianus barát magyarokra lelt).
A Dunai Bolgárország erős kánsággá vált; vezetője, Krum kán 813-ban már Konstantinápolyt ostromolta. Az állam azonban elszlávosodott, vezetői keresztény hitet vettek fel (Borisz – Mihály 852–889), és önálló, Konstantinápolytól független, azaz autokefál egyházat hoztak létre a mai Észak-Macedóniában található Ohrid városában (870). Borisz-Mihály utóda (az eredetileg egyházfőnek készült, így művelt) Szimeon (893–927) a magyarokkal és Bizánccal háborúzva, hatalmát kiterjesztette a mai albán és görög tengerpartig, Durazzó és Thesszaloniki városáig; megszerezte a cár címet és egyesítette a délszláv törzsek többségét.
A Kijevi Rusz és Bizánc támadásai a 10. század derekán meggyengítették a Bolgár Cárságot, amely nagy területeket vesztett el a Duna-mentén. A bolgár állam 1000 után a nyugati területeire szorult vissza Ohrid központtal. Emiatt az első Bolgár Cárságot két mai balkáni állam is előképének tekinti. Bizánc 1014-ben újabb támadást indított, Sámuel cár vereséget szenvedett, elfogott katonáit Baszileosz Bolgarokhtonosz (Bolgárölő) megvakíttatta, a bolgár uralkodó pedig szörnyethalt a látványtól. A bolgár állam hamar Bizánc részévé vált, közel kétszáz évre.
Bizánc a 12. század végén hanyatlani kezdett. Ennek egyik első jele volt, hogy 1183-ban magyar csapatok szállták meg Szredecet (Szófia), majd 1185-ben a szicíliai normannok bevették Thesszalonikit. A bolgárok kihasználták az alkalmat és Teodor (Petar) és Joan (Ivan) Aszen (Belgun), tirnovói bojárok felkelést robbantottak ki, amely a szerb Njemanja-dinasztia, Barbarossa Frigyes német-római császár, és végül a 4. keresztes hadjárat Bizánc elleni támadásának köszönhetően (1204) sikerrel végződött. Kalojan Aszen cár idején már Belgrád és a mai Koszovó területe is bolgár kézre került, a pápa pedig az egyházi unióért cserébe királyként ismerte el Petar és Ivan Aszen testvérét. 1230-ra a Második Bolgár Cárság Durazzótól Thesszalonikiig és Drinápolyig terjedt. A második cárság az oszmán terjeszkedés következtében bukott el, súlyos feudális anarchia közepette (1396).
A szófiai Sámuel-szobor fejére helyezett korona sok kérdést vet fel. A középkorra vonatkozó ismereteink a bolgár koronákat illetően szerény. A régészek számos vert pénzérmét találtak az első (9–10. század) és második bolgár cárság korából (1186–1396), amelyeken koronát, lándzsát és országalmát viselnek a bolgár uralkodók. Korona viszont tárgyi emlékként nem maradt fenn, csak ábrázolásokon. Ezekből az tűnik ki, hogy nem volt egységes koronája a bolgár uralkodóknak, s az is, hogy kortárs ábrázolások híján, illetve az erős bizánci hatás miatt csak találgathatunk, mennyire autentikusak a fentmaradt koronaábrázolások. Az biztos, hogy a koronázások szertartásrendje eltért a magyartól.
A Krum-dinasztiabeli (és vélhetően nem keresztény) Omurtag idejéből (815–831) fennmaradt egy medalion, amelyen egy uralkodó koronát visel, de a korona keresztény jelképei miatt a kánnal való azonosítása nem egyértelmű. Borisz-Mihály kánról (852–889), szintén maradt fent egy közel kortárs ábrázolás (egy évszázados eltéréssel). Egyéb forrás híján azonban kérdés, hogy az ábrán található korona mennyire felelt meg a valóságosnak. Arról ugyanis írott forrás tanúskodik, hogy a Krum-dinasztia koronája 971-ben egy csata után elveszett. Későbbi ábrázolásokon (pl. Jóannész Szkülitzész krónikájában) ugyan látható, amint Jóannész Tzimiszkész (924–976) bizánci császárnak átnyújtják a bolgár koronát, de az ábrázoláson lévő korona autentikussága ugyancsak megkérdőjelezhető. Egyrészt a két fennmaradt ábrázoláson a korona nem egyforma, másrészt a 11. századi krónika sem egykorú az ábrázolt eseménnyel. A királyválasztás ceremóniájáról szintén Szkülitzész krónikája tudósít, mégpedig Delján Péter megválasztása (1040) kapcsán, aki Géza magyar nagyfejedelem unokája, egyben Szent István király unokaöccse volt.
A X. századra keltezett preszlavi kincsben fennmaradt egy diadém, amely a bolgár történészek szerint uralkodóé lehetett, de nem biztos, hogy koronázási viseletnek számított. Múzeumban őrzik I. (Nagy) Simeon (863/865–927) eredeti pecsétnyomóját, ahol azonban a korona nem látszik rongálódás miatt. Emellett megtalálták utóda, I. Péter (927–969) pecsétnyomóját is. Az első cári dinasztiáról több vonatkozó ismeretünk nincsen.
A második bolgár cárság korában használt koronázási ékszerekről és azok sorsáról még ennyi sem ismeretes. Így a történészek ma is kutatják, hogy Kalojan cár III. Ince pápától kapott 1204-i évi új koronájának, amelyet aztán 1395-ig viseltek a bolgár uralkodók, mi lett a sorsa.
A fentiek nyomán valószínűleg a megbízott szobrászművész személyes alkotói kiváltsága volt, hogy a 2015-ben, Szófiában felavatott I. (Nagy) Sámuel (976/997–1014) szobrán milyen koronát álmodjon meg. Sámuel koronájáról ugyanis konkrétan ismeretes, hogy 1018 után nyomtalanul eltűnt. Bár a Bulgáriába látogató magyar turisták első látásra talán meglepődnek e merész művészi döntés miatt, érdemes arra gondolni, hogy a magyar Szent Korona adaptációja mögött feltehetőleg az a szándék húzódik, hogy egy kortárs, 10-11. század fordulóján keletkezett koronát ábrázoljon, egyszerre utalva a bizánci hagyományokra és zárt jellege miatt a függetlenségre.
Demeter Gábor
Irodalomjegyzék
- Milanova, Albena: „Nenadminat po szila i nenadminat po hrabroszt.” – Balgarszkijat car Szamuil. Szófia: Nacionalen Archeologičeski Institut s Muzej, 2014.
- Nikolov, Georgi N.: Balgarszkijat car Szamuil i negovoto vreme. Szófia: Bălgarsko Sdruženie na Rodovete ot Makedonija, 2014.
