A Magyar Tudományos Akadémia közzé tette a Lendület program pályázati felhívását 2024-ben induló kutatócsoportok létrehozására. A Lendület Program célja a hazai fiatal kutatóbázis erősítése, a fiatal kutatók önállósodási törekvéseinek támogatása, valamint a továbblépés lehetőségének biztosítása a rangos hazai és/vagy nemzetközi posztdoktori vagy kutatási támogatásokra korábban már sikeresen pályázó kutatók számára.
Pályázni a korábbi évekhez hasonlóan két kategóriában lehet. Az I (Induló) kategóriában 40 év alatti, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal kutatók, illetve a H (Haladó) kategóriában sikeres önálló kutatói pályát folytató kutatók pályázhatnak.
A pályázatban kizárólag új, vagy a kutatóhelyen legfeljebb 5 éve kiemelkedő eredménnyel művelt kutatási témára lehet pályázni. A teljes támogatási időszak maximum 5 év, a támogatási összeg minimum évi 25, maximum évi 40 (a H kategóriában 50) millió forint lehet.
A pályázati feltételekről, a vezető kutatókkal szemben támasztott elvárásokról a pályázati felhívásban olvashatnak részletesen.
A pályázat benyújtásának határideje: 2024. február 12.