Az Erdély Öröksége Alapítvány pályázati felhívást tett közzé Erdély történelmével, Erdélynek a magyarság történetében betöltött szerepével, történeti hagyományainak feltárásával foglalkozó kutatók számára. Az alapítvány a 2023. évben a fenti tárgykörben, elsősorban magyar nyelvű tudományos eredményeket tartalmazó könyvek – többszerzős tanulmánykötet kivételével – nyomtatott és/vagy elektronikus formában történő kiadását támogatja.
A pályázás feltétele a Master szintű egyetemi diploma megléte, előnyben részesülnek az MTA köztestületének tagjai.
A pályázatot 2023. február 7-től 2023. március 17. 14 óráig (magyarországi idő szerint) az Akadémiai Adattárhoz kapcsolt Egységes Pályázati Keretrendszeren (EPK) keresztül kell benyújtani ezen a linken.
A Magyar Tudományos Akadémia honlapján megjelent a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj idei felhívása, amely itt érhető el.
A pályázat célja kiemelkedő minőségű tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű, kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésének, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülésnek elősegítése. A pályázat valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban benyújtható.
Pályázni olyan doktori fokozattal rendelkező, 45. életévüket még be nem töltött kutatók tudnak, akiknek nincs más, személyi juttatás kifizetésére is felhasználható ösztöndíjuk. A pályázat tartalmi és formai követelményeire vonatkozóan a kiírásban találnak részletes információkat.
A pályázatokat az MTA elektronikus pályázati rendszerébe kell feltölteni 2023. március 10. 12 óráig.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közzétette az idei évre szóló Klebelsberg Kuno-ösztöndíj elnyerésére kiírt pályázati felhívását. A javasolt kutatási témák országonkénti bontásban megtalálhatók a felhívásban, amelyben olvashatnak a pályázási feltételekről és tudnivalókról is.
A jelentkezést pályázati adatlapon lehet benyújtani 2023. február 16-ig.
A felhívás a balassischolarship.kormany.hu oldalon is elérhető.
A Mathias Corvinus Collegium Posztdoktori Könyvkiadási Programjuk keretében olyan fiatal kutatók jelentkezését várják, akik doktori disszertációjukat 2015 és 2022 között védték meg, és akik úgy érzik, hogy doktori disszertációjuk témája a szélesebb körű oktatási és ismeretterjesztő tevékenység szempontjából releváns.
A nyertes pályázó vállalja, hogy 12 hónap alatt elkészít disszertációjából egy ismeretterjesztő könyv alapjául szolgáló kéziratot, amely az MCC kiadásában fog megjelenni. Évente egy pályázó vesz részt a Programban, aki havi nettó 100.000 forint díjazásban részesül 12 hónapon keresztül, a közösen egyeztetett modulok teljesítésével. A Programban való részvételnek nem kizáró feltétele, hogy a pályázó más intézménynél is ösztöndíjban részesül.
A Programra 2023. február 5-ig lehet jelentkezni ezen a felületen. További információk ITT érhetőek el.
A Magyar Tudományos Akadémia honlapján már olvasható a Lendület-kutatócsoportok létrehozására kiírt pályázati felhívás.
A fontosabb pályázási feltételek:
Pályázni a korábbi évekhez hasonlóan két kategóriában lehet. Az I (Induló) kategóriában 40 év alatti, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal kutatók, illetve a H (Haladó) kategóriában sikeres önálló kutatói pályát folytató kutatók pályázhatnak.
A pályázatban kizárólag új, vagy a kutatóhelyen legfeljebb 5 éve kiemelkedő eredménnyel művelt kutatási témára lehet pályázni.
A teljes támogatási időszak maximum 5 év, a támogatási összeg minimum évi 25, maximum évi 40 (a H kategóriában 50) millió forint lehet.
A pályázat benyújtása: A pályázatokat a MTA elektronikus pályázati felületén keresztül kell benyújtani.
A pályázatok benyújtásának végső határideje 2023. január 31. 16.00 óra