Június vége óta a nyomtatott és a digitális magyar sajtóban szinte folyamatosan lehet olvasni a magyar bölcsészettudománynak a magyar őstörténet témájában elért újabb nemzetközi sikeréről. A magyarság őstörténete – a tudósvilág ezt már régóta tudja – nem szűk körű belügy. A „nemzetközi siker” kifejezés ugyanis mind a kutatásra, mind pedig a kutatás eredményének publikálására érvényes. A kutatást orosz, ukrán és magyar tudósokból összeállt csapat végezte; 18 egyetem és kutatóintézet 25 régész, antropológus és genetikus szakembere több évig tartó munkájából született az a tanulmány, melyet egy rangos tudományos szakfolyóirat, az Oxford University Press Human Molecular Genetics című kiadványa közölt. A tanulmány címe: Tracing genetic connections of ancient Hungarians to the 6th–14th century populations of the Volga-Ural region – vagyis A korai magyarság genetikai kapcsolatainak nyomon követése a VI-XIV. századi Volga-Urál régióban élt népesség vizsgálatával.
Erről a területről ilyen nagy egyedszámú, ennyire átfogó archeogenetikai vizsgálat még nem készült ebben a témában. A kutatás eredménye szerint a honfoglaló népesség (amelynek elitjét a kutatás mostanáig Belső-Ázsia és Kelet-Ázsia felől, tehát a hun, türk, afgán irányból származtatta) erős szálakkal kötődik a Volga-Urál régióhoz, a mostanság hantik, manysik, baskírok, tatárok lakta területekhez. Népszerű, iskolai történelemkönyvben előforduló nevén: a magyar őshazához. A tudományos szakfolyóiratokban bevett szokás szerint felsorolják a cikk összes szerzőjét, akik között első helyen olvasható Szeifert Bea neve. A vele készült interjú a Népszavában itt olvasható. (Fotó: Béres Márton | Forrás: Népszava)
