A Magyar Tudós Társaság már 1832-ben elhatározta, hogy összegyűjti és közzéteszi a magyar népdalokat. Bár a dallamok publikálása nem valósult meg a tervezett formában, a fennmaradt népdalgyűjtemények – köztük Tompa Mihályé és Arany Jánosé – a XIX. századi magyar kultúra értékes dokumentumai. A folklorista Vikár Béla 1896-ban az objektivitásra törekvő modern népzenegyűjtés alapját vetette meg a népdalok gépi rögzítésével. A modern magyar népzenetudományt megteremtő Bartók Béla és Kodály Zoltán 1913-ban fordult a Magyar Népköltési Gyűjteményt kiadó Kisfaludy Társasághoz saját, mintegy háromezer népdalnyi gyűjtésük, illetve az akkor rendelkezésre álló további két-három ezer, hitelesnek tekinthető magyar népdal tudományos kiadásának tervével. A pozitív bírálat ellenére – olvasható Riskó Katának, a HUN-REN BTK Zenetudományi Intézet tudományos munkatársának tanulmányában – erre csak két évtizeddel később nyílt lehetőség.
