A Mongol Birodalom eurázsiai „szuperhatalomként” az akkori világ legütőképesebb hadseregét zúdította Magyarországra, méghozzá óriási létszámmal. Tapasztalt, remekül képzett, fegyelmezett haderő volt, a kor legmodernebb haditechnikájával. A fél világot meghódító sereg mindössze két alkalommal vallott kudarcot.
A magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája volt a Sajó-menti (vagy muhi) vereség 1241 áprilisában, és ami utána jött: a tatár pusztítás. Országrészek váltak lakatlanná, a király menekülni kényszerült, az ellenség csaknem egy évig rabolta, fosztogatta az országot. Ám a magyarok sokkal keményebb ellenállást tanúsítottak, mint azt ma a közvélekedés tartja, és IV. Béla szerepét sem indokolt negatívan értékelni. Sőt. A Batu vezette mongol had 1242 tavaszán úgy hagyta el az országot, hogy az megőrizte függetlenségét és talpra tudott állni. Hatalmas eredmény, hiszen egészen kevés uralkodó és nép mondhatta el magáról a XIII. században, hogy szembeszállt a korabeli „szuperhatalommal”, a világ akkori legnagyobb, legkeményebb hadseregével, és túlélte. Ennek persze nyilván rajtunk kívül álló okai is voltak, de mára tarthatatlan a nézet, miszerint a Magyar Királyság teljesen kiszolgáltatott volt, vezetői pedig hibát hibára halmozva csak rontottak a helyzeten. Az ELTE vezetésével számos intézmény részvételével alakult kutatócsoport „Tatárjárás 1241 – A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai összefüggései” néven, amely hosszú idő után modern szemlélettel, tudományágak összefogásával vizsgálja újra a magyarországi tatárjárás eseményeit és következményeit. A részletekről, az új eredményekről és értelmezésekről már több cikkben beszámoltak a 24.hu-n, a folytatásban ezúttal Csiky Gergelyt, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársát kérdezték a Mongol Birodalom hadseregéről, amelyről a kortársak a legnagyobb elismeréssel szóltak.
A teljes cikk itt olvasható. (Kép: Dzsingisz kán szobra Mongóliában. Ergen Sezgin / Anadolu Agency / Getty Images)
