A modern nemzetfogalom megszületése a XIX. század elejétől rengeteg feszültséget szült a Kárpát-medencében nemzetiségeink vélt és valós sérelmeitől az 1848–49-es véres eseményeken keresztül Trianonig, majd az utódállamok sokszor durva, elnyomó kisebbségi politikájáig, kitelepítésekig és pogromokig hosszú a sor.
Azelőtt évszázadokon át senkit nem érdekelt, hogy valaki románul, tótul, csehül vagy magyarul káromkodik, miközben az országra törő aktuális hódítót üti, közös volt az érdek és a cél, Közép-Európa népei nem élték volna meg a modern kort egymás segítsége nélkül. A XIX. század viszont gyökeres változást hozott, a mindenkori politika megbocsáthatatlan bűne történelmi személyek, események kisajátítása úgy, hogy közben saját koruk értékrendjét, elvárásait húzzák rá. Nyilvánvalóan ezek a kreációk szivárognak át a közvéleménybe is ezernyi formában, és csak egy hang marad hallhatatlan, az objektív történettudományé. Márpedig a tudomány olyan egyszerűen ragadja nyakon a Mátyás származását firtató dilemmát, miként Nagy Sándor oldotta meg a gordiuszi csomót:
Ha valaki időutazóként bebocsátást nyerne Mátyáshoz, és faggathatná arról, hogy magyarnak vagy románnak vallja-e magát, nem kapna választ. A király csak nézne rá csodálkozva, magát a kérdést sem tudná értelmezni – mondta a 24.hu-nak Horváth Richárd, intézetünk tudományos főmunkatársa, akivel Mátyás 1443. február 23-ai születésének évfordulóján beszélgetett Bihari Dániel újságíró arról, hogy mit mond a mai, objektív történettudomány az uralkodó származásáról.
Kép: Mátyás-szobor Kolozsváron. Fotó: BOGNÁR TIBOR / PHOTONONSTOP / AFP
