Ismertető

A Glossza májusi rendhagyó felvételén élő közönség előtt a Platon Karataev zenekarból Balla Gergellyel és Czakó-Kuraly Sebestyénnel beszélgetünk arról, hogy milyen az alkotás folyamata, mit jelent számukra a szöveg, amelynek meghaladása, létra-szerűsége visszatérő motívum a dalaikban? Mennyire korlátozza vagy éppen szabadítja fel a nyelv a szöveget? Hogyan kísérleteznek szövegeikben a transzcendens kifejezésével, milyen irodalmi/filozófiai hagyományok hatnak rájuk, hogyan született a dalszövegkötet ötlete és milyen költői koncepciót szeretnének a jövőben megvalósítani?

A másfél órás beszélgetést a duó akusztikus formációban előadott dalai egészítik ki.

Időpont: 2023. május 4., csütörtök 18 óra

Helyszín: a Magyar Tudományos Akadémia Székháza, 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

Az esemény a helyszínen megvásárolható támogatói jeggyel (2.000 Ft) látogatható.

A Platon Karataev zenekar dalaira jellemző a szövegcentrikusság: a „szöveg az origó” hangzik el az egyik velük készült interjúban is. Középpont, de egyben kiindulópont is, hiszen a dalokban megjelenik egy folyamatos küzdelem is, hogy a szöveghez kötöttségen túllépjenek. A szöveg Ariadné fonala, amely azonban nem kiutat jelzi, hanem Simone Weil és Pilinszky filozófiai hagyományához kapcsolódva, a labirintus mélyébe vezet. A szöveg és zene egysége teremti meg a Platon Karataevnél azt az önmagunkba merülést, amely a középponthoz közelítve egyfajta perspektívatágítást is létrehoz. Erről a pontról körültekintve a saját lét egzisztenciális tapasztalatai (mint a veszteség/gyász, szerelem) és a transzcendencia, az istenkérdés kerülnek előtérbe. Hogyan lehet eljutni a labirintus közepébe? Mit találunk ott és mégis hogyan lehet kifejezni azt? De talán a legfontosabb kérdés, amely a Platon Karataev harmadik, magyar nyelvű lemeze kapcsán felmerül: hogyan vezessünk el másokat a labirintus belsejébe? A kérdésre Simone Weil gondolatával válaszolhatnánk:

„Mert ha nem veszti el bátorságát, ha folytatja útját, csaknem biztos, hogy végül is eljut a labirintus belsejébe. És ott Isten várja, hogy fölfalja. Később kievickél, de megváltozva, másként, kit fölfalt és megemésztett az Isten. Akkor a nyílás elé áll őrnek, hogy szelíden betessekélje azokat, kik befelé igyekeznek.” 
(Simone Weil: Ahol elrejlik az Isten. In: Ami személyes és ami szent. Ford.: Pilinszky János–Reisinger János–Szedő Dénes. Budapest: Vigilia, 1983. p. 134.)