+36 1 224 6700   

Eseménynaptár

A Schmidt Éva Archívum honlapjának bemutatója
2024. július 9., Kedd, 15:00

Ismertető

A HUN-REN Bölcsészettudományi Központ Néprajztudományi Intézet és a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont együttműködésének köszönhetően készült el a Schmidt Éva életművét bemutató honlap, amelynek bemutatása 2024. július 9-én (kedden) 15 órakor kezdődik az MTA Humán Tudományok Kutatóházában.

Két éve nyílt meg a kutatók számára az obi-ugor népek neves kutatójának, Schmidt Évának a hagyatéka. A páratlan gyűjteményt feldolgozó munka két egymásra épülő projekt keretében indult meg. A teljes hagyaték rendszerezése, feldolgozása több éves kutatómunka során valósulhat csak meg. Az elkészült, bemutatásra váró honlap jelentősége abban áll, hogy lehetővé teszi a folyamatos kutatómunka eredményeként bővülő kutatási anyagok közzétételét.

A rendezvény vendégei Rima SzlepenkovaTamara PjatnyikovaLjudmila HomljakZoja Rjabcsikova, Schmidt Éva egykori hanti munkatársai és segítői lesznek, akik az eddigi feldolgozásban is részt vettek, és akiknek az együttműködésére reményeink szerint a továbbiakban is számítani lehet.

  • Időpont: 2024. július 9. (kedd) 15 óra
  • Helyszín: MTA Humán Tudományok Kutatóháza, földszinti tanácsterem (1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4.)

Az eseményt Prószéky Gábor, a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója nyitja meg.

A bemutató házigazdája Szilágyi Zsolt, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa lesz.

A bemutató részletes programja ide kattintva letölthető (pdf).

meghivo schmidt eva

Helyszín