A Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozatához igazítva előadónapot szervez a HUN-REN BTK Régészeti Intézet 2024. november 26-án:
NÉPVÁNDORLÁS KORI RÉGÉSZETI LELETKORPUSZOK
HUN-REN „Hiánypótló kutatási témák” KSZF-13/2023
című projekt bemutatója
Időpont: 2024. november 26., kedd 10–12 óra
Helyszín: HUN-REN BTK Régészeti Intézet
MTA Humán Tudományok Kutatóháza, 1097 Budapest Tóth Kálmán utca 4., II. emelet, tanácsterem
Az előadónap részletes programja ITT érhető el.
A népvándorlás kori régészeti leletkorpusz-sorozatok munkálatai a teljes 4–11. századi magyarországi leletanyag összegyűjtésére, feldolgozására és a leletkorpusz létrehozására irányulnak. A projekt keretében olyan emblematikus lelőhelyek leletanyagainak közlésére is sor kerül, amelyek régészeti értékelése meghatározó lehet a jövőbeli kutatások számára. A jelenleg zajló, három év alatt megvalósuló projekt célja a magyarországi népvándorlás kori leletanyag feldolgozásának és forráskiadásának folytatása új elméleti és gyakorlati módszerek alapján, valamint a leletkorpusz online és nyomtatott formában történő közzététele.
A kötetek intézmények közötti széleskörű együttműködésben valósulnak meg a már korábban kialakított formában. Együttműködő partnerek a HUN-REN BTK Régészeti Intézet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, és a Magyar Nemzeti Múzeum, továbbá a leletanyagokat őrző intézmények és a korszak elismert kutatói.
A népvándorlás kori régészet elemi érdeke, hogy folytatódjon a feltárt és közöletlen leletanyagok rendszeres, az újabb módszertani elvárásoknak megfelelő feldolgozása és egységes szempontú, tudományos igényű kiadása. A korpusz-sorozatok feladata nemcsak a régi leletanyag kiadása, hanem főleg az új ásatásból származó, korszerű megfigyeléseket tartalmazó, nagy tudományos potenciállal rendelkező leletanyagok bekapcsolása a tudományos vérkeringésbe.
A projekt első kutatási ciklusában a kötetek a Monumenta Avarorum Archaeologica, a Magyarország honfoglalás kori és kora Árpád-kori sírleletei, valamint a 2023-ban útjára indult Monumenta Archaeologica Barbarorum inter Pannoniam Daciamque korpusz-sorozatokban jelentek meg. A HUN-REN BTK Régészeti Intézet A népvándorlás kori régészeti leletkorpuszok című kutatási tervének folytatására 2024 során ismét támogatást nyert, így a munka a közeljövőben tovább folytatódhat.
Megjelent új kötetek
Új sorozatként, két kötettel indult útjára 2023-ban a Monumenta Archaeologica Barbarorum inter Pannoniam Daciamque (MABiPAD) című korpusz-sorozat. A sorozattal a népvándorlás kori korpuszok célkitűzése a római kori barbárok leletanyagának feldolgozásával és közzétételével egészült ki. Szerkesztői Vida Tivadar és Masek Zsófia, a HUN-REN BTK Régészeti Intézet és az ELTE BTK Régészettudományi Intézet képviseletében.
Nagy, Margit: Das barbarische Gräberfeld Budapest-Péceli út aus der jüngeren Kaiserzeit (2.-4. Jahrhundert n. Chr.). Monumenta Archaeologica Barbarorum inter Pannoniam Daciamque 1/1-2. Budapest 2023.
A monográfia az Aquincummal szembeni pesti oldalon, a Budapest-Rákoscsaba, Péceli út mentén 1971 és 1989 között feltárt legnagyobb római császárkori temető 270 sírjának leletanyagát adja közre. A temetőben megfigyelhető rítusok és a leletanyag, köztük az ékszerek, viseleti tárgyak, amulettek stb. széles körű földrajzi és kulturális kapcsolatokra utalnak és arra engednek következtetni, hogy a Rákos-patak menti temetőt a 2. század utolsó harmadától a 4. század végéig szarmata és germán népesség lakta. Az Aquincummal szembeni Duna-part a határvédelemben betöltött szerepe miatt a római kor kutatásának figyelmét is felkeltette.
Masek Zsófia: A Közép-Tisza-vidék településtörténete a Kr. u. 4–6. században. Szarmaták, hunok, gepidák. Monumenta Archaeologica Barbarorum inter Pannoniam Daciamque 2. Budapest 2023.
A kötet a Közép-Tisza-vidék térségében vizsgálja a településtörténeti és népi átalakulásokat a szarmata kor végétől a hun koron át egészen az avar korszak elejéig. Habár a Tisza-vidék római kori és kora népvándorlás kori története és régészete régóta kutatott, a közép-Tisza-vidéki közösségekről eddig jobbára csak kisebb régészeti közlések, elsősorban a társadalomtörténeti és kulturális kérdésekre összpontosító temetők értékelései jelentek meg. E kötet döntő részét a rákóczifalvi kora népvándorlás kori település értékelése teszi ki: a 9,5 hektáron elterülő település részletesen feldolgozott kerámiájának mennyisége megközelíti a 19 000 töredéket. A feldolgozás a településrégészet modern, komplex kutatási módszereivel egészül ki, betekintést nyújtva a népvándorlás kori heves politikai átalakulások közepette az életmódban bekövetkezett változásokról. A monográfia új nézőpontból közelíti meg a népvándorlás kori kulturális és életmódbeli szakadások és folytonosságok kutatását is.
Az 1994-ben alapított Monumenta Avarorum Archaeologica (MAA) sorozatban – szerkesztők: Garam Éva és Vida Tivadar – 2023-ig 12 kötet jelent meg. Jelen támogatás keretében a sorozat 13. kötete készült el. Az alapítószerkesztő, Garam Éva halála után a sorozat szerkesztőbizottsága új tagokkal bővült: Vida Tivadar mellett a középgeneráció képviseletében a HUN-REN BTK Régészeti Intézet, az ELTE BTK Régészettudományi Intézet és az MNMKK Nemzeti Régészeti Intézet kollégái, Bollók Ádám, Rácz Zsófia és Szenthe Gergely személyében.
Pásztor, Adrien – Vida, Tivadar: The Avar period cemetery at Budakalász I, 1-2. Monumenta Avarorum Archaeologica 13. Budapest 2024.
A budakalász-Duna-parti avar kori temető egy stratégiailag fontos dunai átkelőhelynél, a Luppa-szigettel szemben helyezkedik el. A feltárt 1570 sír egy nagyobb temető harmada vagy negyede lehet. A temetőt a kora 6. század végén helyi késő antik és Meroving kultúrájú csoportok nyitották, akiknek a kultúrája részben korábbi helyi hagyományokat mutat, részben párhuzamos az egykorú nyugat-európai és kora bizánci fejlődéssel. A 7. század elején sztyeppei nomád kultúrájú népcsoport telepedett ide, vezetőiket nagy kamrasírokba, lóval és fegyverekkel együtt temették el. E közösség felügyelte az átkelőhelyet, de tagjai részt vettek a balkáni-bizánci hadjáratokban is, zsákmányukra a vadászjelenetes öntött sárgaréz korsó, egy kis bronz harang és Herakleios császár solidusa utal. Annak ellenére, hogy a temető sírjait 90%-ban megbolygatták, látványos leletek – pl. ékszerek, viseleti tárgyak – mutatják a közösség kulturális sokszínűségét, életmódját. A lovassírok és az önálló lósírok száma 87. A temető kulturális képe jelentősen átalakult a 7. század végén; az öntött griffes és növényi mintás veretek alapján a temetőt a 8. században is használták.
A Magyarország honfoglalás kori és kora Árpád-kori sírleletei (MHÁS) korpuszsorozat első kötete 1996-ban jelent meg. A sorozat szerkesztői Kovács László (HUN-REN BTK Régészeti Intézet) és Révész László (SZTE BTK Régészeti Tanszék). A HUN-REN BTK Régészeti Intézet, a Szegedi Tudományegyetem és az MNMKK Nemzeti Régészeti Intézet együttműködésében 2020-ig 14 kötet jelent meg, jelen támogatás keretében a 15. kötet készült el.
Szigeti Judit: Halimba-Cseres honfoglalás és kora Árpád-kori temető. Magyarország honfoglalás kori és kora Árpád-kori sírleletei 15. Budapest 2024.
A kötet a Török Gyula által feltárt és sokat vitatott értékeléssel közölt halimbai nagy kiterjedésű, 932 síros honfoglalás- és Árpád-kori temető modern feldolgozását tartalmazza. A monográfiában az eredeti dokumentációra támaszkodva újra közlésre kerültek a sírleírások is. A háromszáz éven át használt sírmező kiemelten fontos információkkal szolgál a 10–12. századi anyagi kultúra tanulmányozásához.
A sorozatok online elérhetősége
A projekt keretében kitűzött cél volt a kötet sorozatok online elérhetőségének és DOI azonosítókkal való ellátásának biztosítása. Ennek érdekében a korábbi köteteket visszamenőleg is DOI azonosítókkal láttuk el. Az MTA Könyvtár és Információs Központ munkatársai elkészítették a kötetek minőségi szkennelését, a PDF kötetek bekerültek az MTA REAL Repozitóriumba is, valamint elérhetőek a HUN-REN BTK Régészeti Intézet honlapján is:
Monumenta Archaeologica Barbarorum inter Pannoniam Daciamque:
https://ri.abtk.hu/hu/cikkek/97-kiadvanyok/monographs/series/mab/918-mabpd-hu
Monumenta Germanorum Archaeologica Hungariae:
https://ri.abtk.hu/hu/cikkek/115-kiadvanyok/monographs/series/corpus/mgah/1080-mgah-hu
Monumenta Avarorum Archaeologica:
https://ri.abtk.hu/hu/cikkek/89-kiadvanyok/monographs/series/corpus/maa/125-maa-hu
Magyarország honfoglalás kori és kora Árpád-kori sírleletei:
https://ri.abtk.hu/hu/cikkek/116-kiadvanyok/monographs/series/corpus/mhkas/1082-mhkas-hu