Ismertető

A HUN-REN BTK Filozófiai Intézetének Klasszikus és Kora Modern Filozófiatörténet Kutatócsoportja szervezésében kerül sor a Filozófiatörténet a 21. században című konferenciára.

Időpont: 2024. november 14-15. csütörtök-péntek

Helyszín: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4.

Az előadások absztraktjait és a további részleteket a konferencia oldalán olvashatják.

Az esemény a Facebookon is elérhető, ezen a linken.

A konferencia témája:

A filozófiatörténet ma nem az, ami volt. Míg korábban a történeti irányú vizsgálódás önmagunk – e lényegénél fogva történeti lény – megértésének és kiművelésének kitüntetett útját jelentette, mára elvesztette ezt a szerepét, vagy legalábbis egy eszközzé vált a sok közül. És nem csak azért, mert a nagy elbeszélések végét követő időkben bizalmatlanul tekintünk “az ember lényegénél fogva” kezdetű mondatokra, hanem azért is, mert a filozófiatörténet művelésének (az iménti szemponttól nem függetlenül) alaposan megváltozott az elemi közege. Ennek szemmel látható tünete – amellyel a filozófiatörténészeknek szembe kell nézniük – az írásbeli kultúra átalakulása az elektronikus média és a vizuális kommunikáció korában. Az a tény, hogy az olvasás szerepe össztársadalmi szinten visszaszorulóban van, hogy a történeti tudásnak kevésbé van evidens helye önmagunk elsajátításának folyamataiban, hogy – ezzel párhuzamosan – minden korábbinál részletesebb történeti információk tömege érhető el egyetlen kattintással, megváltoztatja az emlékezethez fűződő viszonyunkat, s egyszerre fojtogat a megfogyatkozó levegő szűkösségével és az információk példátlan tömegével. – Szűkösséggel, mert a közös emlékezetben őrzött, kutatott és ápolt összefüggések egyre kevésbé tartanak igényt bárkinek is a figyelmére. A filozófia művelői maguk is nem egyszer tekintik példatárnak a filozófia történetét, és elnéző mosollyal fogadják a történészek észrevételeit, hogy “már az ókorban is”... Ugyanakkor a bőség is fojtogató, mert a publikációs kényszer által is felpörgetett kutatások a historikus ismeretek olyan dömpingjét termelik, hogy a filozófiatörtésznek – ha helyt akar állni a publikációs termelésben, vagy (pozitívabban fogalmazva) ha az adott pillanatban releváns kérdésekhez kíván hozzászólni – specialistának kell lennie. S még így, specialistaként is aligha tudja akár csak áttekinteni is azoknak a publikációknak a tömegét, amelyek a legszűkebb szakterületéhez tartoznak. Mindezt azonban tekinthetjük áldásnak is. Megszabadulva a kulturális küldetéstudattól és a kánonok kényszerétől, ma ösvények és rejtekutak sokaságát fedezzük fel a tájon, és szabadon adhatjuk át magunkat egy-egy korszak lelkesítően gazdag szövetét kutatva a megértés kalandjának. Akárhogy is nézzük, a helyzet új, s kérdések sokaságával szembesít bennünket, például az alábbiakkal:

• Látjuk-e a történeti ismeretek viszonyát a mai ember önelsajátításának kérdéseihez?
• Hogyan viszonyul a filozófia a filozófiatörténethez?
• Mi a szerepe a filozófia történetének a “nagy elbeszélések halála” után? Hogyan viszonyulnak egymáshoz a különböző jellegű és formájú filozófiatörténeti munkák?
• Hogyan hat a filozófiatörténészi munkára az információ robbanásszerű növekedésével járó globalizált kulturális környezet Létezik-e ma filozófiatörténeti kánon, s ha igen, hogyan alakult át az elmúlt évtizedekben?
• Mit jelent a mai filozófiatörténet számára az angolszász túlsúly?