Az I. András király sírjának márvány fedlapjaként ismert sírkő felemelésével vette kezdetét a „Tihanyi Királykripta multidiszciplináris kutatása” című projekt keretében megvalósuló régészeti hitelesítő ásatás. Az ünnepi eseményen részt vett Balogh Balázs, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, Szovák Kornél, a BTK Moravcsik Gyula Intézet igazgatója, a projekt vezetője, valamint a kutatásba bevont szakemberek is.


A mintegy 450 kg súlyúra becsült márvány sírkő elmozdítására Módy Péter kőszobrász-restaurátor vezetésével, miközben Várszegi Asztrik püspök, emeritus pannonhalmi főapát, Mihályi Jeromos tihanyi perjel és Sárai-Szabó Kelemen győri perjel vezetésével a tihanyi bencés közösség tagjai rövid halotti imádságot végeztek.

Tihanyi Kiralykripta2Képkivágás a SZILÁRD KŐSZIKLÁRA – A Tihanyi Királykripta régészeti feltárása - 2. rész című videóból

Az ünnepség után Balogh Balázs elmondta:

„Megilletődve állok itt a Bölcsészettudományi Kutatóközpont vezetőjeként a Tihanyi Apátság altemplomában, a felnyitott királykripta előtt. A mai nappal széleskörű egyeztetés, tervezés és alapos szervezőmunka után egy nagy jelentőségű munka veszi kezdetét. Nagy jelentőségű ez munka az egyház, a tudomány, a kegyelet és a nemzeti identitás szempontjából is. Büszkék vagyunk arra, hogy a Bölcsészettudományi Kutatóközpont koordinálhatja ezt a nagy vállalkozást, amelyben múzeumok, kutatóintézetek, egyetemek munkatársai vesznek részt. Ez egy multidiszciplináris kutatás lesz, amelyben régészek, antropológusok, művészettörténészek és más diszciplináris érdekeltségű kutatók dolgoznak. Nagyon bízom benne, hogy áldás lesz ezen a munkán.”

Tihanyi Kiralykripta BBBalogh Balázs. Képkivágás a SZILÁRD KŐSZIKLÁRA – A Tihanyi Királykripta régészeti feltárása - 2. rész című videóból

Szovák Kornél kiemelte, hogy a „Tihanyi Apátság alapító oklevele a magyar történelem első eredeti formában fennmaradt dokumentuma, a magyar nyelv, illetve a finnugor nyelvcsalád legkorábbi, többé-kevésbé összefüggő nyelvemléke.” Hozzátette, hogy „alapvetően maga a királykripta mint a magyar román kor kiemelkedő emléke, és a benne rejlő királysír (vélhetőleg a maradványok között I. András király, esetleg fiának Dávid hercegnek a csontjai) és az idő közben megszületett technológiai lehetőségek inspirálták arra az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot, hogy az intenzív kutatómunkában részt vegyen.”

A BTK Moravcsik Gyula Intézetének igazgatója reményét fejezte ki, hogy a mostani hitelesítő feltárások és munkálatok a Tihanyi Apátság nemsokára elérkező ezredik születési évfordulójának méltó ünnepéhez hozzá fognak járulni.

Tihanyi Kiralykripta SZKSzovák Kornél. Képkivágás a SZILÁRD KŐSZIKLÁRA – A Tihanyi Királykripta régészeti feltárása - 2. rész című videóból

Lővei Pál, a BTK Művészettörténeti Intézet munkatársa kiemelte, hogy „a helyszín, a Tihanyi altemplom a magyarországi művészet és a magyarországi művészettörténet számára egy alapvetően fontos helyszín. A 11. századból eleve nagyon kevés emlékünk maradt meg, még kevesebb az olyan, mint ez, amely térélményt is ad, és nagyon fontos abból a szempontból is, hogy meglehetősen pontosan lehet keltezni.”

A művészettörténész kitért a hely különleges anyaghasználatra is, és hozzátette:

„Számomra ez a helyszín nemcsak egy objektív tudományos kutatási téma, hanem emocionális szempontból is fontos: gyerekkorom óta járok ide. A hely látogatása talán művészettörténész voltomban is egy döntő momentum volt.”

Lovei PalLővei Pál. Képkivágás a SZILÁRD KŐSZIKLÁRA – A Tihanyi Királykripta régészeti feltárása - 2. rész című videóból

A sírkő elmozdításával hozzáférhetővé váltak az 1953-as ásatás után kialakított betonkoszorúba behelyezett, a kripta feltáráskor előkerült emberi csontmaradványok, amelyeket Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus vizsgált meg és helyezett megfelelő környezetbe későbbi vizsgálatok céljából.

„A legfontosabb kérdés a csontok kapcsán az, hogy a kripta temetkezésének melyik fázisát képviselik, ha nagyon korai időpontot reprezentálnak a csontok, akkor jöhet szóba a részletesebb vizsgálat.” – mondta a kutató.

Tihanyi Kiralykripta MBG MPMende Balázs Gusztáv és Módy Péter.
Képkivágás a SZILÁRD KŐSZIKLÁRA – A Tihanyi Királykripta régészeti feltárása - 2. rész című videóból

A következő héten a falkutatási munkákkal folytatódik a projekt Simon Anna műemléki szakértő felügyeletével.

A SZILÁRD KŐSZIKLÁRA – A Tihanyi Királykripta régészeti feltárása - 2. rész megtekinthető a Tihanyi Apátság és a BTK Youtube csatornáján egyaránt.