A Családtörténetek című blogon „Amazonok királysága” vagy „tudományok műhelye”? Nőnevelés és női irodalmi kör egy 18. század erdélyi főúri famíliában című cikkében V. László Zsófia, Budapest Főváros Levéltára főlevéltárosa egy 18. századi erdélyi főúri család olyan asszonyait idézi meg, akik korukban kivételnek számító módon – a hagyományos női szerepek betöltése mellett – szellemi alkotómunkával hagytak nyomot maguk után.
Munka vagy család? Meg tud-e felelni egy nő mindkét szerepben, illetve mit vár el tőle a társadalom? Ezek kérdések manapság még mindig sokakat foglalkoztatnak. Bármily meglepő, már egy 18. századi nemesasszony is szembesülhetett olyan a vádakkal, hogy a szellemi tevékenységet helyezi előtérbe a családi élet, a háziasszonyi teendők rovására. Vajon milyen lehetőségei lehettek egy korabeli nőnek a szellemi alkotómunkára, és hogyan reagált az őt ért vádakra? A szerző ezekre a kérdésekre keresi a választ báró Daniel Polixéna és gyermekei életének bemutatásával.
Báró Wesselényi Istvánné Daniel Polixéna
Daniel Polixéna származása és neveltetése
Daniel Polixéna 302 éve, 1720. január 14-én született régi székely nemes családban. Apja, id. Daniel István sorsa tipikusnak tekinthető a 18. század első felének viharos esztendeiben. A Rákóczi-szabadságharc idején először a császáriak, majd a kurucok oldalán harcolt. Részt vett a szatmári béke pontjainak összeállításában, majd az uralkodótól kegyelmet kapott, és 1737-ben bárói rangot nyert. Időközben az unitárius vallásról a reformátusra tért át. Művelt ember volt, aki a katonáskodás, majd gazdasági feladatai, hivatali tisztségei betöltése mellett is kerített időt magának a kegyes irodalomban való elmélyülésre, fordításra, gondolatainak feljegyzésére.
Daniel Polixéna anyja gróf Pekri Polixéna, anyai nagyanyja pedig az egyik első magyar költőnő, báró Petrőczy Kata Szidónia volt. Bár nagyanyja már 1708-ban meghalt, így személyesen nem ismerhették egymást, Daniel Polixéna mégis őt tartotta példaképének. Az általa lefordított és kiadott könyv előszavában így fogalmazott:
„nem vólt az eleitöl fogva a Keresztyénségben újság, hogy az Aszszonyok a Tudományok és a Könyvek irása körül foglalatoskodjanak […], tsak az én Bóldog Emlekezetü Nagy Anyám is, Gróf Petrötzi Kata, Néhai Gróf Pekry Lörintz Urnak kedves Élete Párja a ki vala, a mi Magyar Nemzetünk hasznára a Német Nyelvböl Magyar Nyelvre három jeles könyveket fordíta […]. Szükség vólt tehát énnékem ezen Bóldog Emlekezetü Édes Nagy Anyámat is követnem, a mennyire a nékem adatott Kegyelem engedte, ha többre nem érkezhetném is, avagy tsak ezen egy Munkátskának Világosságra való botsátásával.”
A házaspárnak kilenc gyermeke született, akik közül két fiú, Lajos és István, illetve egy lány, Polixéna érte meg a felnőtt kort. Ebben a közegben nem meglepő, hogy a szülők nagy gondot fordítottak gyermekeik nevelésére. A fiúk számára a tanulmányok szokásos menetét a házitanítók elemi oktatása után valamely református kollégium látogatása jelentette; az azonban nem volt egyértelmű, hogy a lánynak mit kell tanulnia. Daniel Polixéna gyermekkorában, és még azt követően is hosszú ideig a nemes kisasszonyok neveltetéséhez is elegendőnek tartották az írás-olvasás elsajátítását, a vallásos olvasmányokat és a ház körüli teendők ismeretét. Csak a 18. század közepétől kezdett lassan felértékelődni a nők társadalomban betöltött szerepe és ezzel együtt a leánynevelés kérdése.
Daniel István és Pekri Polixéna korukat megelőző gondolkodásmódról tettek tanúbizonyságot, amikor úgy döntöttek, hogy lányuk – anyja irányítása mellett – a szokásos ismereteken kívül történelmet, latint és németet is tanulni fog. Polixéna eszes tanulónak bizonyult. Néhány különösen jól sikerült beszédének szövegét a büszke apa a nagyenyedi könyvtárban is elhelyezte. Az otthoni tanulmányok után unokanővére, Daniel Zsófia vette szárnyai alá, aki gróf Haller János erdélyi kormányzó harmadik felesége volt. Az ő udvarukban tovább fejleszthette műveltségét és fontos társadalmi kapcsolatokra tehetett szert. Baconi Incze Mihály Daniel Polixéna életére visszatekintve, halotti búcsúztatójában a szülők bölcs belátását hangsúlyozta az asszony neveltetésével kapcsolatban:
„e Magyar Hazában leg elsöben akarván azt megmútatni, hogy az Isten valamint egyéb áldásainak, úgy az éles elmebéli ajándékinak is kí osztogatásában, a Férjfiui és az Aszszonyi Nem közöt semmi külömbséget nem tett; erre nézve nem tsak a Házi gondos serénységben, és e mellett a kegyességben, hanem a Scholai Nemes Túdományokban is […] kívánták ez Uri Hazokban lévö egyettlen egy kedves Léányokat nevelni és tanittatni.”
