2022. április 12-én tartották a BTK Történettudományi Intézetében a Buda Oppugnata – Források Buda és Pest 1541–1542. évi ostromainak történetéhez című kötet bemutatóját. A könyvet Fodor Pál, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont címzetes főigazgatója, Pálffy Géza, a BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója, Kasza Péter, az SZTE Klasszika Filológia és Neolatin Tanszékének tanszékvezető docense, valamint az SZTE-OSZK Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport vezetője, a kötet szerkesztője, továbbá Végh András, a PPKE BTK Régészeti Tanszékének docense, a kötet egyik szaklektora mutatta be.
Végh András, Pálffy Géza, Kasza Péter és Fodor Pál. Fotó: Molnár Antal
A rendezvényen szép számban megjelent szakmai közönség (köztük a kötet több közreműködője) előtt először Fodor Pál méltatta a vállalkozás hiánypótló jellegét. Bevezető előadásában kiemelte: valóban egy – a mohácsi csatánál jóval messzebb (lényegében máig ható) – eseménysorozatról van szó, amely Magyarország középkor végére kialakult hatalmi és gazdasági centrumát – a medium Regnit – lényegében a dualizmus koráig kiiktatta. (Erre talán még maga Szulejmán sem gondolt.) Ehhez képest soha nem készült még olyan átfogó forrásgyűjtemény, amely e korántsem hirtelen bekövetkező, de valóban drámai változást a teljességre törekedve igyekezett volna bemutatni, összeszedve ehhez a szemtanúk és/vagy kortársak beszámolóit, megemlékezéseit, legyenek ezek egyszerű tudósítások, magánlevelek, „Zeitungok,” vagy humanista történeti narratívák, netán drámai vagy (köz)költészeti alkotások.
Kasza Péter mint a kötet ötletgazdája és szerkesztője, illetve a Buda Oppugnata NKFIH-projekt vezetője rövid hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a forrásgyűjtemény alapvetően egy csapatmunka eredményeként született, hiszen huszonnyolc fordítótól közöltek szemelvényeket. Külön megköszönte az ő munkájukat, továbbá a nyelvi és szaklektorok, valamint a kiadó munkatársainak közreműködését. Azt is elmondta: a kötet tulajdonképpen egy „melléktermék”, hiszen Wolfgang Lazius bécsi történetíró kiadatlan magyar történetének a szerkesztői munkálatai során szembesült azzal a problémával, hogy a kritikai kiadás jegyzetapparátusához nem áll rendelkezésére semmilyen átfogó forrásgyűjtemény, amellyel szembesíteni lehetett volna a Roggendorf táborában Buda és Pest ostromát, a Gellért-hegyi nagy csatát és a visszavonulást is testközelből átélő, de történeti művében egyértelműen tendenciózus Lazius állításait.
Végh András mint a kora újkori Buda és Pest topográfiájának egyik legavatottabb ismerője a kötetet méltatva hozzátette: a szövegeket összeolvasva számos eddig tisztázatlan helyet sikerült egyértelműen beazonosítani a kora újkori Buda térképén, amelynek vizualizációjához a kötet mellékletében közölt nagy felbontású metszetek is (köztük Erhard Schön metszetének unikális, a bécsi Albertinában található színezett példányának reprodukciója) elsőrangú segítséget adnak az olvasó kezébe. Fodor Pál gondolatmenetéhez kapcsolódva pedig hozzátette: valójában Buda és Pest ténylegesen (ha a középkori közös kiváltságokra gondolunk, akkor jogilag is) egy centrumot képezett, amit a hadi cselekmények is egyformán érintettek.
Pálffy Géza a medium Regni-gondolatot továbbfűzve hozzászólásában szintén az 1540–1542 között Buda és Pest körüli katonai összecsapások máig ható következményeire emlékeztetett, akár Magyarország, akár a tágabb értelemben vett Közép-Európa és a Habsburg Monarchia vonatkozásában. A Habsburgok a Magyar Királyság központjának megszerzésére tett többszöri próbálkozásainak meghiúsulása után vonták le azt a következtetést, hogy Bécs előterében kell a katonai védelmet kialakítaniuk, s ez a szívós munkával megépített védvonal lehetett aztán az alapja a török végső kiűzésének.
Végh András, Pálffy Géza, Kasza Péter és Fodor Pál. Fotó: Molnár Antal
„Az egyik szemem sír, a másik nevet”, tette hozzá Pálffy Géza. Hiszen „soha jobb mellékterméket”: ha a magyar történettudomány mintegy „a Lazius-kutatás farvizein” egy ilyen átfogó, valóban csapatmunkában készült, igényesen kivitelezett, áttekinthető, jól tagolt és rendkívül olvasmányos forrásgyűjteménnyel tud előrukkolni, akkor az a szakma egészséges állapotát mutatja. Más kérdés, hogy az eseménysor, amelyről ilyen részletesen értesülhet az olvasó, valóban az egyik legtragikusabb a magyar történelemben. Az egymással véres csatát vívó magyar és osztrák hadak (majd 1542-ben az ehhez csatlakozva felvonuló birodalmi hadjárat) rendkívüli veszteségeket szenvedve végül sikeresen a török kezére játszották az ország fővárosát, amely helyzetet az 1543-ban a szultán személyesen vezetett hadjárata – Esztergom, Székesfehérvár, Tata és Pécs bevételével – másfél évszázadra be is betonozott. Ha innen nézzük, valóban már az is eredmény, hogy ezt a bemutatót magyar nyelven és nem, teszem azt, szerbül tartottuk – zárta szavait.
A tudósító pedig ezek után mivel fejezhetné be e rövid beszámolót, ha nem Kisfaludy parafrázisával: ha áll Buda (már), a múlt (ne) csak példa legyen most.
Petneházi Gábor (BTK-TTI)
A kötet címlapja itt, tartalomjegyzéke pedig itt tekinthető meg.
