A Magyar Tudományos Akadémia új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait 2022. május 3-án, kedden választották meg. Az Akadémikusok Gyűlése a Bölcsészettudományi Kutatóközpont munkatársai közül az MTA rendes tagjává választotta Benkő Eleket, a BTK Régészeti Intézet kutatóprofesszorát, korábbi igazgatóját; Kecskeméti Gábort, a BTK Irodalomtudományi Intézet igazgatóját és Tallián Tibor professor emeritust, a BTK Zenetudományi Intézet korábbi igazgatóját; továbbá az MTA levelező tagjává választotta Lővei Pált, a BTK Művészettörténeti Intézet tudományos tanácsadóját. Az új akadémikusokat a választás után az Akadémia 195. közgyűlésén mutatták be.
BENKŐ ELEK
II. FILOZÓFIAI ÉS TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA, rendes tag
1954-ben született Kolozsváron. 2016-tól az MTA levelező tagja. A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetében kutatóprofesszor. Szűkebb szakterülete a középkori Magyarország régészete és története.
A magyar középkori régészet vezető kutatója, a tudományos élet aktív szervezője. Kiemelkedő A középkori Keresztúr-szék régészeti topográfiája című műve (MTA, 1992), valamint a középkori Székelyföld mezővárosairól, bronzművességéről, az udvarházakról és a nemességről, a harangöntésről és a zarándokjelvényekről, illetve a rovásírásról (társszerzőkkel) írt könyvei. Külön említendő részvétele és szerkesztői munkája A középkor és a kora újkor régészete Magyarországon (MTA Régészeti Intézete, 2010) és az In medio regni Hungariae című tanulmánykötetben (MTA BTK Régészeti Intézet, 2015). Külső alapító tagja az ELTE Régészeti Doktori Programjának, 2012 óta önálló doktorátusvezető romániai egyetemeken. Kuzsinszky Bálint-emlékéremmel, Ipolyi Arnold- és Entz Géza-díjjal tüntették ki. Székelykeresztúr város díszpolgára.
KECSKEMÉTI GÁBOR
I. NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA, rendes tag
Szolnokon született 1965-ben. 2016 óta az MTA levelező tagja. Irodalomtörténész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, a Miskolci Egyetem professzora. Szakterülete a textológia, a retorikatörténet és az irodalomkritikai elméletek.
Levelező tagsága óta mintegy húsz tanulmányt közölt, feltárta a rámizmus történetét,valamint a történeti kommunikációelmélettel a tudományterület alapfogalmait vizsgálta. Az újabb szövegteóriákat és eszmetörténeti szempontokat szintézisbe rendezte, újabb korszakokra is érvényesen. Jelen kutatói tevékenysége az új magyar irodalomtörténeti szintézis elvi alapjainak kidolgozására irányul. Nemzetközi konferenciák szervezője, könyvsorozatok és folyóiratok szerkesztője.
LŐVEI PÁL
II. FILOZÓFIAI ÉS TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA, levelező tag
1955-ben született Budapesten. 1974–1979 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi és Bölcsészettudományi Karán tanult, ritkaságszámba menő matematika–művészettörténet szakpárosítással. 1981-ben szerzett művészettörténetből egyetemi doktori címet, 1997-ben pedig művészettörténeti PhD-t. 2010 óta az MTA doktora. Szakterülete: középkori kőfaragás, síremlékek, kőanyagok; a műemlékvédelem elmélete és módszerei.
A legszélesebb látókörű magyar művészettörténészek egyike, aki a művészet több ágára és korszakára kiterjedő tudását alapvetően a műemléki terület kutatójaként szerezte. Biztonsággal mozog a középkori építészet, a kőfaragás, valamint a műemlékvédelem történetének, metodikájának és gyakorlatának világában. Doktori dolgozata a középkori magyarországi síremlékek korpusza, egyben a magyar és közép-európai történelem másképp el nem érhető információinak gazdag tárháza is. Méltán tartja őt a nemzetközi szakma a terület közép-európai specialistájának. Pályájának kiemelkedő vonása az interdiszciplinaritás, nyitottsága a genealógia, a heraldika, az archontológiai kutatások felé, amit nagyon eredményes együttműködés egészít ki a modern természettudomány képviselőivel a középkori „vörösmárvány” emlékek kőanyagának izotópos geokémiai vizsgálatában. A közép-európai térség gótikus és reneszánsz kőfaragványainak anyagvizsgálatával lehetővé vált a kőbányák földrajzi elhelyezkedésének meghatározása, ami új horizontot nyitott a gazdaság- és művészettörténeti kutatásban. Módszertani következetességének eredményeit újabban a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoportja „fedezte fel”; a velük való együttműködés inspirálja kutatásainak Porfir, kő, márvány. Kőanyagok, kőfaragók, kőberakások a középkori Magyarországon (Művészettörténet és gazdaságtörténet) című monografikus összegzését. Munkássága a modern magyar művészettörténet-írás egyik leginkább figyelemreméltó példája.
TALLIÁN TIBOR
I. NYELV- ÉS IRODALOMTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA, rendes tag
1946-ban született Salzburgban. 2016 óta az MTA levelező tagja. Az MTA Zenetudományi Intézetben 1972 novemberétől tudományos segédmunkatársként, majd munkatársként, 1995-től tudományos főmunkatársként és igazgatóhelyettesként, 1998 és 2011 között pedig igazgatóként, 2013-tól tudományos tanácsadóként dolgozott, 2016 óta az intézet és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa. 1988–1990 között Humboldt-ösztöndíjjal az akkori Nyugat-Berlinben a 20. századi totalitárius rendszerek zenei ideológiáját tanulmányozta. A 19. és 20. századi magyar zenetörténet és Bartók életművének, művészetének nemzetközileg is elismert, meghatározó kutatója. Tudományos és kritikusi prózája jellemzően esztétikai élményt adó irodalmi alkotás, teret adva a szerző habitusának, széles körű műveltségének.
Az MTA új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjairól bővebb információ itt található.
