Az ELKH Titkársága támogatásával megvalósuló Királyok, szentek, monostorok kutatási program keretében 2022 májusa és júliusa között zajlott a Bakonybél–Szentkút lelőhely régészeti kutatása.


A bakonybéli barokk monostorépülettől alig 1 km távolságban délre fekvő Szentkút lelőhely tudományos célú tervásatására először 2016–2017-ben került sor. A Borostyán-kőnek nevezett sziklaszirt platóján – amely a 19. századtól kálváriadombként hasznosult – egy nagy méretű üreg részlete bontakozott ki betöltésében egy hozzávetőleg 12–14. századi, kőből épült, falfestéssel díszített kápolna omladékával. Világossá vált, hogy az omladékában ránk maradt épület a bencés monostor 1230-ban említett Szűz Mária-kápolnája lehet, amely IX. Gergely pápa a monostor birtokjogi és egyházjogi kiváltságait megerősítő privilegiális oklevele szerint Szent Gellért sziklája felett („supra rupem sancti Gerardi”) állt.

bakony1Szent Gellért sziklájának említése IX. Gergely 1230-ban kiadott oklevelében

Az oklevél szövege szerint a monostor „birtokai közül a következőket név szerint is meg kell említenünk: az a terület teljes terjedelmében, ahol a fent nevezett monostor áll, ugyanazon a helyen a Szent Gellért sziklája fölé emelt Szűz Mária-kápolna, valamint Mária Magdolna kápolnája a Soruul (= Sarvaly) kert fölött…”
(Baán Izsák fordítása). A pápai oklevél egykorú másolatát ma a Pannonhalmi Főapátsági Levéltár őrzi.

A bakonybéli bencés monostort nagy valószínűséggel 1018-ban alapította Szent István király, létrehozásában tevékeny részt vállalt Gizella királyné, aki többek között adományokat tett a monostornak oklevelének ránk maradt töredékei szerint. A velencei származású Szent Gellért, aki 1046-ban a magyar történelem első vértanúszentje lett, a Magyar Királyságba történt megérkezését (1023) követően – életrajzának tanúsága szerint – hét esztendőt remeteként töltött a Bakony erdejében, Bakonybélben, onnét szólította az államalapító király szava a Marosvári (később Csanádi) Püspökség élére. A szikla középkori megnevezése nyilván Szent Gellért bakonybéli remetéskedésével áll összefüggésben, hiszen legendája szerint a későbbi csanádi püspök hét évet töltött Bakonybélben remeteként. Az üreg teljes feltárására ekkor nem nyílt mód, ugyanakkor annak a kápolna melletti fekvése és a helyszínnek a remetéskedéssel való kapcsolata rendkívül érdekes kérdéseket vetett fel.

           Az ásatási helyszín, a kálvária mentén megközelíthető sziklaplató, az úgynevezett Borostyán-kő

A sziklaüreg teljes feltárására 2022 tavaszának végén nyílt lehetőség a Királyok, szentek, monostorok – Korai királyi alapítású monostorok és királyi központok a bakonyi erdőispánság területén és a Tihanyi-félszigeten című kutatási projekt keretében, melyet az ELKH Titkársága támogatott és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont koordinált. A munkálatokat Nagy Szabolcs Balázs, az ELTE BTK Régészettudományi Intézet kutatója vezette, az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum hathatós geológusi és barlangászati segítségével.

 bakony4Az üreg betöltésének eltávolítása az ásatási helyszín és a lelőhely adottságai miatt nem a megszokott módon zajlott

A részben barlangászati módszerekkel végzett kutatás mindenhol elérte a sziklaüreg szélét és alját, utóbbi közel 5 m mélyen jelentkezett a külső járószinttől számítva. Az üreg formája végre egyértelműen eldöntötte az egyik legfontosabb kérdést: legmélyebb része szabályos, közel négyzetes alaprajzú (kb. 1,2×1,2 m), azaz kétségtelenül mesterséges kialakítású. E legmélyebb rész betöltésében is napvilágra került néhány középkori lelet, köztük a kápolna törmelékéből egy nagyoltan megmunkált vörös homokkő kváder. A sziklaüreg betöltődése már valamikor a 15–16. század során megkezdődhetett, de végleges betöltésére csak a 19. század elején került sor, amikor már eredeti rendeltetését nem ismerték.

                               A kálvária melletti feltárási terület, jól látható a sziklaüregbe „vezető” kialakítás

Az újkori történeti források és az előkerült leletanyag egyaránt amellett szól, hogy az üreget a középkorban (vagy esetleg korábban) létesítették. A szórványos őskori és római kori leletek alapján elképzelhető, hogy az üregnek voltak az Árpád-kornál korábbi előzményei, azonban ha esetleg voltak is ilyenek, akkor a mélyedést biztosan újra kitisztították és feltehetőleg módosították a középkor során. Az üreg legalján ugyanis nem mutatkozott semmiféle korai kultúrréteg, a sziklaplatóba mélyülő meredek oldalfalakon pedig az évszázadok során mindenképpen jelentős humusz- vagy mállott dolomitréteg mosódott volna be az üreg pereme felől.

Az üreg aljára feltehetőleg kelet felől lehetett leereszkedni: itt a legkevésbé meredek az oldalfal, ráadásul olyan mesterséges megfaragásnak tűnő jelenségek is láthatóak a szikla felszínén, amelyeket feltételesen egy faszerkezetű lejáróval magyarázhatunk.

                               A sziklaüreg 1,2x1,2 m kiterjedésű alja, mélysége a jelenlegi járószinttől 5 méter

A sziklaüreg szoros kapcsolatban állhatott azzal az Árpád-kori Szűz Mária-kápolnával, melyet az említett oklevél Szent Gellért sziklája fölöttiként ír le, s melynek törmeléke végül az üreg betöltésében kötött ki. Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy azon a sziklakiemelkedésen, amelyet a középkor során maguk is Szent Gellértről neveztek el, úgy állt volna a kápolna mellett egy azzal egykorú üreg, hogy azok ne tartoztak volna össze. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az üreg időközönkénti tisztítás vagy valamilyen lefedés hiányában fokozatosan feltöltődött volna, s nem érte volna meg a kápolna romba dőlését. Ennek ellenére a habarcsba rakott kőfalú kápolna valószínűleg nem közvetlenül az üreg fölött emelkedett. A sziklaüreg és a kápolna – amely nyilván valahol az üreg mellett állhatott a sziklaplatón – minden bizonnyal az itt élt 11. századi remeteszent(ek), Szent Gellért (és Szent Günther) vélt vagy valós jelenlétével, itt-tartózkodásának emlékével állhat szoros összefüggésben. A barlangi remetéskedés párhuzamai a keleti kora keresztény szentek világába vezetnek, de a bencés rend alapítója élettörténetében is fontos szerepet játszik a sziklabarlangban való remetéskedés. A szentek életéről szóló beszámolók szerint nursiai Szent Benedek is egy olyan, a Tivoli környéki hegyek egyik nehezen megközelíthető barlangjában (Sagro Speco) töltött több évet, ahol az élelmezését is „kívülről” oldották meg.

bakony6A sziklaüreg 3D fotogrammetriás képe az É–D-i metszetben

Az üreg tehát szakrális szerepű lehetett, de a használat pontosabb részletei nem ismertek. Továbbra is nyitott kérdés, hogy a legmélyebb, négyzetes részén mindössze kb. 1,5 m2 alapterületű, összességében hozzávetőleg 8–10 m2 hasznos belterületű mélyedést lakhatták-e a középkor során – akár maga Szent Gellért, akár későbbi, a monostori közösségi életet remetei magányra cserélő szerzetesek. Esetleg a sziklaüregnek csak később, a helyi szentkultusz előmozdításában szántak szerepet? Annyi mindenesetre biztos, hogy akár remeteség működött, akár kegyhely alakult ki a helyszínen, akár a kettő együttesen létezett, a lelőhely intenzív Árpád-kori használatát meggyőzően támasztja alá a sziklaplatón, valamint a sziklakiemelkedés lábánál és oldalsó teraszain felgyűjtött fém és kerámia leletanyag.

A kutatási munkákat a szakemberek egy novemberi, az ELKH által támogatott monostorkutatási projektek eredményeit bemutató konferencián ismertetik meg az érdeklődőkkel.

Nagy Szabolcs Balázs ásatásvezető régész, Szovák Kornél projektvezető, Mende Balázs Gusztáv projektkoordinátor