A BTK Filozófiai Intézet online szemináriumának keretében 2021. január 26-án a barcelonai egyetem professzora, Carl Hoefer tartott angol nyelvű előadást Scientific realism and direct reference to unobservable natural kinds címmel, míg 2021. február 9-én a Filozófiai Intézet posztdoktori kutatója, Zuh Deodáth adott elő A vizuális kultúra kezdetei – Egy definíció és egy definíció története címmel.
Carl Hoefer előadásának rövid összefoglalója:
Carl Hoefer előadásában a tautologikus tudományos realizmus mellett érvelt, mely azon a feltevésen alapul, hogy az alapvető fizika néhány területét leszámítva, amelyeken a kétely teljes mértékben megalapozott, a tudomány számos területét nem lehet koherensen tévesnek tekinteni egy olyan radikális szkeptikus szcenárió bevezetése nélkül, amely irreleváns a tudományfilozófiai realitásvitában. Carl Hoefer az előadás során különösen a kuhni hagyományban szerepet játszó jelentésváltozás és referenciahiba veszélyeire hívta fel a figyelmet, amelyek a jelentés deskriptivista megközelítésének következményei. Hoefer amellett érvelt, hogy a deskriptivizmus nem a helyes elmélete a jelentésnek és a teoretikus fogalmak referenciájának. Társszerzőjével, Genoveva Martí-val azt állították, hogy a kauzális-történeti referenciaelmélet (a Kripke- és Putnam-féle értelemben) megbízhatóbb képet ad arról, hogy a megfigyelhetetlen teoretikus entitások és tulajdonságok hogyan referálnak. Amellett érveltek, hogy ez a kép jól illeszkedik a tautologikus tudományos realizmus elméletéhez, és a "phlogiston" sokat vitatott problémáját is jobban kezeli, mint Psillos rivális kauzális deskriptivizmusa.
Az előadásról készült felvétel megtekinthető itt:
Zuh Deodáth előadásának rövid összefoglalója:
Előadásom két részre oszlik. Az elsőben definiálom a „vizuális kultúra” terminusát: véleményem szerint ezt olyan esetekre kell fenntartani, amelyben vizuális eszközök révén való megértésről beszélünk. Tehát a vizualitáson alapuló kultúra nem a vizuális reprezentáció szerepének növelésén alapszik, hanem olyan információátadás megvalósításán, amely nem lenne haladéktalanul teljesíthető szavak, fogalmak és írott szövegek révén. A vizuális kultúra az információk átadásának tömörebb és koherensebb formája mellett teszi le a voksot, azért, hogy a befogadó hozzájárulását elősegítse. A vizuális kultúra tehát itt nem a „populáris kultúra” és a „tömegszórakoztatás” korszakának kezdetét jelöli. Sokkal pontosabban használjuk a terminust, ha ezáltal az információátadás teljes átalakítását jelöljük meg, amely egyúttal a közösségépítés úgy útjait is körvonalazza.
A másodikban röviden bemutatom, hogy a 20. századi művészetelmélet hogyan próbált ehhez a témához közelíteni: vagyis hogyan próbálta megfejteni a vizualitás szerepét a nyugati civilizáció történetében. Ezt a tömör történeti áttekintést egyben arra használom, hogy próbára tegyem az első részben adott definíciót: az általam perdöntőnek ítélt kísérletek mennyiben támogatják vagy cáfolják meghatározásomat. A történeti rész legfontosabb eleme egy esettanulmány: a korai filmelmélet, és a korai filmelmélészek számára a mozgókép története gyakran egy újfajta „vizuális kultúra” terjesztésének történetével esett egybe. Ez a narratíva jól illeszkedik egy hagyományos művészetelméleti diskurzusba: a film az utolsó állomása a nyugati világ azon törekvésének, hogy a képeknek mind nagyobb hatalmat adjon és ezáltal a kommunikáció egyéb, de egyébként hatékony formáit újabbakkal váltsa fel. Ez a diskurzus hatalmas teret ad a kritikai megközelítéseknek, illetve az értékalapú, értékrelativista és értékszkeptikus társadalmak közötti ellentétek elemzésének. Azok a kultúrakoncepciók, amelyeknek sok köze volt a korai filmelmélethez, itt lehetnek segítségünkre. Ezek szerint természeti adottságaink fejlesztésen alapuló használata, vagyis a „kultúra” csak akkor alapulhat vizualitáson, ha az interperszonális kapcsolatok és az információátadás domináns formái nem bizonyulnak elegendőnek bizonyos tartalmak átadására. Érvelésem szerint ez a megközelítés nincs ellentétben az előbb felvázolttal, hanem annak fő irányait is kijelöli.
Végeredményben a vizuális kultúra egy olyan diskurzus, amely a művészet és a társadalom kritikai megközelítésének szerepét is elláthatja, miközben alapjában egy új, pozitív heurisztikát követ. Vagyis a vizuális kultúra terminusának kritikai használata következhet annak deskriptív használatából, míg ez fordítva jóval problematikusabb.
Kulcsszavak: vizuális kultúra, vizuális megértés, piktoriális reprezentáció, befogadói aktivitás, a szemlélő részesedése, vizuális figyelem, korai filmelmélet
Az előadásról készült felvétel megtekinthető itt:
