2021. október 7-én mutatták be a Jezsuiták Magyarországon. A kezdetektől napjainkig című kötetet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál pápáról elnevezett dísztermében. A rendezvényt Molnár Antal, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főigazgató-helyettese, a BTK Történettudományi Intézet igazgatója, tudományos tanácsadója nyitotta meg, míg a könyvet többek között Balogh Margit, a BTK általános főigazgató-helyettese, BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója mutatta be. Az eseményről a Magyar Kurír közölt beszámolót, amely itt olvasható.
Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír
Bodnár Dániel, a Magyar Kurír újságírója cikkében kiemeli, összesen 28 szerző írása olvasható a kötetben. Az 1561 és 1773 közötti bő kétszáz év történészi koncepcióját Mihalik Béla Vilmos jegyzi. Három fejezetre tagolta az 1773-ig terjedő első időszakot, ez elé került egy általános, bevezető fejezet, amely Szent Ignácról és a Jézus Társasága létrejöttéről szól, illetve a társaság szervezetét mutatja be. Ezután következik a három magyarországi fejezet. Az első címe: Megtelepedés Magyarországon. 1561-től a 17. század elejéig mutatja be az eseményeket. A következő, Hőskor című fejezet az 1600-as évekkel kezdődik, és 1683-ig tart. A harmadik fejezet címe: A virágkor, és 1683-tól 1773-ig terjed. Mindegyik fejezetnek van egy fő szerzője, aki bemutatja a történések fő vonulatait: az első fejezetnél Molnár Antal, a másodiknál Kádár Zsófia, a harmadiknál Siptár Dániel.
A Magyar Kurír cikkében olvasható, hogy Molnár Antal – aki a könyv egyik szerzője is – bevezető előadásában kiemelte, hogy a kötet valamennyi szerzője óriások vállán állt. Magyarországon a tudományos történetírást, amelyet ma történetírásnak nevezünk, a jezsuiták alapozták meg a 18. században, Hevenesi Gábortól kezdve Katona Istvánig. A jezsuitáknak hatalmas szerepük volt nemcsak a történetírásban, hanem az egész magyar tudománytörténetben. 1773-ban azonban ennek a történetnek vége szakadt, és amikor visszatértek Magyarországra, 1853-ban, sem a helyzetük (még sokáig az ausztriai rendtartományhoz tartoztak), sem a munkájuk súlypontjai nem tették lehetővé, hogy ténylegesen bekapcsolódjanak a magyarországi történetírás fő áramába.
A 19. század végére, a millenniumi ünnepségek idejére sok szerzetesrend megírta a maga történetét, a szerzetesi történetírás a virágkorát élte azokban az időkben, és ebből a jezsuiták kimaradtak. Három füzetből álló, a maga korában is gyarló mű jelent meg Velics László tollából, Vázlatok a magyar jezsuiták múltjából címmel.
Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír
A magyar rendtartomány 1909-ben vált önállóvá, és felismerte ennek a hátrányát: „Valahogy fel kellene nőnünk a múltunkhoz.” Ekkor jött létre a rendtörténeti levéltár, megbízták Gyenis Andrást, hogy szervezzen munkaközösséget, és írják meg a jezsuita rend történetét, de ez a kezdeményezés is a hamvába holt. Ám teher alatt nő a pálma, a jezsuita történetírás azért lett ismét nagy, nőtt fel nemzetközi szintre, mert jöttek a kommunisták, és megvonták a működési engedélyüket. Ettől kezdve sok jezsuita élethivatásának tekintette a rend történetének kutatását, belső száműzetésben vagy külső emigrációban. Ekkor új aranykor kezdődött.
Az előadó a magyarországi szerzetesek közül megemlítette Petruch Antal és Holovics Flórián nevét, akik egész életükben forrásokat másoltak, a római iskola jezsuitái közül pedig Lukács Lászlót. A rendszerváltozás évében, 1990-ben létrejött a Jezsuita Levéltár, Lukács László hazaköltözött, és amit elkezdett Rómában, hogy maga köré vonz kutatókat, akik jezsuita rendtörténettel foglalkoztak, itthon is folytatta.
Az elmúlt évtizedekben a magyarországi jezsuita rend történetének kutatása ismét felkerült arra a szintre, ami méltó hozzá, hiszen az egész kora újkori magyar művelődésnek, kultúrának, politikának egyik legfontosabb alakító tényezőjéről van szó. Megszületett az új jezsuita történelem, amely negyven évvel ezelőtt még nem volt ismert. Volt mit összefoglalni ebben a kötetben: nem a régi tudásunknak a többször felhabosított változata született, hanem annak a kutatásnak az esszenciája, amit a jezsuita rendtörténészek végeztek, és amit aztán az ő tanítványaik folytattak, folytatnak. Létezik ma egy olyan jezsuita munkaközösség, amely meg tudta ezt valósítani, két-három év nagyon kemény szerzői, szerkesztői munkával.
A cikk részletesen kitér Balogh Margit előadására is, amelyben a BTK főigazgató-helyettese feltette a kérdést: Ha egyetlen szóval kellene jellemezni egy szerzetesrendet, vajon mi jutna elsőre az eszünkbe? Neki az, hogy kolostor, zárda, csuha, ima, fegyelem… Ezek a szavak aligha idéznek fel mást, mint durva szövésű anyagokat, üres, fehérre meszelt falakat és végeérhetetlen csöndet.
Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír
A szerzetesi lét mindennapjai önfeláldozással, lemondással és önmegtartóztatással járnak. Ez a most megjelent kötet azonban egyfajta cáfolat, mert a jezsuita rend élete igenis színes, élettel teli, még ha időnként tragikus és zökkenőkkel is tarkított. Az új kötet egyúttal reprezentatív album is, de nem öntömjénező dicsőségtábla, mert kudarcokat éppúgy végigkövethetünk benne, mint kiemelkedő teljesítményeket. Olyan, mint egy nagy családi képeskönyv, amelyben keverednek a beállított műtermi fotók a spontán ellesett pillanatokkal, és amelyben moralisták, szobatudósok, ezermesterek, akár a mártíromságot is vállalók mellett megférnek kisszámú eltévelyedettek is, nem kitaszítva. A felelős kiadónak jár ezért köszönet, aki vallja: ők is a közösségünkhöz tartoztak, még ha más útra kanyarodott is az életük.
A könyv tehát vállalja a hibákat és a hibázókat is, ilyen értelemben tükör. Nagyon sokszínűen mutatja be a jezsuiták életét, amely végül kiadja a jezsuita identitást, azt a széttéphetetlen kapcsot, amely a legkülönbözőbb gyökerű és személyiségű embereket képes összetartani a Jézus Társaságában – mondta Balogh Margit a könyvbemutatón.
