Megjelent Molnár Antal, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főigazgató-helyettese, a BTK Történettudományi Intézet igazgatója új kötete A magyarországi obszerváns ferencesek formulagyűjteményei (kb. 1451–kb. 1554) címmel. A latin nyelvű források német nyelvű bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel láttak napvilágot a római Analecta Franciscana sorozat részeként. A kiadvány a magyarországi obszerváns ferences vikária, majd 1517-től provincia 16. század első felében összeállított formuláskönyveinek, pontosabban két teljes formuláskönyvnek és két kisebb formulagyűjteménynek, összesen 878 iratnak a kiadását tartalmazza.
A kötetben közzétett dokumentációval egy korábban teljesen ismeretlen magyarországi írásbeli kultúra lép ki a feledés homályából. Emellett a ferences rend egyetemes jellege miatt a formuláskönyvek a nemzetközi kutatás számára is elsőrendűen felhasználható, komparatív feldolgozásra kitűnően alkalmas anyagot nyújtanak. A 16. század első évtizedeinek talán legnagyobb művelődéstörténeti jelentőségű magyarországi intézményének mindennapjait, a túlélés érdekében kifejtett erőfeszítéseit ismerjük meg első kézből, saját belső dokumentációjának tükrében.
A forrásokat őrző kéziratok közül hármat (I., II. és IV. kéziratok) az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában, egyet (III. kézirat) pedig a Gyöngyösi Ferences Könyvtárban őriznek. A legkorábbi datált levelek 1451-ben íródtak, a legkésőbbi keltezés 1554-ből származik. A keltezett és az adatok alapján datálható levelek legnagyobb része a 16. század első másfél évtizedéből (elsősorban az 1506–1515 közötti időszakból), illetve az 1532–1535 közötti évekből maradt ránk.
A későközépkori Magyarországon számos olyan adminisztratív központ létezett, amelyek önálló, kialakult írásbeliséggel rendelkeztek, és amelyek egységes iratformulákat használtak, ezért szükségük volt formuláskönyvekre. A 14–15. századi előzmények után a királyi kancellárián, az egyházi bíróságokon, a hiteleshelyeken és a szerzetesi intézményekben a legtöbb és legszínvonalasabb formuláskönyveket a 15. század végén és a 16. század első harmadában állították össze. Joggal tekinthetjük ezt az időszakot a formuláskönyvek magyarországi virágkorának, amelynek termékei az ebben a kötetben közzétett ferences levélminta-gyűjtemények is.
A szerzetesrendi reformok mindig a szervezet központosítását jelentették, ami az írásbeli kommunikáció rendszeresebbé és formalizáltabbá tételéhez vezetett. A magyarországi szerzetesrendek dokumentumai között egy 14. századi ferences formulagyűjtemény mellett a 16. század elejéről egy premontrei és három pálos formuláskönyvet ismerünk, ez utóbbiak a késő középkori szerzetesrendi reformokhoz kapcsolódtak. Az egyházi intézmények közül a leginkább központosított szervezettel, legkiterjedtebb intézményhálózattal az obszerváns ferencesek rendelkeztek, egyértelmű tehát, hogy az ő írásbeli kommunikációjuk volt a leginkább sokrétű. A 15–16. század fordulóján előállított obszerváns ferences kéziratok túlnyomó többsége három nagyobb műfaji csoportba tartozott: liturgikus könyvek, lelkipásztori témájú (elsősorban prédikációs) gyűjtemények és rendkormányzati írások (regula-másolatok, a káptalani konstitúciók, rendtörténeti krónika, pápai és uralkodói kiváltságlevelek gyűjteményei). A fenti forrástípusokat szervesen egészíti ki a különböző szinten álló elöljárók és a rendtagok levelezése, engedélyek, vizitációs és káptalani akták, kinevezési dokumentumok, amelyek kizárólag a formuláskönyvekbe másolva maradtak ránk.
Az obszerváns ferences adminisztratív írásbeliség magyarországi emlékeinek a legközelebbi kontextusát a rend európai kéziratos dokumentációja képezi. A ferences provenienciájú kódexek és hivatalos iratok szerkezete, tartalmi és formai jellemzői Európa-szerte lényegében megegyeztek. A magyarországi dokumentáció ennek az egységes írásbeli produkciónak a szerves részét képezte.
Az európai ferences formulagyűjtemények között mindössze négy önálló formuláskönyvet ismerünk, a kisebb terjedelmű levélminta-összeállításokat általában vegyes tartalmú kötetekbe másolták be. A ferences hivatali írásbeliség alapvető irattípusai és formái korán kialakultak, a rendalapítás után rövidesen megkezdődött az egységes írásbeli kommunikációra való törekvés. A 13–14. század fordulójától kezdve maradtak ránk iratminta-gyűjtemények, amelyek tematikai és szerkezeti szempontból nagyon hasonlítottak egymásra. A formuláriumok virágkora a 15. századi obszerváns reformokhoz köthető. A ferences rendi adminisztráció nagyon komplex, vertikális és horizontális írásbeli kommunikációra épülő adminisztratív kultúraként működött, amely jelentős szerepet játszott a hivatalos levelezés útján történő ügyintézés általános szabályrendszerének kialakításában és megszilárdításában.
A nemzetközi összehasonlítás alapján egyértelmű: a magyarországi levelezésanyag a legnagyobb terjedelmű eddig megjelent ferences levélminta-gyűjtemény. A kutatás számára ismert mintegy 25 ferences formulárium anyagából összesen megközelítőleg 550 levélminta teljes szövege látott napvilágot. A jelen kötetben közzétett 878 levél tehát az eddig nyomtatásban megjelent teljes európai korpusz legalább másfélszerese. A bevezető tanulmány részletesen ismerteti a négy kézirat kodikológiai, paleográfiai és tartalmi jellegzetességeit, egyúttal megkísérli azonosítani a kéziratok másolóit is.
A formulagyűjtemények összeállításának belső törvényszerűségei miatt olyan irattípusokról és olyan témákban írott levelekről készült másolat, amelyek az adott közösség életének jellemző és fontos részét jelentették. Emiatt a formulagyűjtemények minden más, esetlegesen fennmaradt forrásnál plasztikusabb képet nyújtanak az adott intézmény életéről. A formuláskönyvekbe sokszor eredeti dokumentumokat másoltak be, és az esetek egy részében nem törölték a konkrét adatokat. Ilyenkor a dokumentumok számos információt tartalmaznak az egyes kolostorok vagy rendtagok történetéről: rendtörténeti eseményekre, építkezésekre, adományokra, konkrét kapcsolatokra, egyes személyek pályájára vonatkozóan.
A kötetben kiadott iratminták világosan igazolják, hogy a ferences írásbeliség az egyetemes műfaji és tipológiai alapelveket követve az egyes rendtartományokban formálódott homogén szövegkorpuszokká. Ennek egyik bizonyítéka az I. formulagyűjtemény európai léptékben is egyedülálló exhortáció-gyűjteménye, amely szövegszerűen igazolja a szerzetesi hivatali írásbeliség és a homiletikai–lelkiségi irodalom szoros összetartozását, és betekintést enged a magyarországi ferences obszervancia intézmény-központú, pragmatikus spiritualitásába. Emellett a ferenceseknek a humanista kultúrához való viszonya a levelek és egyéb adatok, elsősorban a könyvtáraik fennmaradt kötetei alapján sokkal kiegyensúlyozottabb és integratívabb volt, mint azt a korábbi kutatás feltételezte.
