A HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közötti együttműködés keretében 2014 őszén alakult meg a Vidéktörténeti Kutatócsoport. A kutatói közösség a tízéves jubileum alkalmából 2024. december 4-5-én, kétnapos, 18 előadást tartalmazó, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem társrendezésében megvalósuló konferencián mutatta be az eddig megtett út állomásait és legfrissebb eredményeit.
Köszöntőjében Birher Nándor, a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja a vidék és a város társadalma közötti, már Arisztotelész által észlelt különbségek tudatosításának fontosságára hívta fel a figyelmet. Az ezt követő, Csikós Gábor által moderált kerekasztal-beszélgetésen a kutatócsoport alapítói: Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke, Fodor Pál címzetes főigazgató, intézetünk kutatóprofesszora, Balogh Balázs, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet igazgatója és Ö. Kovács József, a PPKE BTK professzora vallottak a vidékkel kapcsolatos megéléseikről és a vidéktörténet által inspirált kutatói látásmódról.
Fotó: PPKE BTK, Juhász Zsófia Vanessza
A rendezvényen Horváth Gergely Krisztián kutatócsoport-vezető, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa Vallásosság falun az 1960-1970-es években címmel tartott előadást, amelyben arra kereste a választ, hogy miként magyarázhatók a magyar társadalomban a vallásosság, az egyházak jelenléte terén e két évtizedben megfigyelhető ellentétes tendenciák. Az MSZMP egyházakkal és vallásossággal kapcsolatos reprezentatív dokumentumai (PB-határozatok, kongresszusi jegyzőkönyvek) alapján úgy tűnik, hogy a vallásgyakorlás irányában tett engedmények valójában nem voltak ellentmondásban a hosszútávú célokkal: a vallás elhalása, a társadalom teljeskörű szekularizációjának víziója szemszögéből a pártállam nem látta veszélyeztetve a pozícióit, miközben taktikája rövidtávon fontos és konkrét külpolitikai előnyökkel járt. Az előadó felhívta a figyelmet a pártállam várakozásait megerősítő korai vallásszociológiai vizsgálatok falun is erőteljes szekularizációt jelző eredményeire is. E tendenciákkal összhangban állnak a katolikus egyházban egyházközségenként vezetett hitéleti jelentések adatai, amely eleddig kiaknázatlan forráscsoport óriási jelentőségű a falvakban végbement szekularizációs folyamatok feltárásában.
Horváth Gergely Krisztián a Vidéktörténeti Kutatócsoport tízéves jubileumi konferenciáján. Fotó: PPKE BTK, Juhász Zsófia Vanessza
Ispán Ágota Lídia, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa A televízió kulturális és politikai szerepe falun a szocializmus évtizedeiben című előadása az 1960-as évtizedre koncentrált. A szocialista televízióval kapcsolatos eddigi kutatások főként azt vizsgálták, hogyan hatott a tévé az életmódra, azt miként használták propaganda célokra. Napjainkra azonban a nemzetközi kutatások fókusza átkerült a kulturális aspektusra, különösen a televízió szórakoztatási funkciójára. Az előadás az utóbbi megközelítést előtérbe helyezve megvizsgálta, milyen politikai, és főképp kulturális szerepet szántak a szocializmusban a televíziónak, az hogyan viszonyult a különböző médiumokhoz, különösen a rádióhoz. Bemutatta továbbá, hogy milyen műsorpolitikát folytatott a falvakkal kapcsolatban a Magyar Rádió és Televízió, milyen műsorokkal kívánták megszólítani falusi közönségüket, melyek voltak a médiumokon átívelő műfajok és hogyan adaptálták azokat a tévére. Végezetül kitért a falusiakat jellemző befogadói aktivitásokra és recepciós módokra.
Csikós Gábor, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa „Szüleim álmai kezdenek egyre zaklatottabbá válni” A kollektivizálás és a társadalompatológiák lehetséges összefüggései című előadásának központi kérdése az volt, hogy az európai összehasonlításban is kirívó hazai társadalompatológiai jelenségek (neurózis, alkoholizmus, öngyilkosság) a modernizáció árnyoldalát jelentik-e vagy azonosíthatók politikai hatások is a kedvezőtlen mutatók mögött? Csikós bemutatta, hogy a statisztikai adatok a falvak esetében az országos tendenciáknál is negatívabb folyamatokat jeleznek. Elemzéséhez felhasználta a kommunista ideológiai keretet (amely hangsúlyosan törekedett a parasztság mentalitásának átalakítására) és a kortárs nyilvánosságban megjelenő elemzéseket (amelyek a kollektivizálás időszakában jelölik ki a társadalompatológiák drasztikus növekedésének kezdetét). Forrásértéküket tekintve fontosnak tűnik, hogy a kortárs nyugati elemzők írásaikban a magyarországi kollégáiknál nyíltabban fejezhették ki társadalomkritikai gondolataikat. Előadása zárásaként egy elmegyógyintézeti ápoltnak a hetvenes évek közepén lejegyzett életútja alapján rekonstruálta, hogy a társadalmi hatások (világháború, kollektivizálás) miként jelöltek ki patológiába vezető utakat egy család számára, amelynek konfliktusait a családtagok szerencsétlen döntései is alakították.
A konferencia második napján a Lokalitások, életvilágok, településpolitika című szekcióban Völgyesi Orsolya, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa Az átalakulás ára. Mezőfalva az 1960-1970-es években című előadása a Fejér megyei település beruházásainak, infrastrukturális fejlesztésének alakulását mutatta be a községi vb.-jegyzőkönyvek felhasználásával. A közel 5000 fős Mezőfalvát (1951-ig: Herczegfalva) a településpolitika nem ítélte sorvadásra, sőt 1973-tól alsófokú központ lett. Feladatai tehát megnőttek, ugyanakkor az évtizedek óta szükséges fejlesztések forráshiány miatt rendre elmaradtak (iskolai napköziotthon, könyvtár, művelődési ház, új ABC, gyógyszertár és egészségközpont) vagy csak igen nehézkesen haladtak (törpevízmű megépítése, óvodafelújítás, a bölcsőde megfelelő elhelyezés). A vizsgált időszakban a források szűkössége miatt tehát alapvetően a stagnálás jellemezte a települést s annak intézményrendszerét. Mezőfalvának s általában a községeknek a beruházásokhoz szükséges eszközök előteremtése érdekében nagymértékben támaszkodniuk kellett a helyi forrásokra: az ott működő gazdasági egységek (téesz, állami gazdaság, KTSZ, ÁFÉSZ) hozzájárulásaira, valamint a lakosság anyagi áldozatvállalására és társadalmi munkájára. A korszakban tehát a településfejlesztés feladatainak egy részét elegendő forrás híján – Vági Gábor szociológus szavaival élve – „a kényszerű szűkösség fenntartásával” tudatosan az alacsonyabb státuszú települések lakóira hárították. Az ebből fakadó feszültség egyértelműen érzékelhető Mezőfalva vb.-jegyzőkönyveiben is. Az állami és tanácsi költségvetés tehermentesítése, az oktatási, kulturális és szociális intézmények működtetése és fejlesztése, a közterületek rendben tartása pedig a helyi vállalatoktól történő forrásátvétel vagy egyéb jellegű segítségük igénybevétele révén valósult meg anélkül, hogy ez – szintén Vági Gábort idézve – „szabályozott és garantált” jelleget kapott volna.
Völgyesi Orsolya a Vidéktörténeti Kutatócsoport tízéves jubileumi konferenciáján. Fotó: PPKE BTK, Juhász Zsófia Vanessza
Bognár Szabina, a HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa előadásában egy citizen science (közösségi tudomány) projekt lehetőségét vizsgálta a helyi emlékezet kutatásában. Az előadó a BTK-NEB Vidéktörténeti Kutatócsoport keretében kezdett foglalkozni azzal, hogy a Kádár-kor nemzetiségi politikája miként befolyásolta a (kimlei) gradistyei horvátok életkörülményeit. Az elmúlt tíz évben több tanulmányban és előadásban – elsősorban helyi tanácsülési jegyzőkönyvek, levéltári dokumentumok és sajtóanyagok alapján – tette mérlegre a 20. század nemzetiségi politikáját. A kutatás perspektívája a „fent és a lent joga”, vagyis annak a feltárása, hogy az állami (jogi) kereteken belül miként éltek az emberek; miként szereztek érvényt a központi szabályozásnak megyei, járási, illetve települési szinteken; miként hatott a Kádár-rendszer politikája a horvátok identitásőrzésére. A levéltári kutatások során szembeötlő volt, hogy a jórészt falvakban élő gradistyei horvátok története mennyire feldolgozatlan, a rájuk vonatkozó levéltári anyag szórványos, így elengedhetetlen a helyi emlékezet dokumentálása. Ez utóbbi érdekében a helyiekkel történő beszélgetésre lehetőséget adó történelmi esteket szerveznek. 2024 szeptemberében a helyiekkel közösen készültek fel a horvátok betelepedése 490. évfordulójának megünneplésére. Féltve őrzött dokumentumok kerültek elő az ünnepségre készülve, melyeket egy kiállítás keretében be is mutattak; az itt elhangzott előadások fókuszában a betelepedés és az 1984-es emlékmű avatása állt. Az előadás zárógondolata, hogy a megkezdett gradistyei horvátokra vonatkozó forrásfeltárást folytatni kell, és amennyiben lehetséges, kiterjeszteni más gradistyei horvát településekre is. Ha a 20. század eseményeit a helyiek aktív bevonásával sikerülne dokumentálni, az identitásőrzés is erősebben fókuszba kerülhet és lesznek még, akik tíz év múlva megemlékeznek a horvátok betelepedésének 500. évfordulójáról.
