A Magyar Tudományos Akadémia éves közgyűlésein hagyományosan minden évben átadják az intézmény legrangosabb kitüntetéseit, az Akadémiai Díjat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet, illetve az Arany János-életműdíjat.
Az Akadémiai Díjat az MTA Elnöksége tudományos tevékenységet végző kutatóknak vagy kutatócsoportoknak adományozza az elmúlt években elért kiemelkedő kutatási munkájuk és eredményeik, valamint szakkönyveik, publikációik elismeréseként.
Fotó: mta.hu / Szigeti Tamás
A nívós díjat más tudományterületek kiemelkedő kutatói mellett az MTA 197. közgyűlésén, 2024. május 6-án a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének tudományos tanácsadója, Szőke Béla Miklós is átvehette. Az indoklásában kiemelték a díjazott érdemeit a zalavári Karoling-kori hatalmi központ térségében a 9. századi Pannóniáról korábban alkotott történeti képet gyökeresen átalakító, több évtizedes kutatás terén, különösen a 2021-ben német nyelven is megjelent monográfiáját, amely meggyőzően helyezte el a 9. századi Zalavárt és a többi idekapcsolódó leletet a kora középkori Európa kulturális és történeti térképén.
Az MTA 197. közgyűléséről készített felvétel az MTA YouTube-csatornáján tekinthető meg.